Plačková és férje újult erővel tértek vissza a közösségi médiára

plackova

Plačková szerint a "hétfők nem feltétlenül rosszak, csak kissé kellemetlenek". Az influenszer közben a kannabisz olaj tartalmú kozmetikai szereit is reklámozta.

Az ismert szlovák influenszert és férjét csütörtökön szabadlábra helyezte a  bazini Specializált Büntetőbíróság. A híres házaspár pedig nem vesztegette az időt, mindjárt bejelentkeztek az Instagram-fiókjukba, és kitettek pár új posztot.

Galéria

A hétfők nem feltétlenül rosszak, csak kissé kellemetlenek” – írta Plačková az Instagram-történetében. Egy másik fotón a kannabisz olaj tartalmú kozmetikai szereit reklámozta, amelyek a modell írása szerint „úgy hiányoztak neki, mint a só”.

Végül egy ágyban pózolós fotóval koronázta meg az estét, amelyen Plačkovát a férje ölelgeti.

René Strausz sem maradt szótlan a közösségi oldalon. „Ez volt életem legrosszabb négy napja. Mindenkinek köszönöm, hálistennek itt vagyunk, rengeteg pozitív üzenet jött, kedves reakciók. Főként a családomnak, barátoknak és a jó Istenkének vagyok hálás. Most végre három nap után megyek enni” – mondta egy élő közvetítésben. Plačková férje azt ígérte követőinek, hogy később bővebben is nyilatkozik az ügyről.

Galéria

A házaspárt hétfőn reggel vette őrizetbe a NAKA 15 személlyel együtt, akikkel egy drogkereskedéssel és terjesztéssel foglalkozó bűnbandához tartoztak. A gyanúsítottak ellen kábítószerrel való bűncselekmények, bűnszervezet létrehozása, fenntartása és támogatása bűntettekkel indítottak eljárást.

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?