Dr. Sátori Ágnes viselkedésterapeuta, állatorvos munkája nemcsak a kutyák és a macskák habitusának megértéséről szól. Olykor komodói varánuszok lelkiállapotát kell felderítenie, máskor hiúzoknak ad be oltást. De hogyan néz ki ez a különleges szakma belülről? És ki a felelős, ha egy kutya viselkedési problémákkal küzd? Az állat – vagy inkább az ember? A szakemberrel Bondor Gáspár beszélgetett a Gombaszögi Nyári Táborban.
Az állatviselkedés-terápia viszonylag fiatal, mégis rendkívül összetett tudományterület. Nem egyszerűen arról van szó, hogy megnevelünk egy kutyát vagy megszelídítünk egy macskát. A cél az állatok mentális jóllétének megőrzése és fejlesztése – különösen a modern, emberközpontú világban, ahol gyakran nem tudnak természetes ösztöneik szerint élni. „Az, hogy én kutyák és macskák viselkedésével foglalkozom, alapvetően a társadalmi környezet változásairól szól. De előfordulnak különlegesebb esetek is” – mondja Dr. Sátori Ágnes.
Egy komodói varánusz panaszai
A szakembernek néha egészen egzotikus páciensei is vannak. Hívták már a budapesti állatkert egykori lakójához, Irwinhez, a komodói varánuszhoz is. „Olyan problémája volt, aminél nem tudtuk eldönteni, hogy vannak-e fájdalmai, vagy csak viselkedésbeli eltérésről van szó.
Egy gyíkfajta nem tudja elmondani, ha nem érzi jól magát – nem jelez úgy, mint egy kutya vagy egy macska.
Ezért órákon át figyeltem a viselkedését, összehasonlítottam azzal, amit a természetes élőhelyén mutatna, illetve azzal, amit egészséges példányoknál más állatkertekben tapasztaltak. Ezekből próbáltunk következtetni arra, hogy mi lehet a probléma.”
De az se mindennapi, hogy például hiúzt kell beoltani – úgy, hogy közben nem lehet fizikailag közel kerülni hozzá. „A hiúz veszélyes állat, nem lehet csak úgy odamenni hozzá. Ezért védett zónából dolgozunk, de meg lehet tanítani arra, hogy dőljön neki a rácsnak, és engedje, hogy beadják neki az injekciót. Ezt pozitív megerősítéssel lehet elérni – például ha a kedvenc csemegéje egy csirkefej, akkor azt kapja meg jutalmul. Ez tanítható” – mondja az állatorvos.
Online dorombolás
A „hagyományos” házi kedvencek esetében sem lehet rendelői környezetben megjósolni a magatartást. Ott ugyanis nem a természetes viselkedésüket mutatják az állatok.
„Persze van olyan eset is, amikor például egy kutya annyira fél a rendelőben, hogy kifejezetten a rendelői helyzetre dolgozunk ki megoldást. De a legtöbb esetben házhoz megyek vagy online dolgozom.”
Utóbbi bizonyos esetekben sokkal hatékonyabb.
„Gondoljunk csak a cicákra. Sokuk nem szereti az idegeneket, és ha személyesen megyek ki hozzájuk, akkor előfordulhat, hogy két órán át nem is látom a macskát. Viszont ha a gazdi otthonról jelentkezik be kamerával, akkor pontosan azt látom, amit kell: a macska viselkedését a megszokott környezetében. Ez alapján sokkal jobban meg lehet érteni a problémát.”
A kutyáknál viszont gyakrabban van szükség személyes jelenlétre.
A lényeg, hogy mindig abban a környezetben kell látni az állatot, ahol a probléma jelentkezik. A viselkedés kontextusfüggő – amit egy rendelőben látunk, az csak egy kis szelete a valóságnak
– magyarázza a doktornő.
Kapcsolódó cikkünk
Macska a magasban
A modern állattartás sokszor kompromisszumokkal jár. A macskák zárt térben tartása például környezetvédelmi szempontból indokolt lehet – hiszen rengeteg védett fajt pusztítanak el –, de ez hatalmas felelősséget ró a gazdára.
A kutyások általában kétdimenziós térben gondolkodnak – minden a padlón, a földön történik. A macskáknál viszont teljesen más a helyzet. Ott háromdimenziós térrel dolgozunk: nemcsak a földön, hanem a magasban, a bútorok tetején, sőt, akár a plafon alatti sávban is.
A macskák szeretnek magasra menni, onnan figyelni, mozogni, elvonulni. Ezért előfordul, hogy egy-egy viselkedési probléma megoldása komplett életmódbeli változásokat igényel, vagy épp lakásátalakítást. Meg kell tanítani a gazdákat arra, hogyan lehet úgy berendezni az otthonukat, hogy az a macska természetes viselkedésének is megfeleljen.”
A szakember hozzáteszi, hogy mindig a fajra, fajtára jellemző és igényének megfelelő tartásmódot kell biztosítani kedvenceinknek.
Megnevelni a gazdikat
„Nagyon gyakran előfordul, hogy a gazdi azt hiszi, »megbünteti« az állatot – például rászól, rácsap az asztalra, vagy rákiabál. De a kutya szempontjából ez nem büntetés, hanem figyelem. És ha az adott viselkedés célja épp a figyelemszerzés volt, akkor ezzel gyakorlatilag meg is erősítettük azt. Ugyanez történik, amikor például a kutya nyaggat valakit az asztalnál, és az egyik családtag végül beadja a derekát. Ez egy gyakori viselkedési probléma, ami a gazdák szemszögéből nagyon zavaró, de mégsem feltétlenül tűnik súlyosnak szakmai oldalról.
Érdekes megfigyelni, hogy a gazdik máshogy rangsorolják a viselkedési zavarokat, mint mi, állatorvosok.
Számukra sokkal zavaróbb, ha a kutya felugrál rájuk, nem engedi ki őket az ajtón, vagy állandóan könyörög az asztalnál, mint például egy szeparációs szorongás – ami komolyabb problémát jelez.”
Az állatorvos hangsúlyozza, hogy pozitív módszerekkel kell tanítani az állatokat.
„Ez azt jelenti, hogy jutalmazzuk a kívánt viselkedést, és amit nem szeretnénk, azt vagy figyelmen kívül hagyjuk, vagy megelőzzük, hogy egyáltalán bekövetkezzen. A legtöbb esetben ez működik is. Léteznek már viselkedésterápiás protokollok bizonyos problémák kezelésére. Ezeket persze mindig az adott állatra és helyzetre kell szabni, mert nem hiszek abban, hogy minden esetben ugyanaz a séma működik. Az állatok viselkedése nagyon egyedi, és a gazdi életmódja és a környezet is befolyásolja.”
És igen, sokszor a gazdákat is tanítani kell.
„Ha egy kutya könyörög az asztalnál, és valaki végül csak odadob neki egy falatot, akkor a nem kívánt viselkedést gyakorlatilag megjutalmaztuk. Innentől kezdve csak idő kérdése, mikor áll át teljesen a kolduló üzemmódba.
Sok esetben nem is az állattal van gond, hanem az emberrel. A következetesség, a tudatos tartás és az előrelátás hiánya okozza a legtöbb viselkedési zavart.
A viselkedésformálás alapja a pozitív megerősítés. Amit jutalmazunk, abból több lesz. Amit ignorálunk vagy megelőzünk, abból kevesebb.”
Néha a gazdinak is segítségre van szüksége. „Előfordult, hogy pszichológust javasoltam a gazdinak, mert az állattal való kapcsolat túlzottan terhelt volt, és nem lehetett elkezdeni a terápiát.”
Kapcsolódó cikkünk
A kutya társas lény
Az egyik leggyakoribb probléma, amivel a gazdák felkeresik a viselkedésterapeutát, az a kutyák szeparációs szorongása. Ez azt jelenti, hogy az nem bírja elviselni, ha egyedül hagyják – rág, rombol, nyüszít, vagy egyszerűen csak szenved.
„Ez egy nagyon gyakori probléma, mégis keveset beszélünk róla. A kutya társas lény, nem arra van »kitalálva«, hogy napi 8-10 órát egyedül legyen egy szobában. A nyugati ajánlások szerint is maximum 4-5 órát lehetne a kedvencünket egyedül hagyni anélkül, hogy hosszú távon problémái legyenek. A szeparációs problémák egyébként nem mindig egyenlőek a szorongással – lehet mögöttük unalom, frusztráció, vagy egyszerűen a mentális inger hiánya.”
A szakember hangsúlyozza, hogy a megelőzés itt is kulcsfontosságú.
„Amikor a kutya kölyökként a gazdihoz kerül, fokozatosan kell hozzászoktatni az egyedülléthez – először csak 5-10 percre, majd 15-20 percre hagyjuk magára, hogy biztonságos módon megtanulja: a gazdi visszajön, és nincs veszélyben.
Tipikus hiba, hogy amikor a kutya már elvisel 10-15 perc egyedüllétet, a gazda azt hiszi, onnantól minden rendben, és nyugodtan otthagyhatja órákra is. Ez viszont visszaesést eredményezhet.
Mivel Ágnes állatorvos is, meg tudja állapítani, hogy egy adott szeparációs szorongás olyan mértékű pszichés terhelést jelent-e a kutyának, amely már testi betegségekhez is vezethet – például gyomorcsavarodáshoz vagy autoimmun problémákhoz.
„Ilyen esetekben gyógyszeres támogatásra is szükség lehet, hogy a kutya állapota stabilabb legyen, és egyáltalán képes legyen tanulni. Többféle lehetőség van. Léteznek hosszú távon ható antidepresszánsok, illetve rövidebb ideig ható szorongásoldók is, például benzodiazepinek (mint az alprazolám vagy diazepám).
Szerencsére ma már vannak kifejezetten kutyákra vagy macskákra engedélyezett pszichotróp szerek is.
Én kizárólag akkor tartom értelmesnek a gyógyszeres kezelést, ha mellette a gazda vállalja a környezet és a viselkedés tudatos alakítását is. Ha nem, akkor sajnos előfordul, hogy végül gazdaváltásra kerül sor. A cél nem a szedáció, hanem hogy csökkentsük a szorongását olyan szintre, ahol már képes tanulni. A szorongás beszűkíti a figyelmet, a tanulás hatékonysága drasztikusan csökken. Egy menhelyről érkezett kutyát is meg lehet tanítani arra, hogy egyedül maradjon – de ehhez türelem, fokozatosság és nyugodt állapot szükséges.”
Az állat nem gyerek, de hatalmas felelősség
Az állattartás felelősség. Aki befogad egy kedvencet, nem várhatja el, hogy mások finanszírozzák a nevelést, az orvosi ellátást vagy a viselkedésterápiát. „Én hiszek abban, hogy a kutya kutya, a macska macska. Ne csináljunk belőlük embert. Az állatok szeretik, ha állatok lehetnek. Nagyon szoros kapcsolatban élhetnek velünk, de nem kell rájuk pszichés terheket raknunk. Az, ha gyerekként kezeljük őket, akár komoly viselkedési vagy egészségügyi problémákhoz is vezethet” – fogalmaz a viselkedésterapeuta.
Az állatszaporítást is komoly problémának látja.
„Ezek az állatok gyakran komoly viselkedési vagy egészségügyi problémákkal kerülnek új gazdához. Ezért is fontos edukálni a jövőbeli gazdákat a különbségről tenyésztő és szaporító között.”
Tenyésztés és szaporítás: mi a különbség?
A tenyésztés és a szaporítás nem csupán eltérő szavak, hanem alapvetően más hozzáállást is tükröznek. A felelős tenyésztő célja egy fajta egészségének, viselkedésének és küllemének megőrzése, amit szűrésekkel, tudatos párosítással és a gazdák felé irányuló felelősségvállalással ér el. A szaporítás ezzel szemben gyakran csak a gyors haszonszerzést szolgálja: az állatokat szűrés nélkül pároztatják, a kölykök rossz körülmények között nőnek fel, és nincs utókövetés. Ezért fontos tudatosan választani, ha új társállatot szeretnénk: nem mindegy, honnan jön, és milyen háttérrel érkezik hozzánk.
Hová fejlődik az állattartás?
A történelem során rengeteget változtak az állattartási szokásaink. „Nem kell messzire menni, 50-60 éve egy vizsla például kint mozgott egész nap, terelgetett, dolgozott. Ma viszont ugyanezeket a fajtákat a zárt lakásban tartjuk, és elvárjuk, hogy ne unatkozzanak, ne romboljanak.”
Felmerül a kérdés: ha a fajtákat évezredeken át formáltuk, miért ne lehetne a viselkedést is „kitenyészteni”? Csak olyan kutyák születését támogatni, akik könnyen alkalmazkodnak a városi élethez. Sátori Ágnes ennek kapcsán kifejtette, hogy dolgoznak ezen – és már vannak is eredmények. „De a környezet sokkal gyorsabban változik, mint ahogy a genetika alkalmazkodni tudna. Nincs az az evolúció, ami ezt utolérné.”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.