Nem engedte az iskola a transznemű fiatalnak, hogy a fiú WC-t használja – 1,3 millió dolláros kártérítést kap

ben

A transznemű fiú még 2015-ben perelte be a Virginia államban található iskoláját.  Az ügyben most született peren kívüli megállapodás, eszerint a fenntartónak 1,3 millió dollár kártérítést kell fizetnie.


 

Az amerikai transznemű tinédzser, Gavin Grimm még 2015-ben indított pert a középiskolája ellen, mivel nem enedték, hogy az indentitásának megfelelő fiú WC-t használja. Gavint az ACLU nevű jogvédő szervezet képviselte, és azzal érveltek, hogy az iskola a Title IX nevű törvényben foglaltakkal ellentétben nemi alapon diszkriminálta őt.

A bíróság a fiú javára döntött, a peren kívüli megállapodás szerint pedig az iskolának 1,3 millió dolláros kártérítést kell fizetnie.

Abszolút igazolva érzem magam. A bíróság megállapította, hogy amit az iskola tett, az igenis diszkrimináció volt, és nem maradt következmények nélkül. Szerintem ez fantasztikus” - nyilatkozta a most 22 éves Gavin Grimm.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?