Van számára hely

pap

Egyetemista koromban szinte mindig vonattal utaztam. Mivel hosszú volt az út a Bodrogközből Prágába, és a mai helyfoglalási gyakorlat teljesen ismeretlen, sokszor nem jutott ülőhely. A gyorsvonatok folyosói tele voltak olyan utasokkal, akik sokszor több száz kilométeren keresztül álltak, vagy a táskáikra kuporodtak.

Az utóbbi időben pedig többször megtörtént velem, hogy lekéstem valamiről. Népszerű színházi előadást készültem megnézni, de későn döntöttem el, és már nem kaptam jegyet. Másik esetben egy kiállítást szerettem volna megtekinteni, de akkora volt az érdeklődés, hogy nem volt esélyem bejutni. Nem volt számomra hely. Lukács evangélista a karácsony eseményének leírásakor feltárja, hogy Betlehemben a népszámlálás miatt nem jutott szálláshely Józsefnek és Máriának, s egy istállóban született meg a Megváltó. Könnyen felmerülhet bennünk a gondolat, hogy a velünk történtek is hasonlóak, amikor lemaradunk valamiről.

Csakhogy a karácsonyi esemény több annál, mint hogy saját életünk hétköznapinak tekinthető helyzetéhez hasonlítsuk. A keresztyén hit szerint a kis Jézusban a világ Megváltója érkezik ebbe a világba, és nincs számára hely. János evangélista a bibliai üzenet továbbgondolására ösztönöz, mikor arról ír, hogy az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be. A karácsonyi történés mintegy felvezetője annak, ami Jézus egész földi életében történt. A „világ” kitaszította őt, és végül halálra is adta. Az Isten érkezik abba, ami az övé, és ott nincs helye. Az ember nagy drámája az, hogy az Istent ki akarja szorítani az életéből. Sokszor találkozunk azzal a véleménnyel, hogy az idő haladtával ez az állapot egyre erősödik. Az elvilágiasodás mintha egyre kevesebb helyet hagyna az Istennek ebben a világban.

Valójában az első karácsony óta ugyanaz az alaphelyzet. Jön az Isten, szeretete által belép az emberi élettérbe, és a többség válasza erre az elutasítás. A „nincs hely” a kemény emberi szív válasza a szeretet érkezésére. Viszont Isten igéje felkínálja a lehetőséget az egyén számára, hogy más utat válasszon. János evangélista azokról is szól, akik befogadták. A keresztyén hit szerint az emberi szív is az Isten lakóhelye lehet. A karácsonyra úgy is gondolhatunk, mint amikor az Isten kopogtat az életünk ajtaján. Rajtunk múlik, hogyan válaszolunk erre a lehetőségre. Miközben a „világ” ki akarja szorítani az Istent, számunkra adott a lehetőség, hogy éppen az ellenkezőjét tegyük. Ez a kopogtatás nem egy kéretlen és kellemetlen vendég tolakodása, hanem az isteni szeretet belépése a hiányától szenvedő emberi egzisztenciába. Az élet megváltozásának csodálatos lehetőségét hordozza magában. Igaz, hogy Betlehemben nem volt számára hely, de a mi életünk nyitott lehet az érkező kegyelem befogadására. Van számára hely!

Luther Márton áldott karácsonyi éneke mindannyiunk kérése lehet: „Ó, kedves vendég, nálam szállj, bűnömtől ne iszonyodjál, emeld magadhoz hívedet, jer, térj be, örök szeretet. Tedd hajlékoddá szívemet, erősítsd gyenge hitemet, hogy el ne felejthesselek, sőt, örökké dicsérjelek!”

Áldott karácsonyt kívánok!

Géresi Róbert

A szerző református lelkipásztor, püspökhelyettes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?