A Pantone a fehéret nevezte meg 2026 színének – Mit jelent ez a divatban?

v

A Pantone az eddigi legvilágosabbat árnyalatot választotta az év színének: a törtfehér Cloud Dancert (felhőtáncos). A semleges tónus tiszta lapot, lelassulást, elcsendesedést, fókuszt és tisztánlátást ígér. A döntés visszhangja azonban nem túl csendes.

Bár a divatmárkák és enteriőrtervező stúdiók továbbra is széles körben használják a Pantone-t színazonosítási eszközként, az utóbbi időben az év színének bejelentése már nem váltott ki akkora visszhangot, mint korábban. Most azonban felkavarta az állóvizet.


Mi az üzenet?

A bejelentés elsőre akár egy késő esti show szatirikus jelenetének is tűnhetne.

Egy olyan év után, amikor az amerikai politikai elit tagjai látványosan hátráltak ki a sokszínűséget és a társadalmi befogadást célzó programokból, kijelenteni, hogy „a fehér 2026 színe”, minimum merész gesztusnak hat. Hiszen ez értelmezhető úgy is, hogy a „fehérséget” emelik piedesztálra.

Így vagy úgy, de a Pantone döntése nemcsak esztétikai kérdés, hanem kulturális tükör is. Árulkodik arról, mire vágyhatunk egy olyan időszak után, amely tele volt információs zajjal, feszültséggel és folyamatos bizonytalansággal. A vállalat épp azt hangsúlyozza, hogy a fehér (pontosabban a Cloud Dancer) nem a semlegességet jelképezi, hanem a mentális újrakezdés iránti vágyat.


Hogyan hat?

A pszichológiai kutatások szerint a világos, levegős terek és tónusok segítenek csökkenteni a kognitív túlterhelést, tisztább gondolkodást és jobb fókuszt eredményeznek. A fehér ezért sokak számára nem ürességet, hanem lehetőséget jelent: tiszta lapot, amelyre új célok, új irányok férnek fel.
A trendelőrejelzők szerint 2026-ban amúgy is az „egyszerűsítés” lesz a kulcsszó: a kevesebb, de tudatosabban választott ruhák, tárgyak, tevékenységek iránti igény erősödik. A fehér ennek egyfajta vizuális metaforája. 

Érdekes módon azonban a fehérrel kapcsolatos társadalmi képzettársítások (tisztaság, hibátlanság) ellentétes irányba is lökhetik az elképzelést: sokak számára túl steril, túl tökéletes, túl sok nyomást közvetít.

Mindenesetre a Pantone döntése így egyszerre rezonál a „megtisztulás” iránti igénnyel és a fáradtsággal, amit a tökéletesség kényszere okoz.
A divat szintjén mindez úgy csapódik le, hogy egyre több tervező dolgozik olyan szabásokkal és anyagokkal, amelyekben a fehér nem rideg, hanem élő, lélegző felület: a textúrák, a puha kontúrok és a természetes mozgástér egyszerűsítik, nem pedig szigorítják a mindennapokat. 

va

A fehér mint szigor és uniformizáltság

A 2026-os tavaszi kollekciók bemutatói után feltűnő volt, hogy több tervező is teljesen fehér összeállítással nyitotta a show-ját – különösen New Yorkban. A divatszakértők szerint ez a helyszínen sokkoló hatást keltett. Az all white nem megnyugtatóan, hanem kizökkentően hatott. 

A divatban a fehér gyakran kemény, könyörtelen tónus. Nem tűri a hibát, sok esetben pedig az intézményes professzionalizmus üzenetét hordozza – akárcsak az orvosok fehér köpenye: steril, egységes, elvárásokat közvetít.

A fehér egyúttal az egyik legerősebb kapocs a gardróbok között: kortól, nemtől és anyagi helyzettől független alapdarab. A fehér póló, az éles vonalú ing vagy a bordázott trikó szinte mindenkinél megtalálható.

Menyasszonyi fehér

A nyugati kultúrákban a menyasszony fehér ruhája hagyományosan a tisztaságot és a szűziességet jelképezi – egy ma már idejétmúlt üzenetet. (Egyes keleti kultúrákban ezzel szemben a fehér a gyász színe.) Kereskedelmi szempontból azonban a menyasszonyi piac virágzik: egyre több nő állít össze egy teljes fehér kapszulagardróbot az eljegyzéstől az esküvőig tartó eseményekre.

A fehér és a menstruáció 

A fehér mint trend gyakorlati kérdéseket is felvet – különösen a menstruáló nők számára. A fehér ruhadarabok viselése a ciklus bizonyos szakaszaiban bátorsággal vagy éppen szorongással párosul. A legtöbb nő számára a fehér szoknya vagy nadrág a „mi van, ha…?” lehetőségét hordozza.

A modern tampon- és betétreklámok évek óta építik azt a narratívát, hogy a fehér nadrág viselése a menstruáció alatt „felszabadító” aktus – annak a bizonyítéka, hogy a nő kézben tartja a helyzetet.

Épp ezért a tervezőknek is kihívás: vajon hogyan alkotnak olyan fehér darabokat, amelyek kényelmesek, hordhatók, és nem növelik a nők terhét a ciklusuk során? Az új anyagfejlesztésekben már megjelentek az erősebb, mégis légáteresztő textúrák és a rétegezhető, kevésbé áttetsző fehér tónusok – mindez azt jelzi, hogy a fehér nem feltétlenül a törékenység, hanem akár a praktikum irányába is mozdulhat. A fehér használata azonban csak akkor lesz valóban felszabadító, ha nem a hibátlanság kényszerét, hanem a valóságot fogadja el – és a ruhadarabok is ezt tükrözik vissza.

Kapcsolódó cikkünk

A vörös szőnyeg szereti 

A fehér idén főként a vörös szőnyegen tűnt fel. A Met-gálára több sztár – köztük Diana Ross, Rosalía, Zendaya és Lewis Hamilton – is fehérben érkezett. Cannes-ban is meghatározó volt: Jennifer Lawrence redőzött Diorban, Emma Stone Louis Vuittonban lépett színre. Csakhogy a fehér ruhák köztudottan a legkényesebbek: túlságosan tökéletesek. Egy sminkfolt, egy csepp bor – és máris oda a kifogástalan hatás. Ez a jelenség szorosan összefonódik a TikTok „clean girl aesthetic” trendjével, amelyet sokan rejtett rasszista felhangjai miatt kritizálnak. Nem mindegy ugyanis, mit nevezünk „tisztának”.

va
Mit jelent ez a gyakorlatban?

A 2026-os öltözködés nem vesz drámai fordulatot, inkább finom átrendeződés jellemzi. Íme néhány fontos irány, amely már most kirajzolódik:

1. A fehér mint alapréteg
A fehér póló, ing, hosszú ujjú felső vagy finom kötött dressz már nem unalmas alap, hanem tudatos választás. Ezek a darabok önmagukban is megállják a helyüket, de rétegezésre is kiválóak – világos tónusaik segítenek levegőssé tenni az összképet.

2. Lágy szabásvonalak, mozgástér a testnek
A testhez simuló fazonok helyét a lazább, átgondolt arányok veszik át. Szélesebb szárú nadrágok, ejtett vállú kabátok, kényelmes, mégis strukturált felsők határozzák meg a sziluettet. 

3. Szín helyett textúra
Mivel a színpaletta visszafogottabb, az izgalom az anyaghasználatban jelenik meg. Finom bordázottság, réteges hatás, a matt-tól a fényesig váltó felületek teszik élővé az egyszerű fazonokat. Egy krémszínű nadrág vagy törtfehér felső így nem lesz unalmas.

4. Praktikum újraértékelve
A kiegészítők terén is a használhatóság kerül előtérbe. A parányi táskák helyett nagyobb, karakteres darabok jönnek, amelyek valóban szolgálnak minket a nap során. A cipők letisztultabbak, könnyebben hordhatóak – kevesebb dísz, több funkcionalitás.

5. Színek? Igen, de tudatosan
Bár a fehér fókuszban van, ez nem jelenti azt, hogy minden árnyalat eltűnik. Inkább célzott megjelenésükre számíthatunk: egy élénk felső, egy kontrasztos táska vagy cipő erősíti fel az összhatást. A színek szerepe hangsúlyosabb, mert nem vesznek el a zajban.

va

Mi lehetett volna 2026 színe?

A trendelőrejelzéssel foglalkozó WGSN például a „Transformative Teal” mellett tette le a voksát – egy mélykék és vízzöld közötti árnyalat mellett, amelyet frissítő és regeneráló tónusként írnak le. Más előrejelzések is a zöld valamely árnyalatát tartották esélyesnek.
A WGSN adatai szerint egyébként a fogyasztók 98 százalékánál a szín befolyásolja a vásárlási döntéseket. De kinek nincs már eleve fehér ruhadarabja? Nehéz amellett érvelni, hogy az egyik legáltalánosabb árnyalat trend lenne, és nem inkább alap.

Tudtad?

A Pantone 1999 óta választja meg az év színét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?