A könyvek iránti szeretet, az olvasás mindig fontos része volt a mindennapjaimnak, és ezt a hozzáállást Penelopénak is igyekszem megtanítani. Még a hasamban volt, amikor megvettem neki az első mesekönyvet, és alighogy pici babaként hazahoztuk a kórházból, a férjemmel felváltva olvasni kezdtünk neki. Erre azóta is minden nap találunk időt.
Hétköznap általában esti mese formájában, hétvégén pedig előfordul, hogy egész délutánon át tartó olvasómaratont tartunk. Mióta Penelope beszélni kezdett, fokozatosan bevezettük, hogy őt is bevonjuk az olvasásba. Gyakran megkérjük, ismételje el, mit mondanak a történetek szereplői. Ilyenkor nagy átéléssel utánozza, ha valaki érzelmesen vagy indulatosan felkiált. Mostanában előfordul, hogy ráadásként azt is bemutatja, mit csinálnak a szereplők: összehúzzák a szemöldöküket, széttárják a karjukat, integetnek egymásnak. Nagyon át tudja élni a mese cselekményét, volt már olyan is, hogy vigasztalnom kellett, mert annyira elszontyolodott azon, hogy Sün Soma megbetegedett vagy Vendel elcsúszott a jégen, hogy sírni kezdett.
A gyerekek empátiája valóban csodálatra méltó – mélyen együtt tudnak érezni a mesék szereplőivel. A minap pedig arra lettem figyelmes, hogy Penelope a mesében hallott eseményeket játszás közben újra előadja, a babákat és a plüssöket színésznek kinevezve.
Nemrég Magyarországon jártunk, és ahogy ilyenkor mindig, most is ellátogattunk egy könyvesboltba. Penelope hamar felfedezte a gyermek- és ifjúsági irodalom részleget, s amikor megpillantotta a polcokon sorakozó színes gyerekkönyveket, egy nagy jujúúúval tudatta velünk (és a többi vásárlóval) az örömét. Izgatottan nézegette egyik könyvet a másik után, és mindent, ami megtetszett neki, szép sorjában bepakolt a babakocsijába. Mire észbe kaptam, már 10-15 könyvnél tartott. Kisebb-nagyobb nehézségek árán sikerült megértetnünk vele, hogy nem vehetjük meg neki az összes könyvet, helyette válasszon ki hármat közülük, a többit visszatesszük a helyére. Hosszas töprengés után a Bogyó és Babóca labdázik, a Bogyó és Babóca jelmezbálban és A Százlábú zsúrja című könyvek mellett döntött. A tartalmas nap végén, hazafelé az autóban mindhárom új szerzeményt végigolvastuk. Nem is egyszer.
Lefekvés előtt azonban Penelope arra kért, hogy most én ne olvassak, mert ő szeretne mesélni Bella babának. Hozzátette, hogy szüksége van a napszemüvegére, mert ahogy anyuci, úgy ő sem látja rendesen szemüveg nélkül a betűket. Miután odaadtam neki, feltette a szemére, kinyitotta a könyvet, és lelkesen mesélni kezdett.
Elmondta Bella babának, hogy kik vannak a képeken, mit csinálnak épp, és felidézte mindazt, amire emlékezett. Később, amikor benéztem a gyerekszobába, már mélyen aludt Bella babát ölelve, napszemüveggel a szemén, körülötte pedig szanaszét hevertek az új könyvek.
Kapcsolódó cikkünk
Ha a gyerekekről és az olvasásról van szó, mindig Vekerdy Tamás Belső szabadság című könyvének gondolatai jutnak eszembe: „Mire a 3,5 éves gyerekeket beviszik az óvodába, sokán már nem tudnak játszani és nem tudnak mesét hallgatni. Ami a mesét illeti: egyszerűen nem képesek figyelni rá, nem köti le őket – mert addig mindig csak mesét néztek. Vagy videóklipeket. Vagy éppenséggel reklámokat. (…) Ezek gyorsan, vibrálóan csiklandozzák az agyfelszínt, ezért a gyerek nem is tudta megismerni azt az élményt, hogy leengedi magát, mint egy kútba, a kéreg alatti világba vagy a jobb agyfélteke képvilágába, ahol élvezetet okoz a hallgatott mese által felidézett, egymást követő képek áramlása…”
Dančo Jakab Veronika
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.