A november sokak számára a legnehezebb hónap – rövidülnek a napok, borongós az idő. Mit tehetünk, hogy tudatosabban, kiegyensúlyozottabban éljük meg ezt az időszakot?
November tájékán gyakran tapasztaljuk, hogy kifullad a nyári energiánk. Nyáron valahogy minden könnyebb. Több az energiánk, elérkezik a nyári szabadságolások ideje is, többet vagyunk friss levegőn, és érezhetjük a napfény jótékony hatásait. Ez a feltöltődöttség-érzés általában az ősz elejéig ki is tart. A szeptember a lendületes újrakezdések időszaka. Talán mindannyiunkban benne van a szeptemberi iskolakezdés – még ha aktuálisan ez éppen nem is érint minket – a frissesség, a kihívások adta lendület. Az ilyenkor kitűzött célok általában az év végét célozzák meg. A három hónap pedig elég belátható időhorizont, sok minden kivitelezhetőnek tűnik.
Aztán megérkezik az időjárás szürkesége a hétköznapjainkba, és egyfajta nehézkesség lesz úrrá rajtunk. Minden bizonnyal a fény hiánya is befolyással van a lelkiállapotunkra.
Ugyanakkor érdemes talán azt is figyelembe vennünk, hogy felgyorsult világunk nem szereti a lelassulást, a visszavonulást. Bár mindennap látjuk a visszavonuló természetet, megállíthatatlanul lehullanak a falevelek, a sötétség és a szürkeség egyre uralkodóbb, a legtöbben annyira eltávolodtunk a természettel való kapcsolódástól (összhangtól), hogy tudomásul sem akarjuk venni a változást.
A balkonunkról nyár óta figyelek egy csodás fát. Nem tudom pontosan, milyen fajta. Már sokszor gondoltam rá, hogy kiguglizom, de aztán mégsem tűnt olyan fontosnak. Azt viszont érzem, hogy tanít. A tágassága, ahogy megtölti a teret, a falevelek, ahogy elrejtik a madarakat, mintha egy egész élet bölcsességét mondanák el. Az őszi napsütésben a falevelek pompás színeket öltöttek: a friss zöld, az érett sárga és a meleg narancssárga mintha egy ünnep színei lennének. Emlékszem, ahogy nyár közepén átfutott a fejemen a gondolat: ezt a rengeteg falevelet a fa majd elengedi, ha eljön az ideje. Egy nappal sem korábban és egy nappal sem később, majd akkor, amikor az ideje elérkezik.
A visszavonulás, az elcsendesedés, a lassulás most is zajlik. James Baraz megfogalmazása a mindfulnessről (tudatos jelenlétről) idekívánkozik:
“A tudatos jelenlét nem más, mint tudatában lenni annak, ami itt és most történik, és nem kívánni, hogy bárcsak másképp lennének a dolgok; élvezni, ha élvezetes, de nem akarni belekapaszkodni, ha változik (mert fog); és együtt élni azzal, ami nem kellemes, anélkül, hogy attól tartanánk, örökké így marad (mert nem fog).”
Mi, emberek nem hagyhatunk ott csapot-papot, nem vonulhatunk ki az életünkből a természet ritmusára hivatkozva, ugyanakkor bennünk is megjelenhet a vágy a pihenésre. Félünk is a lassítástól, mert összekeverjük a lustasággal, tétlenséggel, unalommal, letargiával. A mindfulness éppen erre kínál lehetőséget: megtanulni jelen lenni abban is, ami éppen van – a fényben és a sötétben egyaránt. A tudatos jelenlétben nem próbálunk megváltoztatni semmit, hanem kíváncsian megfigyeljük: milyen most bennem ez a szürkeség? Milyen érzéseket, gondolatokat hoz elő a csend, a lassúság, a hideg?
A természet most visszahúzódik, de nem tétlen. Láthatatlanul készül a következő tavaszra. Mi is megengedhetjük magunknak ezt a belső pihenőt – nem „megállást”, hanem tápláló lelassulást. Egy csésze meleg tea, egy csendes séta a ködben vagy pár perc figyelmes légzés segíthet abban, hogy ne elmeneküljünk a szürkeség elől, hanem felfedezzük benne a szépséget.
A tudatos jelenlét megtanítja, hogy a „most” nem ellenség. Még akkor sem, ha hideg, sötét vagy nehéz. A most is tartalmaz életet – csak halkabban, finomabban. És ha megtanulunk figyelni rá, talán épp ebben az átmeneti időszakban fedezhetjük fel a legmélyebb békét.
Egy rövid gyakorlat – tudatos séta a szürkeségben
Amikor legközelebb kimész a szabadba – akár csak a ház elé vagy a parkba –, próbáld ezt ki:
Lassíts: Sétálj kissé lassabban, mint szoktál. Érezd, ahogy a lábad érinti a talajt.
Lélegezz: Vedd észre, milyen a levegő most – hűvös, párás, nedves? Csak figyeld meg.
Nézz körül: Figyeld meg, mennyi árnyalata van a szürkének, a barnának, a fakó zöldnek. Mi tetszik bennük? Mi nem?
Engedd meg magadnak a csendet: Nem kell semmi különlegeset „érezni” vagy „gondolni”. Csak jelen lenni.
A gyakorlás végén, ha szeretnéd, kérdezd meg magadtól:
Mi az, amit most én is elengedhetnék, ahogy a fák a leveleiket?
A tudatos jelenlét segít abban, hogy a sötétebb időszak ne lehúzzon, hanem megtartson. Mert a most, bármilyen arcát is mutatja, mindig alkalom arra, hogy kapcsolatba lépjünk az élettel – éppen úgy, ahogyan most van.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.