A tarot kis arkánum kardok sorozata mindig a gondolatiságunk analógiáját mutatja. Azt, amikor úgy kezdünk egy mondatot: azt gondolom, hogy… A tarot kis arkánumában azonban a kardokon kívül még másik három sorozat is megtalálható, mutatván, hogy a gondolataink mellett más dolgok is fontosak: a cselekvés, az érzés, a ráhagyatkozás.
Most azonban a gondolatainkkal érdemes foglalkozni a héten. A kártyán szereplő női alak is kezdhetné úgy a mondatát: azt gondolom, hogy. S valahogy így folytatná: azt gondolom, hogy jól döntöttem, mikor elindultam, s hátrahagytam a megszokott dolgaimat, mégis nehéz most jól látnom, mi is vár majd a túlparton. Milyen is lesz az az új, ami odaát vár? Nem tudom. S ettől talán félek, tartok.
Akár kényszerítő helyzetből, akár önszántadból kell most hátrahagynod valamit, érdemes elengedni egy téged már nem szolgáló gondolatot, keretet, korlátot, hiedelmet, hiszen valami új vár ezen túl.
Érdemes nem ragaszkodni a megszokott gondolatiságunkhoz, belevágni valami újba, merni máshogy ránézni, gondolni az életünkre, egy helyzetre, személyre. Találj rá erre a héten, azt kívánom.
Ambrózai Zsuzsanna
Ember_Kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.