A lassú légzés védelmet nyújthat a leépülés ellen

légzés k

A lassú, kontrollált légzésnek vélhetően számos előnye van, nem véletlenül ez a meditáció alapja. Kutatók azonban most újabb pozitív hatását támasztották alá: a nyugodt légzés ugyanis védelmet jelenthet az Alzheimer-kór ellen is.

Lélegezzen be lassan, koncentráljon a tüdő tágítására, és számoljon ötig! Most fújja ki a levegőt ugyanilyen lassan, miközben újra számoljon ötig! Valószínűleg már ebben a 10 másodpercben is egy kicsit nyugodtabbnak érezte magát. Végezze el ugyanezt a gyakorlatot hetente néhányszor 20 percig, és számos betegséget is megelőzhet így. Egy nemrég napvilágot látott kutatás eredményei szerint akár még az Alzheimer-kórt is – írja a BBC. A légzőgyakorlatok előnyeit évezredek óta ismerik, hiszen a tudatos légzés számos egészségügyi állapot javításában segíthet. Ezeket a tapasztalatokat az utóbbi évtizedekben a tudományos vizsgálatok is kezdik alátámasztani.

A legutóbbi tanulmányban a kutatók olyan biomarkereket mértek a vérplazmában, amelyek összefüggésbe hozhatók az Alzheimer-kór kialakulásának magasabb kockázatával. A 108 résztvevő felének azt mondták, hogy hunyják be a szemüket és próbálják meg magukat egy nyugodt helyre képzelni, lényegében mindfulness meditációval. A cél az volt, hogy csökkentsék a szívritmus-ingadozásukat, és egyenletesebb szívverésre ösztönözzék a szívüket. A másik csoport egy számítógép képernyőjén követett egy légzőgyakorlatot, aminek során hosszan kellett be-, majd kilélegezniük. Mindkét csoport naponta kétszer, alkalmanként 20–40 percig gyakorolta a technikát öt héten keresztül. Amikor négy héttel a gyakorlás után megnézték a résztvevők vérmintáit, az eredmények alapján kiderült, hogy a számítógép képernyőjét követő résztvevők légzőgyakorlatai csökkentették a szervezetben a béta-amiloid-szintet. Bár az Alzheimer-kór kialakulásának valódi okát még nem sikerült azonosítani, a béta-amiloid fehérjecsomók, az úgynevezett plakkok a betegség egyik fő jellemzőjének bizonyultak.

Ez azért érdekes eredmény, mert egészséges felnőtteknél a bétaamiloid alacsonyabb plazmaszintje összefügg az Alzheimer-kór későbbi kialakulásának alacsonyabb kockázatával. A lassú légzésnek tehát nemcsak az érzelmi jóllét szempontjából lehetnek előnyei, hanem az Alzheimer-kórral összefüggő biomarkerek javításában is. A kutatók nem biztosak abban, hogy pontosan mi magyarázza ezt az eredményt, de az egyik hipotézis szerint a lassú, tudatos légzés utánozhatja a mély alvás néhány előnyét, amely gyorsabban kiürítheti az agyból és az idegrendszerből a neurotoxikus salakanyagokat. Úgy tűnik, hogy ezeknek a salakanyagoknak a felhalmozódása szerepet játszik az Alzheimer-kór kialakulásában.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?