Kép: Shutterstock
Válaszol Kiss-Csala Emma pszichológus
A gyermekek közti szocializáció jelen van már születésüktől kezdve, majd életük során egészen a felnőtté válásig, fokozatosan változik ennek dinamikája és módja. Nagyon fontos a személyiségfejlődés az érzelmi intelligencia és a szociális készségek érése szempontjából, de hozzájárul az önbizalomhoz és ahhoz is, hogy a gyerek jól érezze magát egy közösségben.
Nézzük meg, miként változik ez korosztályonként:
Két-három éves korig a gyerekek egymás mellett játszva is szocializálódnak, ez a folyamat alakul át később közös játékká. A négy-kilenc éves korosztályra jellemző az egyirányúság, mikor is a barát szerepét egy olyan gyermek tölti be, aki figyelmet ad, kedves hozzánk. Sokszor itt a barátság fogalma még szórakozást jelent, közös játék formájában valósul meg. A következő korcsoport a hét-tizenkét évesek, ahol megjelenik a kétirányúság: a kapcsolat jobban az együttműködésen alapszik, és az is fontos, amit a másik akar.
Néha a szülők tapasztalhatják, hogy gyermekük nehezen illeszkedik be, nehezen kapcsolódik be idegen társaságba, félénk egy új közösségben. Ilyenkor féltik a gyermeket, hogy hátrányai lehetnek ebből, és tartanak az esetleges kiközösítéstől. Az óvodás- vagy kisiskoláskorú gyermekeinknek nagy segítségükre lehetünk, mivel körülbelül tízéves korig mi alkotjuk a világukat, az érték- és szabályrendszerüket, így még ránk támaszkodnak ezekben a kérdésekben.
1. Legyünk megfigyelők! Figyeljük meg az óvodában vagy az iskola első osztályában, hogyan illeszkedik be a gyermekünk, mennyire komfortos neki másokkal társulni, beszélni, játszani. Jó információt szerezni akár tanároktól is – mivel ők hosszabb időt töltenek gyermekünkkel –, és ez alapján megtenni a következő lépéseket. Ha van iskolapszichológus, aki megfigyeli az osztályt mint csoportot, kérhetjük az ő segítségét is.
2. Beszéljünk róla! Nem az a cél, hogy azzal szembesítsük gyermekünket, mit csinál rosszul, inkább a saját tapasztalatainkat osszuk meg vele, milyen nehézségekkel szembesültünk mi gyerekként. Meséljük el – persze – a jó dolgokat is, hogy miért jó barátokkal lenni, mi mindent lehetett csinálni, mikor kicsik voltunk. Legyünk érdeklődőek, kérdezzünk, de ne kihallgatásszerűen. Ha a gyermek készen áll rá, el fogja mesélni a saját élményeit ezzel kapcsolatban.
3. Támogassuk! Támogassuk gyermekünket az önállóságban, azokban a tevékenységekben, amelyekben ügyes, mivel minél gyakrabban van olyan élménye, hogy egyedül is képes véghezvinni valamit, annál jobban növekszik az önbizalma. Így biztosabban nyithat a világ és mások felé.
4. Kapcsolódjunk közösséghez! Próbáljuk akár barátok, akár más közeli ismerősök által a személyiségüknek és képességeiknek megfelelően olyan csoportba bekapcsolni őket, amelyben szívesen részt vesznek, és jól érzik magukat.
5. Szabályozzuk az érzelmeket! Ehhez fontos, hogy szülőként mi is ismerjük önmagunkat, a saját érzéseinket és megéléseinket, mivel az, ahogyan reagálunk a gyermekünk megélésére – akár negatív vagy pozitív módon –, kihat az ő szociális kapcsolataira is. Ne feledjük, bennünket tükröz a gyermek, mert a szociális készségeit tőlünk tanulja.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 15-i számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.