Archívum

Vírusinfó a VASÁRNAPBAN: Egy rendkívüli húsvét

Körülményesen ugyan, de az olimpia elhalasztható a világjárvány miatt, a húsvét azonban, mint a liturgikus év szíve, semmiképp. Zárt templomajtók mögött (és az otthonokban) zajlik a készülődés, maga az ünnep is másmilyen lesz az idén.
Vasárnap

2020. április 6. 15:30

Vírusinfó a VASÁRNAPBAN: Egy rendkívüli húsvét
- TASR-felvétel

A világjárvány nemcsak mindennapi szokásainkat változtatta meg: jeles napjainkra is kihatással van. A kereszténység legnagyobb ünnepét megelőző nagyböjt kezdetekor már mind többet lehetett hallani a vírusról, majd a szenteltvíztartók kerültek használaton kívülre, és ijesztő gyorsasággal érkezett el a pillanat, amikortól már sine populo, azaz hívek nélkül tartották meg az egyházi szertartásokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a templomokba egyáltalán ne lehetne bemenni, csak a tömeget kell kerülni, és a technológia a szentmiséken való részvételt is lehetővé teszi széles körben, még ha csak távolról, digitálisan is. Így érkezett el a virágvasárnap és a nagyhét, így érkezik el maga húsvét napja is.

 

Hogyan lehet részt venni a miséken? Mire hívja fel a figyelmet Ferenc pápa? Mekkora szerepe van a digitalizációnak? Milyen lesz a húsvét? Mi marad el és minek az időpontja lesz áthelyezhető? Mi lesz a locsolókkal?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Rizsányi Attila írását.

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Változik a kiutazási formanyomtatvány

Változott a kiutazási formanyomtatvány

Végh Attila

Végh Attila: A ketrecben teljesen másképp érzi magát az ember

Alapszabály-ellenesnek vélik Berényi lépését

Matovič: Berényi barátommal ebédeltem

utazás

A fellendülésre várnak az utazási irodák

eKaranténa

Csaknem 2000 felhasználója van már az eKaranténa alkalmazásnak

somorjai edzés

Horváth Csaba: „12 fordulót már nem lehet lejátszani“

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.