Fel is út, le is út? - A hűtlenségről tabuk nélkül (1. rész)

A párkapcsolati problémákat tekintve a hűtlenség valószínűleg a leginkább terhelt téma…
Valóban nagyon negatívan él a köztudatban. Több felmérés is készült ezzel kapcsolatban, amelyekből az derült ki, hogy az emberek túlnyomó többsége elutasítja, elítéli a hűtlenséget – beleértve az elkövetőit is. De ezzel együtt látnunk kell, hogy nagyon gyakori jelenségről van szó: 20-40 százalék közötti azon párok aránya, akik érintettek a megcsalás témájában. Habár ez az arány a valóságban még magasabb lehet, hiszen sokan nem vallják be.

Mi számít hűtlenségnek?
Ezt nagyon nehéz definiálni, ugyanis mindenkinél máshol van a határ. A legegyszerűbben úgy írható körül, hogy a hűtlenség tulajdonképpen a közös szövetségünk felrúgása. Annak a kimondott vagy kimondatlan megegyezésnek, hogy mi ketten egymás számára az első számú szövetségesek vagyunk. Ezzel együtt pedig sérül a kapcsolat exkluzivitása. De az, hogy konktrétan, az adott párkapcsolatban mi számít hűtlenségnek, nagyon eltérő lehet: vannak olyanok, akiknél már a flört sem megengedett, másoknál még a szeretővel folytatott szexuális kapcsolat is belefér, ha nem kötődik hozzá érzelem.

Tehát jó, ha a partnerek tudják, hogy a másiknál hol húzódik az a bizonyos határ?
Nem könnyű ezt a témát felhozni, pedig fontos, hogy beszélgessünk a párunkkal ezekről a kérdésekről is. Mondjuk, amikor látjuk a partnerünk interakcióit más – például ellenkező nemű – emberekkel. Ekkor jelezhetjük neki, ha valami számunkra zavaró. Mondjuk, ha túlságosan intimnek tűnik az, ahogyan a kollégájával/kolléganőjével beszél. Jó, ha ezekről a kérdésekről nyíltan tudunk beszélgetni.

Milyen okok vezethetnek a hűtlenségig?
Ahány történet, annyi ok. De alapvetően két nagy csoportra oszthatjuk ezeket a történéseket. Az egyikben a félrelépés fő motívuma, hogy valaki elégedetlen a kapcsolatával. Tehát valami nem működik – az intimitás vagy a kommunikáció, vagy egyéb probléma van a kapcsolatban, és ezt az illető nem képes, vagy nem akarja a kapcsolaton belül rendezni. A másik nagy kategóriába esnek azok, akik valamilyen belső szükségleteiket próbálják a hűtlenséggel kompenzálni. Jó példa erre a gyakran emlegetett életközépi válság, amikor az ember azt érzi, hogy már nem fiatal, és újra meg akarja élni azt, hogy valaki számára kívánatos, kalandot, új élményeket szeretne. A hűtlenség ezekben az esetekben kiútnak tűnik a szürkeségből, látszatmegoldást ad a problémákra.

Csakhogy a helyzet általában ennél jóval bonyolultabb…
Mivel ezek a legtöbb esetben csupán illúziók. A hűtlenség nem megoldást ad a problémákra, hanem további nehézségeket szül.

A hűtlenség általában három személyt érint. Közülük kit terhel a legnagyobb felelősség?
Gyakran a hűtlen fél azzal védekezik, hogy azért csalta meg a partnerét, mert ő így és így viselkedett vele már évek óta. Valójában ez nem így van. A megcsalás mindig annak a felelőssége, aki elköveti. A hűtlenség mindig egy döntés. Annak az embernek a döntése, aki elköveti, tehát a felelősség is egyértelműen őt terheli. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy a kapcsolat állapotáért már mindkét fél felelős.

A szerelmi háromszög egyik szereplője a „szerető”. Mit hordoz magában ez a szerep?
Ha azt mondtuk, hogy a megcsalásra alapvetően mindenki negatívan tekint, akkor a szeretőre talán még inkább. Ő az, akit mindenki utál és elítél. Pedig egy igazán nehéz és hálátlan szerepről beszélünk: a szeretőnek meg kell elégednie azzal, hogy mindig a második helyen van, csak akkor találkozhat a párjával, amikor a másiknak megfelel, titokban kell tartani a kapcsolatot, nem tölthetik együtt az ünnepeket, nem járhatnak ki nyilvános helyekre… Gyakran olyan emberek kerülnek szeretői pozícióba, akik csökkentértékűséggel küzdenek – úgy érzik, hogy nekik csupán ennyi jár, nem számíthatnak egy „rendes” kapcsolatra.