Megnyerte a lottót, ezután otthagyta az élettársát, felmondott és elköltözött

maurice

A férfi sms-ben közölte főnökével, hogy felmond, ehhez pedig csatolta a nyertes szelvény fotóját. Az élettársát egy szó nélkül hagyta ott. 

 

A kanadai Chathamben (Ontario állam) élő Denise Robertson évek óta minden héten lottózott, mert (korábbi) párjával, Maurice Thibeaulttal arról álmodoztak, hogy egy hatalmas házban fognak élni. És abban is egyébként megegyeztek, hogy ha valamelyikőjük nyer, akkor megosztják a pénzt. Csakhogy ez nem egészen így történt, mivel Thibeault valóban 3 millió dollárt nyert a lottón, de osztozkodás helyett elköltözött otthonról – írja a 24.hu

A barátnőjét először nem is értesítette a nyereményről, mikor az gyanakodni kezdett, azt hazudta, hogy nem az övék a nyertes szelvény. De másnap a nő már csak Maurice hűlt helyét találta. Később az is kiderült, hogy a férfi felmondott a munkahelyén „Denise és én már nem vagyunk együtt. Mióta hétfőn eljöttem tőle, egy újabb sorsfordító dolog történt. Sajnálom, hogy sms-ben közlöm veled, de nem fogok visszatérni a munkahelyemre” – írta főnökének, az üzenethez pedig csatolta a nyertes szelvény fotóját.

Mindez 2018-ban történt, de a pár azóta pereskedik, mivel hivatalosan élettársi kapcsolatban éltek, ezért Robertson próbál hozzájutni az őt illető részhez. A férfinak egyelőre a nyeremény felét fizették ki, a másik feléről a bíróság dönt.

(br, 24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?