Illusztrációs felvétel
A hosszú novemberi estéken több idő marad hármasban társasozni, mesét olvasni, vagy néhány takaró „szakszerű” összecsipeszelésével és a ruhaszárító felhasználásával kuckót építeni a nappali közepén. Néha még az is belefér, hogy a négy konyhai széket egymás után felállítjuk, vonatnak kereszteljük őket, és fennhangon énekeljük a Megy a gőzöst és az Igye, igye vlácsikot felváltva; az egyiket anyuci, a másikat apuci kedvéért, de mindig közösen.
Ez az este is, amelyről most írok, ilyen könnyed játékossággal indult: a sok ugrálás után memóriázni (vagy ahogy mi, szlovákiai magyarok ismerjük, pexeszózni) kezdtünk, és éppen arról próbáltuk meggyőzni Penelopét, hogy ha rajta van a sor, akkor csak két kártyát fordíthat fel, s ha azok nem egyformák, többet nem nézhet meg. Egészen addig ment is minden a maga meghitt rendjében, amíg Penelope nem tüsszentett egyet.
Aztán még egyet.
És még egyet.
A férjemmel összenéztünk. Szavak nélkül is tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk: „Ne, ne, csak nem beteg lesz?!” Mindig így kezdődik.
Orrot fújtunk, és folytattuk a játékot. Aztán újabb hapci következett. Megint orrfújás, majd a tüsszentések elmaradtak, és csak az orrfolyás maradt. Játék közben Penelope nem csinált nagy ügyet az egészből. Csak akkor kezdte igazán zavarni a dolog, amikor az esti mese után aludni próbált, de nem sikerült, mert annyira be volt dugulva az orra, hogy a száján volt kénytelen levegőt venni. Ide-oda forgolódott, kereste a helyét, majd sírós hangon kiszólt a gyerekszobából: „Anyuci, folyik az orrom”. Bementem hozzá, zsepi és tengervizes orrszpré segítségével próbáltam enyhíteni a bajt, míg végül könnyebben lélegzett, és el tudott aludni. A férjemmel viszont tudtuk, hogy ez csak a kezdet: hosszú és álmatlan éjszaka áll előttünk. Penelope éjjel többször felriadt, panaszkodott, hogy nem kap levegőt, sírdogált, átölelt minket, mi pedig vigasztaltuk. Aztán a félhomályban halkan megszólalt: „Inkább felvettem volna a papucsot vagy a vastag zoknit, mikor mondtátok. De én nem vettem fel rögtön. Anyuci, máskor felveszem, csak ne legyek beteg. Nem akarok beteg lenni. Csucsulni akarok.” Közben a láza is felszökött, és szirupot kellett adnunk neki. Végül elnyomta az álom, én pedig mellette virrasztottam. Hallgattam a szuszogását – azt a nehéz, eldugult orrú kis levegővételt –, és próbáltam nem túlságosan aggódni. Csak jelen lenni. A tenyerem a homlokán pihent, a gondolataim pedig mindenhol: vajon reggel jobban lesz-e? Vajon ez csak egy apró megfázás, vagy megint egy újabb ovis járvány kezdete?
Kapcsolódó cikkünk
Mivel Penelope néhány nap elteltével sem érezte jobban magát, felkerestük a gyermekorvost, aki türelmesen megvizsgálta őt, majd megnyugtatott bennünket, hogy egy makacs vírus okozza a panaszokat. A megfázás tüneteit enyhítő szirupot írt fel, emellett extra vitaminokat, sok-sok folyadékot és párásítást javasolt, amelyeknek köszönhetően a mindig cserfes, vidám kislányunk nemsokára újra a régi volt.
Ahogy minden szülő, úgy én is bármit megtennék azért, hogy még ha csak egy megfázásról is van szó, ne a Penelope legyen beteg, ne ő lázasodjon be, ne neki fájjon a torka, hanem inkább nekem. Sajnos nincs hatalmamban helyette átesni a betegségeken. Az orvostudománynak köszönhetően viszont lehetőségem van megelőzni olyan kórok lefolyását, amelyek az elmúlt évszázadokban százezrek, sőt milliók életét követelték; ilyen például a diftéria vagy a kanyaró.
Számomra természetes volt, hogy a kislányom megkapjon minden, gyerekek számára kötelező és ajánlott oltást. Legutóbb a sárgaság elleni védőoltást vette fel; ennek most különösen nagy a jelentősége, hiszen a betegség az elmúlt évben Szlovákia több pontján, köztük óvodákban is felütötte a fejét. Penelope egy kicsit tartott ugyan a tűtől, de – mindenki meglepetésére – bátran, egy szó nélkül tűrte, amikor a nővérke megszúrta. Később büszkén viselte a kis sebtapaszt, és lelkesen mesélte a nagyinak, hogy igazi hős volt. Mert bátornak lenni nem azt jelenti, hogy nem félünk, hanem azt, hogy mégis odatartjuk a karunkat vagy a lábunkat, mert tudjuk: amit most teszünk, az a saját jövőnket és a közösség jövőjét is védi.
Dančo Jakab Veronika
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.