Lépten-nyomon azt halljuk, hogy a párok akár tíz év együttélés után is szakítanak, a házaspárok egy-két évvel az esküvő után válnak. Miért adjuk fel olyan hamar a párkapcsolatainkat, mi legyen az első lépésünk, ha úgy érezzük, ez már nem működik, nem olyan, amilyet szeretnénk, esetleg csalódtunk a másikban? Hogyan lehet újrakezdeni, együtt dolgozni a kapcsolatért? Kiss Csala Emma pszichológus válaszol.
A csapból is az folyik, hogy minden kapcsolat alapja a kommunikáció. Nem teljesen értek egyet ezzel a kijelentéssel, mivel a munkám során tapasztaltak alapján úgy vélem, önmagunk ismerete a legfontosabb feltétele, hogy másokkal kapcsolódni tudjunk, akár baráti, akár romantikus szinten. Mindenképpen fontos komponens a kommunikáció is, ennek viszont a megfelelő formáját kevesen sajátítottuk el a neveltetésünk során, és emiatt gyakran mennek tönkre párkapcsolataink. Nem tudjuk, hogyan tudassuk az érzelmeinket, amelyeket megélünk, a szükségleteinket, amelyeket az érzelmek mérsékléséhez ki kellene elégítenünk, és ebben még mindig nincs benne, hogy a másikra hogyan figyeljünk. Ha magunkat sem ismerjük igazán, hogyan lehetnénk képesek odafigyelni a másik érzelmeire és igényeire?
A gyakori párváltás hátterében sok minden állhat. Nehezen kötődnek az emberek, mivel féltik a szabadságukat, és olyan kapcsolatokat alakítanak ki, amelyekben kötöttségek nélkül élvezik egymás társaságát, a külvilág felé mutatott elkötelezettség nélkül. Az ilyen, komoly elköteleződés nélküli kapcsolatoknak sokkal nagyobb a kockázata, és kisebb a benne élők biztonságérzete. Az efféle kapcsolatok túl hosszan nem fenntarthatóak, mert nem feltétlenül elégíti ki ez a forma mindkét fél igényét.
Ha valami nem működik, először figyeljük meg, mióta észlelünk változást a kapcsolatban. Amióta több időt töltünk? Amióta túl elfoglaltak vagyunk? Amióta együtt élünk? Amióta más elkötelezettségeink is lettek azon kívül, hogy szórakozás céljából vagyunk a másikkal? Először magunknak válaszoljuk meg a kérdéseket, majd ezután nyissunk a partnerünk felé, és vitassuk meg vele.
A szakítás és a válás nem feltétlenül jó döntés, inkább figyeljük meg a jeleket, amelyek már ehhez kezdenek vezetni minket. Ez az ún. mikromegcsalás, amit nem feltétlenül vezérel romantikus vágy. Ilyen például az, mikor sokat panaszkodunk a párunkról másoknak, vagy amikor olyat mondunk, hogy: „ha most nem lennék kapcsolatban, akkor...”.
Szintén árulkodó jel, ha kapcsolatban vagyunk olyasvalakivel, akiről nem beszélünk a jelenlegi párunknak, vagy ha más embert is közel engedünk magunkhoz érzelmileg.
Összegzésképpen úgy vélem, hogy ha bizonyos helyzetekben valóban meg tudjuk fogalmazni saját magunk számára, mit érzünk, és abban a pillanatban mire van szükségünk, már sokat tettünk magunkért és a kapcsolatunkért, és azért, hogy az fenntarthatóbbá is váljék.
Az önismeret azért is fontos, mert ha eddig rosszul választottunk, az azért is lehet, mert a régi mintáinkból indulunk ki, amelyekről csak a döntéseink által nehéz leválni.
Ilyenkor érdemes szakember segítségét kérni, aki az esetleges múltbeli sérelmeket segít feldolgozni, így önmagunk elfogadásával, a határaink megszabásával és szükségleteink megnevezésével nyitottabbak lehetünk új kapcsolatok kialakítására.
Az írás a Vasárnap családi magazin 2024/4-es számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.