Brya, egy különleges kutyus útja

Vakvezetőtanonc volt, terápiás kutyus lesz. Brya még csak másfél éves, az útja mégis elég kanyargósra sikerült. De kezdjük az elején: miért döntöttetek úgy, hogy vakvezető kölyköt szeretnétek nevelni? 

2017-ben voltam egy szemészeti konferencián, ahol vakvezető kutyákkal tartottak egy bemutatót. Teljesen le voltam nyűgözve, hogy mire képesek ezek a kutyák, és mekkora szabadságot, önállóságot adnak a látássérült embereknek. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy valamilyen úton-módon részese akarok lenni a világuknak. A bemutató után rájuk kerestem az interneten, és akkor láttam, hogy lehetőség van arra, hogy valaki kölyökkutyát neveljen egy éven át, mielőtt elkezdődik a hivatalos „képzése”. Amíg Brya nem jött, „papíron” addig is adoptív szülő voltam. Ez azt jelenti, hogy anyagilag támogattam minden évben egy kutyát, és mailben folyamatosan tájékoztattak, hol tart az oktatása. 

Innen mennyire hosszú út vezetett addig, amíg hazahozhattátok Bryát? 

Régen terveztük, hogy ha családi házba költözünk, akkor fogunk nevelni egy kis vakvezető kutyát a saját kutyánk mellett, merthogy az egy milyen jó kis elfoglaltság. Hogy ha már van egy kutya, akkor miért ne lehetne kettő meg három. De aztán a saját kutyusunk, Felco elment. Végigcsináltunk vele egy súlyos betegséget, műtéteket, kemoterápiás kezelést... Közben a párom, Krisztián elkezdett cikkeket írni vakvezető kutyákról, és felvette a kapcsolatot a Psi na život szervezettel, amely vakvezető kutyák képzésével foglalkozik. Elkezdtük őket követni a Facebookon, ahol nem sokkal azután, hogy Felco elment, felkínáltak adopcióra egy fekete labradorlányt, akit egy genetikai izombetegség miatt ki kellett venni a vakvezető programból. Hárman kerültünk a döntőbe, találkoztunk is a kutyával, végül Katka Kubišová, a szervezet vezetője úgy döntött, máshoz kerül a kutya. Ez idő tájt szereztem róla tudomást, hogy nemrég születtek a Psi na životnál vakvezető kölykök. Ennek apropóján írtam nekik, hogy mi nagyon szívesen nevelnénk kiskutyát is, ha megfelelőnek tartanak rá minket a személyes találkozásunk, illetve a kutyákhoz való viszonyulásunk alapján. Ezután felgyorsultak az események, két hét múlva hívtak, hogy mehetünk Bryáért. 

Hogyan lehet valaki  önkéntes nevelő? Milyen paramétereknek kellett megfelelnetek? 

Semmilyen különösebb kritérium nincsen. Se a családi ház, se az, hogy valaki tapasztalt kutyatulajdonos legyen. Brya tesói Pozsonyban mind panellakásban laktak, vitték őket gyerekes családok is, vitte egy olyan önkéntes is, akinek Brya testvére már az ötödik neveltje volt.  De például az egyik önkéntes nevelő egy ismert nagyvállalatnál dolgozik, amely támogatja a kutya képzését. Nem kis összegekről van szó ugyanis. 

Mi volt a feladatotok abban az első évben? 

Az nagyon fontos volt, hogy megtanulja az alap engedelmességet, a szobatisztaságot, vezényszóra teljesíteni. Szocializálni kellett őt, minél több ingernek, új, ismeretlen szituációnak kitenni. A viselkedését és a jellemét folyamatosan figyelték a trénerek. Bryával is megtörtént, hogy elmentünk Pozsonyba tréningre, és a vakvezető oktató úgy döntött, nem jöhet velem haza a nem megfelelő viselkedése miatt. Ott kellett maradnia a „javító intézetben”. (nevet)  Brya akkor volt kistini, és rajtam próbálgatta a határait. A határokat végül így is, úgy is nekem kellett meghúznom. Ez egy jó lecke volt számomra is. 

Egy vakvezető jelölt kutyust viszont egy év után el is kell engedni, visszakerül a vakvezető trénerhez, és onnantól ott lakik nála a képzése végéig. Készültetek erre tudatosan? Tartottatok ettől a pillanattól? 

Kezdettől fogva volt ebben egy belső munka. Az volt a hozzáállásunk, hogy csak egy évig lesz nálunk. Tény és való, már az első hónapok alatt hozzánk nőtt, de igyekeztünk nem túl szorosra fűzni a köteléket, mert tudtuk, hogy vissza kell adnunk őt, hogy beteljesíthesse a küldetését.   

A kölyöknevelőkkel kapcsolatban maradnak a kutyusok? Visszajárnak esetleg egymáshoz? 

Vissza általában már nem járnak. Miután elkezdődik a speciális vakvezető képzésük, onnantól már csak a trénernél laknak otthon, és a trénerek is gyakran cserélgetik egymás között őket, mire a tényleges, látássérült gazdihoz kerülnek. Arra viszont van lehetőség, hogy a nyugdíjazásuk után a kölyöknevelők visszakapják a kutyát, ha a gazdi kap egy új vakvezető kutyát, és kettőt nem tud ellátni. 

A ti történetetek mégsem így alakult, Brya kikerült a programból. Miért? 

Bryánál egy genetikai szembetegséget, Stargardt disztrófiát diagnosztizáltak, ami miatt idővel el fogja veszíteni a látását. 

Emiatt nem lehet vakvezető kutya, se anyuka? Ennyire szigorúak az előírások? 

Igen. Nagyon. A vakvezető jelölteket rengetek genetikai megbetegedésre, illetve egyéb szervi betegségre tesztelik. A Stargradt-kór genetikai vizsgálata eddig nem volt a kötelező vizsgálatok között. Brya anyukájáról tudták, hogy hordozó, az apukájáról menet közben derült ki, hogy az. Mind a kilenc kutyát tesztelték, és egyedül Bryánál mutatták ki a betegséget. Mindenki mondogatja, nem lehet véletlen, hogy hozzám került. 

Azóta pedig Brya úgymond karriert váltott? 

Igen, terápiás kutya lesz. A képzés felénél tartunk, szintén Pozsonyban végezzük egy terapiás kutyaképzőben. A végén pedig mindketten vizsgázni fogunk. 

Bryának melyik karrierje tetszett jobban? Könnyebb számára most, hogy terápiás kutyának tanul? 

Nehéz megmondani, mert vakvezető kutyaként a tényleges oktatása sosem kezdődött el. De a legfontosabb felmérő teszten, a GD Bart teszten végigment. Ez az egész világon használatos teszt, mindenhol ugyanúgy zajlik, mindenhol ugyanazoknak az ingereknek van kitéve a kutya, közben pedig figyelik a viselkedésüket, és pontozzák őket. A teszt lényege, hogy ha a kutya valamilyen inger miatt kizökken, milyen gyorsan tud visszatérni a gazdával való közös munkához. Ezen a teszten Brya jól teljesített, viszont a habitusát tekintve egy félősebb, szubmisszív kutya, ami nem azt jelenti, hogy nem felelne meg vakvezető kutyának, csak a hasonló jellemű látássérült gazdi mellett teljesítene igazán jól. A vakvezető oktató szerint ez egy idősebb, kevesebbet mozgó, nyugodtabb életvitelt folytató ember lehetne, aki mellett nincs semmilyen extrém kihívásnak kitéve. 

Mi számít extrémnek ebben az esetben? Nem repülhetne repülőgépen, nem lehetne koncertre vinni? 

Ezek a dolgok biztosan mennének neki. Koncerten már többször volt, szeret komolyzenére aluszkálni, a repülés még előttünk van. A vakvezető kutyáknak sok esetben önállóan kell dönteniük, mérlegelniük kell az adott helyzetet, és felül kell bírálniuk a látássérült gazdi utasítását, ha úgy látják, hogy az veszélybe sodorhatja őt. Brya egyik vakvezető „kollégája“ is amiatt került ki a programból, mert nehéz volt számára meghozni az önálló döntést, bizonytalan volt. Belőle mentőkutyus lesz, már gyakorol a romokon. De hogy Brya mire lett volna képes, az csak úgy derült volna ki, ha elkezdte volna a képzést.  

Az én meglátásom szerint Brya habitusa sokkal jobban megfelel arra, hogy terápiás kutya legyen. Nagyon szeret emberek között lenni, rettenetesen emberfókuszú, könnyen épít ki kapcsolatokat, vesz részt közös játékokban. 

Volt olyan dolog, ami nehezebben ment neki? 

Amivel problémánk van, hogy nem akar felmenni különböző felületekre, és nem tudjuk, miért. A szőnyegre felmegy, ha túrázunk, az acéllépcsőkre, hidakra is gond nélkül, de ha kiteszek elé egy gumiszőnyeget, arra már nem lép rá. Pedig az anyukája kutyafitneszbajnok, ezek szerint nem örökölte tőle ezt a hajlamot. Ez vakvezető kutyaként gondott jelenthetett volna, terápiás kutyaként erre nincs szüksége, viszont dolgozunk ezen a problémán. 

Miket tanultok most a terápiáskutya-képzésen? 

A képzés egyik felében az alap engedelmességet gyakoroltuk, illetve azt, hogy csak akkor vehet el jutalomfalatot a klienstől, ha én engedélyt adok rá. Legutóbb már elkezdtünk különböző játékokat tanulni, amibe a foglalkozások során bevonhatjuk a pszichiátriai betegeket is. Ezek teljesen egyszerű feladatok, amik pozitív megerősítést hoznak a beteg életébe. Például a betegek csigát csinálhatnak törölközőből, elrejthetik benne a jutalomfalatot, Brya pedig megkeresi nekik. 

Az a lényeg, hogy együtt játsszanak? 

Igen. Demens betegeknél memóriajátékokat is megpróbálhatunk játszani. Vagy motorikát fejlesztő gyakorlatokat csinálhatunk, amikbe a kutyát is bevonjuk. 

Milyen helyzetekben lehet még „bevetni” őt? 

Most készülünk egy gyereknapi foglalkozásra, ahol a segítő kutyák világa lesz a téma. De segíteni tud majd akár szuperszenzitív felnőtteknek is, akik rettegnek a kutyáktól, vagy akár autisztikus gyerekeknek is abban, hogy a félelmeiket fokozatosan a kutya segítségével leépítsék. Ezt deszenzibilizációnak hívják. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a könyvtári felolvasásokat is, ahol diszlexiás, vagy akár egészséges gyerekek azzal gyakorolnak, hogy felolvasnak terápiás kutyusoknak. 

Ha járókelőként találkozunk Bryával vagy egy bármilyen, „munkamellényben” lévő kutyával, mi az, amit biztosan ne csináljunk? Vagy mivel tudunk nektek segíteni? 

Bryát, mivel terápiás kutya, simogathatják, hozzá is szólhatnak. Nincs megkötés. Viszont szeretem, ha előre megkérdezik, szabad-e simogatni. Vakvezető kutyánál viszont fontos, hogy semmilyen interakciót nem szabad a kutyával kezdeményezni. Se csettinteni, se hozzá szólni, se ránézni. Simogatni meg aztán pláne nem. 

Brya az érsekújvári szemészeten és Nagymegyeren is „rendel”. Hogyan kell ezt elképzelni? 

Bryának engedélye van rá, hogy velem legyen a kórházban és a rendelőben. A szemészeten nem működik terapiás kutyaként, viszont így is érezhető, hogy jót tesz a jelenléte a betegeknek. Valamint a szocializációja és az oktatása miatt is fontos az ottléte. A betegek nagyon szeretik őt, többen mondják, hogy megnyugtatja őket a jelenléte. Sokan hiányolják, ha nincsen velem. Rendszerint köszönti a betegeket, akik bejönnek a rendelőbe, aztán lefekszik a helyére, ahogy elkezdek dolgozni. Nem igazán korán kelő típus. Reggelente öt és fél 6 között keltem, sokszor hosszas könyörgés árán sikerül csak, ezért alig várja, hogy alhasson.