Egy ismert gyógyszer ismeretlen tulajdonságai

aszpirin k

A legrégibb szintetikus gyógyszert, az aszpirint már nagyanyáink is használták. Ha náthalázat kaptak, belázasodtak vagy más gyulladással küzdöttek, az aszpirinra mindig számíthattak. Sőt más esetekben is segített.

Napi használata segít csökkenteni a cukorbetegség kialakulását. Egy tanulmány igazolta, hogy azoknak a 65 év felettieknek, akik napi 100 mgot fogyasztottak, 15 százalékkal kisebb volt az esélyük arra, hogy cukorbetegségben betegszenek meg. A szak-emberek szerint ez azzal magyarázható, hogy csökkenti a gyulladást, ami a betegség fő kiváltója. Ennek ellenére nem árt az óvatosság. Az idősebbek esetében ugyanis megnő a vérzés veszélye, ami azt jelenti, hogy aszpirint csak orvosi ajánlásra szabad szedni, például infarktus után.

A tudósok felmérték, milyen hatása van a gyógyszernek az idősek esetében. Több mint 16 000 ember adatait vizsgálták meg, akik a tanulmány megkezdése előtt egészségesek voltak. A csoport fele 100 mg aszpirint kapott, a másik fele placebót. Öt évvel később 955 embernél cukorbetegség alakult ki, közülük 459 aszpirint szedett, vagyis 15 százalékkal kevesebben betegedtek meg azok közül, akik aszpirint szedtek. „Az aszpirin csökkentette a cukorbetegség előfordulását, és az eredetileg egészséges idős felnőtteknél megfékezte a reggeli cukorszint megemelkedését. Tekintettel arra, hogy egyre több a cukorbeteg az idős felnőttek körében, a cukorbetegség megelőzésére és a cukorszint javítására szolgáló gyulladáscsökkentő anyagok, mint amilyen az aszpirin, további tanulmányt igényelnek” – mondta Sophia Zoungas professzor asszony, a melbourne-i Monash University munkatársa. A kutatást egy korábbi tanulmány után végezték el, amiből kiderült, hogy a napi aszpirinfogyasztás 38 százalékkal megnövelte a belső vérzés kockázatát anélkül, hogy csökkent volna az infarktus és az agyvérzés veszélye.

Bár ezek az új felismerések érdekesek, egyelőre érvényben maradnak az aszpirin használatával kapcsolatos tanácsok – tette hozzá a professzor asszony.

(vysetrenie-k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?