Vírusinfó. Honnan? Hová? Mikor? Ügyintézés járvány idején

koronavírus

Bár aki teheti, ki sem mozdul hazulról, az élet most sem állt le teljesen, vannak halaszthatatlan intéznivalók is. Ezekből gyűjtöttünk össze most néhányat. Az első és legfontosabb információ viszont, hogy kövessük az illetékes szervek és hivatalok tájékoztatásait, ugyanis ami egy hete érvényes volt, nem biztos, hogy most is az, legyen szó akár csak az áruházak nyitva tartásáról.

Akár boltba, akár postára, bankba vagy bármelyik hivatalba kell mennünk, legyünk tekintettel az ott dolgozókra, viseljünk szájmaszkot, mielőtt elindulunk otthonról, és miután hazaérünk, alaposan mossunk kezet, fertőtlenítsük a telefonunkat, ha odakinn is használtuk. A kinti telefonálást igyekezzünk kerülni.

Hivatalok, okmányok, adó

A községi hivatalok, helyi boltok, posta, orvosi rendelő, gyógyszertár nyitva tartásáról minden önkormányzat tájékoztat a hangosbemondón, hirdetőtáblán és a község honlapján.

A bankok korlátozott nyitvatartást vezettek be, érdemes előre tájékozódni, hogy a felesleges utazásoktól megkíméljük magunkat.

Az adóbevallásokat csak június végéig kell leadni, a határidő meghosszabbítását senkinek sem kell kérvényeznie. Aki június végéig elküldi, nem kap büntetést – döntött a leköszönő kormány.

A rendőrség ügyfélszolgálata országszerte csak 8-tól 11 óráig működik, ezalatt lehet intézni a személyazonossági igazolványokat és gépjárművezetői jogosítványokat. Fegyverviselési engedélyeket a rendőrség jelenleg nem ad ki.

Gyermekkel egyik ügyfélközpontba sem szabad belépni. Útleveleket csak gyorsított eljárásban, illeték ellenében adnak ki. A törvényben megszabott határidők lekésése a válsághelyzet idején nem büntetendő.

Gyógyszer és élelmiszer beszerzése

Akinek gyógyszerre van szüksége, hívja fel az orvosát, és kérjen e-receptet, amellyel bármelyik gyógyszertárban kiváltható az előírt szer. Ha ez nem lehetséges, telefonon beszélje meg orvosával a látogatást. Orvoshoz csak halaszthatatlan esetben menjünk, előre egyeztessük, hogy mikor, a korábban kapott időpontok érvényességét is telefonon ellenőrizzük.

Aki táppénzre vonul, vagy családtagot ápol a koronavírus miatt, telefonon jelentse az igényét a szociális biztosítónak, vagy töltse ki a biztosító honlapján található nyomtatványt, és küldje el postán.

11 évesnél fiatalabb gyermekek esetében a biztosító ellenőrzi, hogy a gyermek iskolájában elrendeltek-e karantént. 11 évesnél idősebb gyermek esetében a szülő vegye fel a kapcsolatot a gyermekorvossal, aki elbírálja, szükséges-e az ápolás, és elküldi a szociális biztosítónak az ápolási illetékre vonatkozó kérvényt.

A külföldről hazaérkezett, karanténba vonuló személyek vagy azok, akik nem jártak külföldön, de megfertőződtek koronavírussal, hívják fel orvosukat, az kiállítja a betegállományról szóló igazolást, és elküldi a szociális biztosítónak.

És ha mindenünk megvan, csak a hűtőszekrényt kell időnként feltöltenünk, irány a bolt. Az áruházláncok szintén módosítottak nyitvatartásukon, ezt a Tesco és a Lidl is bejelentette. A Tesco hipermarketek 7 és 21, a kisebb Tesco-boltok, továbbá a Lidl és a Kaufland üzletei pedig 7 és 20 óra között tartanak nyitva. Az áruházláncok azt kérik, hogy a veszélyeztetett korcsoportba tartozók ha tehetik, délután 13 és 14.30 óra között menjenek vásárolni, mert akkor járnak a legkevesebben, és jobban tudnak rájuk figyelni. A szájmaszkon kívül ajánlott a kesztyű, fizetéskor pedig aki teheti, bankkártyáját használja készpénz helyett, hiszen a pénzt sok kéz érinthette.

Az egyházak a keresztelőket, esküvőket, temetéseket elvégzik, de mise/istentisztelet nélkül, rövidített szertartással, és arra kérik a hívőket, hogy csak a szűk család legyen jelen. Gyónások meghatározott vagy egyeztetett időpontban, egyénileg lehetségesek, a betegek szentségét a papok a higiéniai előírások megtartásával kiszolgáltatják.


Fontos telefonszámok

Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (Národné centrum zdravotníckych informácií): 0800-221-234

Közegészségügyi Hivatal (Úrad verejného zdravotníctva Slovenskej republiky): 0917-222-682

Regionális közegészségügyi hivatalok: Besztercebánya – 0918-659-580; Pozsony – 0917-426-075; Nyitra – 0948-495-915; Nagyszombat– 0905-903-053; Trencsén – 0911-763-203; Kassa – 0918-389-841; Eperjes – 0911-908-823; Zsolna – 0905-342-812.

Idegenrendészetek (Cudzinecká polícia):

Pozsony: 0961-036-999

Dunaszerdahely: 0961-113-200

Érsekújvár: 0961-333-201

Rimaszombat: 0961-683-209

Kassa 0961-931-208


A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/14. számában jelent meg!


 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?