Rendben az életem, mondja három évvel azután, hogy Karlovy Vary fesztiválján mímelt jókedvében, egy csokor fehér liliommal a kezében, táncra perdült egy délutáni fogadáson. Ott és akkor Udo Kier nem titkolta: ha rátör a magány, azonnal kirúg a hámból. Olyankor pedig nem kíméli magát. De akkor is ugyanez történik, ha repes a boldogságtól. A végleteket mindig a kedvenc italával éli meg. Abból pedig több is van. Budapesten a hungarikumként számon tartott gyógylikőr.
A hetedik után rezzenéstelen arccal közli, pici a pohár, nagyobban kéri a következőt. Nézem a kezét, nem remeg. Arcát még nem öntötte el a pír, csak a szemében, a valószerűtlenül kék szemében égnek aprócska tüzek. Lazán, felszabadultan, gátlások nélkül társalog. Elemében van, mint mindig, ha nyilatkozik. Élvezi, ha kérdezik, boldog, ha kitárulkozhat. Civilben nincs köze azokhoz a figurákhoz, amelyekkel Európa jeles filmrendezői, Lars von Trier, Fassbinder, Herzog, Dario Argento bízták meg. Rosszfiúként kezdett, akiből az évek során főgonosz, majd vérszívó, később igazi szörny, aztán elvetemült gyilkos lett. Kivételes helyzetet a magyar rendezői, Bódy Gábor és Jancsó Miklós révén élvezett. Bódy a Nárcisz és Psyché lánglelkű költőjének, Ungvárnémeti Tóth Lászlónak a szerepével, Jancsó Miklós a Magyar rapszódiában és az Allegro barbaróban egy magas rangú katonatiszt, Poór szerepével bízta meg. Világszerte ismert színész Drakulaként, majd Frankensteinként lett, azóta több mint kétszáz filmben játszott.
Miért hezitált olyan sokáig annak idején, tényleg nem akart színész lenni?
Meg sem fordult a fejemben. A külkereskedelemben, egy jó nevű multicégnél akartam elhelyezkedni. Igen, egészen más terveim voltak. Nyelveket akartam tanulni, világot látni, utazni, üzleti kapcsolatokat kiépíteni. Kölnben születtem, még dúlt a második világháború. A kórházat is bombatalálat érte. Csoda, hogy anyámmal együtt életben maradtunk.
Az édesapjáról sosem beszél.
Kérhetek még egyet ebből?
Elég, ha a szemével jelzi. Érteni fogom.
Köszönöm. Apám megszűnt létezni számomra. Még a születésem előtt elhagyta anyámat… Szóval nyelveket akartam tanulni. Tizennyolc évesen Londonba mentem, hogy elsajátítsam az angolt. Gondoltam, szerzek majd valamilyen irodai munkát, s abból szerényen eltartom magam. De még jóval előtte, tizenöt évesen egy kocsmában megismerkedtem Fassbinderrel, akivel később négy filmet forgattam. Mindketten kiskorúak voltunk, eleven kölykök, akik még nem ihattak akármit. Este tízig egy kóla mellett bámultuk az embereket. Találgattuk, kinek milyen lehet a szexuális élete. Ezzel szórakoztattuk egymást. Aztán eltelt nagyon sok idő, míg újra találkoztunk.
Akkor már színész volt.
London felé a repülőn ugyanis beszédbe elegyedtem a mellettem ülő amerikai fickóval. Paul Morrissey volt, a filmrendező. Andy Warhol csapatában dolgozott. Mondta, hogy milyen jó az arcom, meg a kék szemem, és hogy milyen jó a testfelépítésem. Egyfolytában arról beszélt, hogy nekem kamera előtt lenne a helyem. Londonban aztán beiratkoztam egy színiiskolába, de az első kisebb szerepeket Bécsben kaptam.
De az első nagyobb épp Morrissey-től jött.
Mert még ott, a repülőn felírta a telefonszámomat az útlevelébe. New Yorkból hívott fel pár hónappal a találkozásunk után, hogy Rómában fog forgatni, Carlo Ponti lesz a producere, és hogy rám gondolt Frankenstein szerepével. Azonnal igent mondtam neki.
Gus van Santtel, Lars von Trierrel, Bódy Gáborral is a véletlen hozta össze.
Soha senkitől nem kértem szerepet. Engem mindenkivel csak úgy összesodort az élet. Szabó Istvánnal szívesen dolgoztam volna. Amikor megtudtam, hogy a Mephistót készül filmre vinni, nagyot dobbant a szívem. Sajnálom, hogy nem jutottam az eszébe. Szerintem sokkal jobb lettem volna a szerepben, mint Klaus Maria Brandauer. Nekem ő túlságosan teátrális. Mindegy. Én azokat az embereket vonzom, akik ugyanolyan szabadon élnek és gondolkoznak, mint én. Bódy Gáborral és Lars von Trierrel a mannheimi fesztiválon találkoztam. Ők szólítottak meg engem, valamiért érdekesnek láttak. Bódyval két tévéfilmben, a Krétakörben és a Katonákban is dolgoztam, Lars von Trierhez huszonöt év köt.
Gus van Sant filmjének, az Otthonom, Idahónak is különös fényt adott.
Vele Berlinben ismerkedtem meg, és már akkor szóba hozta ezt a történetet. Mondta azt is, hogy van már hozzá két remek fiatal színésze, River Phoenix és Keanu Reeves.
Egy motelszobában bújtak ágyba – hárman!
Szólna a pincérnek? Hozhat még egyet. Addig elmondom, hogy azt a jelenetet, amikor énekelek a fiúknak, én találtam ki. Mikrofonba akartam énekelni, de mert nem találtak a célnak megfelelőt, a szobalámpa is megtette helyette. És még táncoltam is hozzá.
Bámulatosan.
A két srác is csak nagyokat nézett.
És az a bőrönd, amit mindig vitt magával?
Azt egy bolhapiacon vettem. Kitaláltam, hogy az mindig velem lesz, a kezem ügyében, de felnyitni sosem fogom. Jól jött a figurához. Titokzatossá tette, mert senki nem tudta meg, hogy mit rejtegetek benne. Nekem mindig van valami őrült ötletem.
Igaz, hogy volt néhány év az életében, amikor papok nevelték?
Honnan tud erről? Én erről mélyen hallgatok. Nem beszélek róla. Most sem fogok.
A magánya felfejthető?
Elég, ha én tudok róla. Legyen elég annyi, hogy nekem így a jó. Még akkor is, ha néha nehéz. Olyankor jobban magamhoz ölelem Lizát, a kutyámat.
Akinek Liza Minnelli a keresztanyja?
Nem. Csak róla neveztem el. Ezt ő is tudja.
Palm Springsben, ahol él, több hektárnyi birtoka van. De csak egy lószobor áll rajta.
Neki is van neve. A lónak. Max. Gondoljon Max von Sydowra! Szeretek Palm Springsben. Egykor könyvtár volt a házban, ahol lakom. Szép, nagy, tágas. Dől be a fény. A ranchomon pálmafákkal bíbelődöm. Több mint százat ültettem már.
A nemes lelkű főgonosz.
Vagy hasfelmetsző Jack. Vagy Hitler. Vagy daraboló gyilkos. Vagy a saját beleit kitépő milliárdos. Folytassam? Kérne még nekem egy italt?
A vámpírok Unicumon élnek?
Azt mondják, gyógylikőr. Hát akkor?
Kiállításokra, árverésekre, bolhapiacokra jár. Szenvedélyes műgyűjtő. Állítólag magyar festők alkotásaira is szert tett.
Van néhány rajzom Mednyánszkytól és Czóbeltől. Fillérekért vettem őket, amikor Budapesten forgattam. Kétnapi gázsimért csodákhoz jutottam. De az antik bútorokat is nagyon szeretem.
Ki segítette az amerikai letelepedésben?
Gus van Sant. Ő tényleg sokat tett értem.
Van olyan rendező, akivel szívesen dolgozott volna, de sosem hívta?
Luchino Visconti az egyik. Egyszer megszólított. Összefutottunk valahol. Helyes fiú vagy, jó színész, mondta. De nem kellettem neki. Alain Delon után rátalált Helmut Bergerre, aki aligha örült volna nekem. David Lynch is izgatott, de nem árultam el neki, hogy szívesen dolgoznék vele. Féltem, hogy azt mondja, nem illek az ő világába.
Előfordult, hogy már forgatás közben jött rá, hogy nem kellett volna elvállalnia a szerepet, mert ön és a rendező két külön univerzum, átjáró nélkül?
Szégyenkezve mondom ki, de Jancsónál valami hasonlót éreztem. Kilógtam a sorból nála. Kedves volt, értettük is egymást, csak éppen nem tudtam, mit keresek a filmjében.
Václav Marhoul alkotásában, a Festett madárban is elemében lehetett, hiszen ott is elég gonosz figurát alakít. Egy féltékeny molnárt, aki kanállal vájja ki a segédje szemgolyóját, és odadobja a macskának. Durva jelenet. Megviselte?
Engem? A nézőt kell, hogy megviselje! Nekem az a dolgom, hogy hiteles alakítást nyújtsak. Ha kell, hátborzongatót. Velencében volt a film nemzetközi bemutatója. Mindenki azzal jött, hogy ez kegyetlen film. Igen, kegyetlen. És az élet? Az nem kegyetlen? Háborús időkben játszódik a film, a zsidóüldözés első éveiben. Megéltem én is sok mindent, hiszen 1944 őszén születtem. Télen nem volt meleg vizünk. Egész héten csak híg levest ettünk. Húst nagy ritkán láttunk. Az első csokoládét egy amerikai katonától kaptam. Én értem a történet főhősét, a tízéves gyereket. A túlélés ösztöne hajtja őt. Bármilyen embertelen helyzetbe sodródik is, mindig kievickél belőle. Nagyon értékes film a Festett madár. Hiteles kordokumentum. Elolvastam a regényt is, Jerzy Kosiński művét, mert tudni akartam, hogy a rendező nem felejtett-e ki valami fontosat a történetből, de nem. Minden lényeges momentum bekerült a filmbe. A molnár, akit játszom, szereti a feleségét. Azt hiszi, megcsalta őt az asszony. Ezért esik neki a segédjének. A fiú meg ott áll, és nézi, mit művel. Petr Kotlár igazi csodagyerek. Minden rebbenése igaz. Elképesztő intenzitással van jelen a filmben.
Merre vezet az útja Budapestről?
Szentpétervárra repülök, ahol az első életműdíjamat veszem át. Hetvenöt éves vagyok, de még bírom. Jöhet egy utolsó pohárral!
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/14. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.