Az olasz belügyminiszter lemondásáért demonstráltak Rómában

olasz rendorseg

Az olasz belügyminiszter lemondását követelték a római minisztérium épületénél rendezett vasárnap esti megmozdulás résztvevői a múlt pénteki palesztinbarát tüntetéseken történt rendőri beavatkozások miatt.

A demonstráción a baloldali diákmozgalmak tagjai vettek részt, valamint a baloldali pártok, köztük a Demokrata Párt (PD) és az Europa+ képviselői. A tüntetők Matteo Piantedosi belügyminiszter lemondását követelték. Fiatalok egy csoportja megpróbálta megközelíteni a minisztériumot, melyet rohamrendőrök kordonja vett körül. Összecsapásra nem került sor.

Múlt pénteken Firenzében és Pisában gimnazista és egyetemista fiatalok palesztinbarát menetet tartottak. Firenzében meg akarták közelíteni az Egyesült Államok konzulátusát, Pisában pedig a felvonulók a városi egyetem székházához akartak vonulni. A rendőrök mindkét esetben gumibottal szorították vissza a fiatalokat. A két helyszínen tizennyolc tüntető sérült meg, köztük tíz kiskorú.

Sergio Mattarella államfő vasárnap közleményben jelentette be, hogy telefonon felhívta Matteo Piantedosit. Az elnök hangsúlyozta, hogy a „hatóságok tekintélye nem gumibottal mérhető”. A fiatalokkal szemben használt gumibot kudarcra utal – jelentette ki Sergio Mattarella.

Matteo Piantedosi vizsgálatot rendelt el az esetleges túlkapások kivizsgálására. A Demokrata Párt főtitkára Elly Schlein kijelentette, a rendőri túlkapás meghaladt minden mértéket.

Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, volt belügyminiszter kifejtette, az a legjobb, ha nincs összecsapás tüntetők és rendőrök között, de aki a rendőrökre támad, az bűnt követ el.

A baloldali ifjúsági szervezetek a Hamász palesztin terrorista szervezet október 7-i izraeli támadása és Izrael azt követő fegyveres fellépése óta, minden pénteken vagy szombaton palesztinbarát menetet tartanak.

Milánóban szintén pénteken tüntetők egy csoportja egy ismert élelmiszerlánc egyik üzletét foglalta el. A szerintük Izraelhez közel álló üzletlánc termékeinek bojkottálására szólítottak fel. A rendőrség helyszínre érkezésekor a tüntetők távoztak.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?