Tüzes villám

Tiszta lappal indult. Nem sokkal azután, hogy Pozsonyban átvette színészi diplomáját, és Magyarországra költözött, érzelmileg is készen állt egy új kapcsolatra. Kerekes Vica bátran lépett. A sorsra hagyatkozott. Nem is kellett sokáig várnia.

Tiszta lappal indult. Nem sokkal azután, hogy Pozsonyban átvette színészi diplomáját, és Magyarországra költözött, érzelmileg is készen állt egy új kapcsolatra. Kerekes Vica bátran lépett. A sorsra hagyatkozott. Nem is kellett sokáig várnia. Ugyanabban az évben, 2006-ban, amikor Budapestre került, s már Izoldát játszotta, Vígh Csaba hét év múltán Argentínából jött haza. Egy divatbemutatón találkoztak, s ott kezdődött a kapcsolatuk. Az eljegyzés Füleken zajlott, Vica szüleinél, házasságkötésük kitűzött dátumát azonban szép csendben odébb tolták. Nem nagyon, csak egy kicsit – kuncog az érzéki színésznő, aki három országban is nyeregben van.

– Mi történt? Volt egy világgá kürtölt lakodalom, s mintha elveszett volna a menyasszony.
Aki még mindig eladó. Igen.
– A vőlegény pedig ott toporog az ajtaja előtt?
Ott toporog, és remélhetőleg együtt haladunk majd tovább. Valóban szétkürtöltem, hogy december 13-án házasságot kötünk. De minél inkább közeledett a nap, annál mélyebben hallgattam róla. Az volt a szerencsénk, hogy még nem foglaltuk le az időpontot. Ugyanis mindkettőnknek hirtelen sok munkája lett, a lakásunkban pedig, a felújítás miatt, égszakadás, földindulás. Ilyen körülmények között nem tudtunk volna az esküvőre összpontosítani. Csaba vetette fel, hogy napoljuk el. Télre terveztük, végül tavaszra tettük. Nyeltem nagyokat, de édes a párom, mert azt mondta, hogy szeretne előtte jókat sétálni, ráérősen felkészülni, és nem csak úgy bezuhanni az esküvőnkre.
– Az életébe is hasonlóan sétált be? Ilyen nyugodt tempóval?
S. Hegyi Lucia divatbemutatóját rendezte Németh Ákos, aki a Trisztán és Izoldát a Thália Színházban. Az ő asszisztense pedzette, hogy mi nagyon összeillenénk Csabával. De én nem ismertem őt. Aztán megláttam, ahogy ott fotózott, csak valahogy túl fiatalnak találtam, egészen addig ugyanis az érettebb pasikhoz vonzódtam, akik nőként tudnak kezelni. Csaba mindenkivel váltott pár szót, csak velem nem, s ez nagyon bántotta a csőrömet. Piszkált, hogy nem szól hozzám, nem bókol, szinte észre sem vett, mintha ott sem lettem volna. Ugyanakkor megfogott benne, hogy csak a munkájára koncentrált. Épp ezért voltam olyan nagyon kíváncsi rá. »Ki ez a férfi, akinek mindenki fontosabb nálam?« Meg akartam mutatni neki, hogy én is vagyok valaki. Ránéztem, és ő is rám nézett. Én hiszek a kémiában, az energiaáramlásban. Elkezdtem közeledni, apró jeleket küldeni felé, ő meg hozott egy kis doboz üdítőt. A szünetben aztán leültünk beszélgetni, a szikra pedig ki is pattant köztünk. De gyorsan szétszakítottak bennünket, mert jött a bemutató. Csábos mozdulatokat kértek a ruhákhoz, és én küldtem is egyet Csabának; ő el is kapta, lefotózta. Megvan a bizonyíték, hogy én már akkor…
– …mint a tüzes villám.
Igen, felszúrtam őt a tüzes villámra.
– Egy igazi kis vörös bestia.
Csaba akkoriban jött vissza Magyarországra. Ő már fiatal kora óta elég önálló életet él. Húszévesen felült a repülőre, és Miamiba utazott. Aztán megismerkedett egy argentin nővel, és elutazott vele Dél-Amerikába. Itthon mindent elölről kezdett. De már egyedül. Meglehetősen mozgalmas élete van. Édesapja magyar, édesanyja orosz. Szentpéterváron született, ahová orvostanhallgatóként került a papa. Vele jött Magyarországra, mert a szülők útjai egy idő után elváltak. Csabát Kecskeméten a nagymamája nevelte, két és fél évesen onnan rabolta el az édesanyja, aki ma Belgiumban él. Jött egy kocsi, Csaba kint volt az udvaron, kicsalogatták őt az utcára, majd betették egy kocsiba, és elvitték. Fél évig bezárva tartották egy Budapest melletti házban, még az udvarra sem engedték ki. Édesapja és a nagypapája aztán kinyomozta, hol van, bírósági per lett az ügyből, Csaba pedig visszakerült az édesapjához. Nagyon szoros kapcsolat van köztük. Édesanyja tizenvalahány évig nem is volt jelen az életében, ma pedig már egészen más irányba tartanak, nem találják egymás felé az utat. Próbáltam kibékíteni őket. Nem ment.
– Hogyan lett aztán a hirtelen fellobbanásból lángoló nagy szerelem?
Kettőnk között? Elmélyült a bizsergés, miután megismertem a lelkét. Miattam lehet fizikus is az illető, nem okvetlenül fontos, hogy művészi pályán mozogjon, csak lássam rajta, hogy imádja a munkáját, és hatalmas tehetséggel végzi. Csaba pedig pontosan ez az eset. Ezen a ponton el is dőlt köztünk minden: hiszen a kölcsönös rokonszenv, sőt az elemi vonzerő megvolt köztünk.
– A Szégyentelen című Hřebejk-film csak ezután jött.
Szakmailag minden később következett. Meghívtam őt a Trisztán és Izoldára, s utána hajnalig együtt maradtunk. Tőle utaztam Prágába, Jiří Menzelhez, aki az Őfelsége pincére voltam Jaruškáját, a málnaszörpös lányt kereste. Óriási találkozás volt ez számomra. Semmiféle próbafelvételt nem csináltunk, Jiří Menzel azt mondta, neki elég, ha elbeszélgetünk. Egy órán át kérdezgetett, és én nem is izgultam. Az utolsó körben már csak hárman voltunk, végül Petra Hřebíčková kapta meg a szerepet, és remekül el is játszotta. Nekem nagyon tetszik a filmben.
– A Szégyentelen pikáns jelenetét, amikor tejszínhabbal feldíszített testét nyaldossa cseh partnere, Csaba hogyan fogadta?
Mindent a helyén kezel. Színésznő vagyok, szerepet játszom, s ezt ő is tudja. Egészségesen gondolkozik. Látja, érzi, hogy szeretem, még csak a gyanú sem él benne, hogy mi van, ha mégis. Mindennap ugyanazt a jelet küldöm felé, hogy igen, nekem csak ő létezik. A forgatáson történt intim mozzanatokat is mindig elmesélem neki, tehát úgy látja az ominózus jelenetet, hogy már mindent tud róla. Azt is, amit a közönség nem. Lehet, hogy döbbenten nézi, de fogja a kezemet. Bízunk egymásban. Féltékenység helyett inkább féltés van bennünk a másik iránt. Csaba tiszta lélek. Még füllenteni sem képes. És nem akkor szeretett belém, amikor először fotózott. Csak azután, amikor már alaposabban megismert. Nem is fordult még elő vele soha, hogy az objektíven keresztül lobbant volna lángra valaki iránt.
– Mondja a múzsa, akiből feleség lesz.
Ha más fotóz, nem tudok olyan gyorsan feloldódni. Máshoz nem is tudok igazán idomulni. Keresi az utat hozzám, mert nem ismerjük egymást, a lelkem azonban nem tud kinyílni. Csaba csodálatosan dolgozik. Mi egyszerűen csak létezünk egymás mellett, úgy fényképez. Csak az első tíz perc katasztrófa néha, de az is miattam. Addig szívom a fogam, később kezdem el élvezni.
– Milyen esküvőt terveznek? Nagyot, hangosat, világraszólót?
Egyszerűt, családi körben. Nem vagyunk nagyon mulatósak, a felhajtást sem szeretjük. A magánéletben szerepelni sem szeretek. Nem is tudok. A kézfogónk is szűk családi körben zajlott. Iszonyú megható volt. Édesapám és a nagypapám egymás vállán zokogtak.
– Van rá válasza, hogy miért akar Csaba felesége lenni?
Nem a papír miatt! A párom. Szeretem a klasszikus képletet, azért akarok összeházasodni vele. Hogy ő legyen az uram s parancsolóm. Az imádott férjem. Sokan kérdezik, hogy mi lesz, ha megváltozik. Biztos vagyok benne, hogy nem. Főzök, mosok, vasalok. »Ne te, majd én« – mondom neki. Szívesen teszek érte mindent. Én szolgálni akarom a férjemet, mert ő is gondoskodik rólam. Az utolsó falatot is odaadná a szájából. Már a baba is egyre gyakrabban jön szóba köztünk. Lesz nekem dolgom, nem fogok unatkozni mellette. De erre vágyom. Teljes életet élni – vele!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?