Agyuk szerkezete más, mint a becsületeseké

hazugsagvizsgalat k

Kaliforniai kutatók MRI-vizsgálattal tesztelték egy kísérlet résztvevőinek agyát, és megállapították, hogy a megrögzött hazudozók agyában 26 százalékkal több a fehérállomány. Az agy fehérállománya azt az információt továbbítja, amit a szürkeállomány dolgoz fel.

A49 önkéntest öt Los Angeles-i munkaközvetítőből toborozták. 12 közülük kóros hazudozó volt, 21-nek nem volt antiszociális viselkedésről kórelőzménye, 16 pedig antiszociális személyiségzavarban szenvedett, de nem volt a kórelőzményben kóros hazudozás. Őket azért vonták bele a vizsgálatba, hogy megnézzék, az ő agyuk is a hazugok agyszerkezetét mutatja-e. A kutatók listát készítettek a hazudozás, csalás és megtévesztés kritériumairól, egyebek mellett olyan szokásokról, mint az emberek becsapása, manipulatív viselkedés vagy táppénzcsalási céllal való hazudozás. Az MRI-vel végzett agyvizsgálat során kiderült, hogy a hazugoknál 22–26 százalékkal több volt az agy fehérállománya, mint azoknál, akiknek a kórelőzményében nem szerepelt a hazudozás, és több mint az antiszociális csoport tagjainál. Az eredményeket nem befolyásolták korbeli, etnikai, IQ-val kapcsolatos, fejsérülési vagy droghasználati tényezők. A kísérlet összhangban van azzal a korábbi vizsgálattal, amelynek eredményei szerint az autista gyermekek kevésbé képesek a hazugságra, mint a többiek. Az autistáknál ugyanis kimutatták, hogy több az agyban a szürkeállomány, mint a fehér. A kutatók azt remélik, hogy felfedezésüknek gyakorlati haszna is lesz majd, például a betegséget színlelők kiszűrésénél. Fontos, hogy kiderüljön, mennyire irányítható a viselkedésünk, és mennyi a velünk született vonás.

(BBC News)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?