Női szimbólum, egészségi eszköz, divattermék és indulatok előhívója. A melltartó története szorosan összekapcsolódik a divattal és a nők társadalmi helyzetével. Szimbolizálja a női bájt, a praktikumot, a szabadságot és az elnyomást. Feltalálása áldás és egyszerre átok is. Tudjunk meg róla egy kicsit többet!
Szalagok és kosarak
Története hosszú évekre nyúlik vissza, olyannyira, hogy már az ókorban is léteztek olyan szalagok, melyek a keblek alátámasztását szolgálták. Az időszakok során hol elrejtett, hol kiemelt. A 16. századtól aztán a tehetősebb nyugati hölgyek fűzőt viseltek, mely melltartóként is szolgált. A 19. században többen is megpróbáltak alternatív megoldásokat keresni: volt, aki két részre szedte a fűzőt. Végül a 20. század elején jutottunk el a modern melltartókig. A történet alapján Caresse Crosby egy bálra készülődve észrevette, hogy a merev fűző nem illik a ruhájához. Szobalánya segítségével zsebkendőkből és szalagokból rögtönzött egy melltartót. A bál során a többi hölgy csodálattal figyelte, hogy milyen könnyedén táncol. Később további darabokkal lepte meg családtagjait és barátait, többen pedig pénzt ajánlottak neki, ha cserébe számukra is készít egyet. Találmányát 1914-ben szabadalmaztatta, de ezek még egyenméretűek voltak. Ida Rosenthal volt az, aki az 1930-as években megtervezte az első kosaras melltartót, amely a nagyobb keblek számára is megfelelő tartást nyújtott. Kezdetben ezeket csak ruhákba varrva árusította, de a nagy népszerűségnek köszönhetően külön is kaphatóak lettek. A melltartó mára mindenki számára elérhető ruházkodási termék: különböző fazonok, színek, méretek, anyagok várják, hogy fel- (vagy épp le)vegyék őket.
Az első világháború kitörése idején az amerikai kormány kampányt indított. Arra kérték a nőket, hogy hagyjanak fel a fűző viselésével. Ennek fő oka az volt, hogy a fűzők merevítői gyakran fémből ‒ például acélból vagy bálnacsontot helyettesítő ötvözetekből ‒ készültek. A kormány úgy vélte, hogy a fűzők elhagyásával jelentős mennyiségű fémet lehetne felszabadítani a hadiipar számára. Állítólag ezzel mintegy 28 ezer tonna fémet takarítottak meg (ami kb. két csatahajó megépítéséhez elegendő).
Méretkáosz
Tizenegy éves voltam, amikor megkaptam az első melltartómat. Egy aprócska zsiráf volt rajta. Mérete nem volt, csak ennyi állt a csomagoláson: kamaszmelltartó. Nagynak és érettnek éreztem magam a ténytől, hogy már nekem is van ilyen ruhadarabom… Aztán jöttek a felső tagozatos évek: a push-upos megoldások, pánt nélküli melltartók és szilikonpántok fénykora. Méregető tekintetek, beszólások és kéretlen tanácsok jellemezték ezt az időszakot. Torna után, az öltözőben normálisnak számított kitárgyalni azt, hogy ki mégis mekkora méretű melltartót hord, vagy éppen milyet kellene viselnie. Ekkortájt találkoztam először a melltartó-méretezéssel, mely a kebel alatti centiméteres körméretből és egy betűvel jelzett kosárméretből áll. Addig szemmérték és próba alapján szereztem be ezeket a ruhadarabjaimat. Valami mégsem stimmelt, mert hiába kerestem mindenhol ugyanazt a méretet, a felpróbált termékek nem voltak egyformák. Nem értettem, aztán utánaolvastam: a fehérneműiparban nincs univerzális méretezési szabvány. Minden márka sajátos mérettáblázattal dolgozik, ezért lehetnek eltérések a különböző helyeken beszerzett melltartók közt. Nem csoda, hogy a melltartóvásárlás a legtöbb nő számára kész tortúra.
Káros a rossz méret
A nők nyolcvan százaléka rossz melltartóméretet hord! Eleve nem egyszerű kimatekozni, hogy pontosan mekkora méretre lesz szükségünk, de ha sikerült is, minden márkánál újra elvégezhetjük a számításokat. Alapjáraton egyébként először le kell mérnünk a mell alatti körfogatunkat (ez adja meg a számozott részt ‒ például 75, 80, 90), majd a mellünk körméretét. A kapott számból vonjuk ki a kebel alatti körfogatunkat: a különbség adja meg, hogy mekkora a kosárméretünk (például A, B, C, D, E, F). Ez kiindulásnak jó lesz, de a szabványméret hiánya mellett a különböző stílusok, anyagok, a testünk változásai (például fogyás, hízás, hormonális változások, életmódbeli tényezők), de még a márkahűségünk is közrejátszhat abban, hogy nem a nekünk megfelelő kebeltartót választjuk. Pedig a rossz méret nemcsak kényelmetlen, hanem az egészségre is káros hatásai vannak: nyak-, váll- és hátfájást okozhat, elszoríthatja a nyirok- és a vérkeringést, irritálhatja a bőrt (azon akár elváltozásokat is okozhat), befolyásolhatja a testtartást, de még a gyomorégésre és légzésre is hatással lehet. A legtöbb esetben a túl szoros intim alsóruha jelenti a gondot, az ilyen választás nem nyújt megfelelő támaszt a mellnek, a rekeszizomra viszont a szükségesnél nagyobb terhet rakhat.

Méricskélés: Kiindulásként muszáj elvégeznünk egy kis méretvételt és matekozást. Ha ezt nem szeretnénk otthon, a kért adatokat kiszámítják nekünk egy profi fehérneműboltban vagy épp a szabónál. Mindenképpen könnyebb úgy a keresés, ha nem ismerjük a mellbőségünket.
Próba, szerencse: Melltartót venni egyszerűen nem lehet próbálás nélkül. Mivel minden márka picit eltérő, nem úszhatjuk meg a próbálgatást. Személyesen menjünk el az üzletbe, és ne ragaszkodjunk egyetlen márkához vagy stílushoz. Lehet, hogy az ideális melltartónk olyan darab, amellyel még nincs tapasztalatunk. Segíthet, ha egy szelektálás alkalmával feljegyezzük, hogy mely márkák, méretek és stílusok váltak be, és melyek nem. Ez vásárláskor időt és frusztrációt spórolhat meg.
Illeszkedés: A méretek csak számok. Az a fontos, hogy a melltartó kényelmes legyen, és jól illeszkedjen. A választott fehérneműnk ne álljon el, ne csípje össze sehol a mellet, a körpánt illeszkedjen a testünkhöz, de ne olyan szorosan, hogy bevágjon. A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat benne, és ne törődjünk azzal, hogy mi van a címkén.
Kell ez nekünk egyáltalán?
A melltartók hosszú utat jártak be az elmúlt évszázadok során. Nem igazán akad olyan nő, aki sosem birtokolt egyetlen darabot sem, még sincs egységes álláspont abban, hogy valóban szükséges-e a viselése. A legtöbben azzal érvelnek a felvétele mellett, hogy a melltartó segít a keblek feszességének megőrzésében. De ez nem igaz. A megereszkedés természetes folyamat, mely mértékét leginkább a gének és az életmód befolyásolják. Az viszont tény, hogy a nagyobb mellű nőknek és az idősebbeknek (akiknek már veszített a feszességéből a keblük) jól jön a plusztartás. Sportolás közben is kényelmesebb lesz, ha sportmelltartóba bújunk, mert az minimalizálhatja a mellek mozgását, ezzel csökkentve a kellemetlenséget és a bőrirritációt. Persze az esztétikai szempontok sem utolsók, egy jól megválasztott melltartó ott takar és úgy formáz, hogy a megjelenésünk előnyösebb legyen. A melltartó ellen leginkább a kényelem és a szabadságérzés szól. A karantén időszakában számos nő döntött úgy, hogy felhagy viselésével. Az otthon maradás miatt egyre inkább elfogadottabb lett az, ha valaki nem vesz fel házon kívülre melltartót, míg tíz évvel ezelőtt sokkal több szempár szegeződött arra, aki inkább a szabadságot választotta.

Pánt nélküli, csipkés, pamut, varrás nélküli, domború, hegyes, push-up, bélés nélküli, merevítős, extravagáns vagy épp semmilyen. Mindenki az ízlése és hangulata alapján válogathat. A melltartó viselése nem kötelező, és minden nőnek saját igényei, preferenciái és testének egyedi jellemzői alapján kell eldöntenie, hogy viseli-e, hogy milyet vesz fel, vagy hogy egyáltalán felveszi-e.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.