Fokhagymával a tüdőrák ellen

fokhagyma k

A kutatók szerint a legalább hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztók jóval kisebb arányban estek áldozatul a tüdőráknak.

Hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződhet a tüdőrák kialakulásának kockázata, ráadásul a fokhagymaevő dohányosoknál is jelentősen csökkenhet a tüdőrák veszélye. Egy erről szóló kínai tanulmány online jelent meg a Cancer Prevention Research folyóiratban – írta meg a Patika Magazin. Az eredmények szerint a legalább hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztók jóval kisebb arányban estek áldozatul a tüdőráknak akkor is, ha dohányosok voltak, vagy ki voltak téve a felhevített főzőolaj füstjének, ami szintén komolyan növeli a rákkockázatot. A rendszeresen fokhagymát evőknél 44 százalékkal kisebb volt a tüdőrák kialakulásának veszélye, a dohányosok estében pedig 30 százalékkal alacsonyabb kockázatot találtak. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy ha a gerezdet összetörik vagy feldarabolják, az allicinnek nevezett fontos kémiai összetevő szabadul fel. Ez csökkenti a szervezetben kialakult gyulladást, és antioxidánsként működik. Az nem derült ki a tanulmányból, hogy a hőkezelt fokhagymának is van-e ilyen hatása.

(Patika Magazin)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?