Archívum

Tehetségeink a VASÁRNAPBAN: Eszter álma – a nagy négyek

Eljutni Grand Slam-tornára, s meg is nyerni – erről álmodik gyerekkora óta. Tehetsége van hozzá, és ideje is, Méri Eszter ugyanis még csak most bontogatja a szárnyait. A 17 éves csallóköznádasdi lány a múlt év végén 128. volt a junior teniszezők világranglistáján, s már nemzetközi szinten is belekóstolt a tornagyőzelembe.
Vasárnap

2020. január 21. 14:22

Méri Eszter
Kép: Méri Eszter archívuma

Az új esztendő jól kezdődött, boldogság érződött Eszter hangján. Vidáman újságolta, hogy pár nap múlva repülőre ül, s indul Ausztráliába. Ez volt az egyik nagy álma. Egészen másképp csengett a hangja, mint tavaly novemberben, amikor Japánból hazatérve arról mesélt, hogy nem tudta megszokni a ritmust, fáradt volt, nem igazán sikerült koncentrálnia a pályán. Előtte fél évig salakon játszott, két hete volt a keményborítás megszokására, ezért nem úgy alakult a torna, ahogy szerette volna. Pár napja érkezett haza, sok ideje még nem volt, hogy az akkori mesterével, František Horváthtal értékeljék, hol rontotta el, de a fiatal lány már maga is jól lát sok mindent: okosan, jó érzékkel veszi észre, hol hibázott. A jövője szempontjából mindez aranyat ér (akár érem formájában is), értékes tapasztalat, amelyből sokat tud majd meríteni. Egyébként is először járt ilyen messze, először volt két-három hétig távol a szülőktől.

 

Mikor nyerte élete első nemzetközi tornáját? Hogyan szerepelt az ausztriai Villachban? Mitől függ, hogy a játékos egyik helyen élvezi a játékot, másutt meg nem? Mire vágyik kicsi kora óta? Hol kezdett teniszezni, és miért? Mi minden történt életében az elmúlt két hónapban?

Ezekre a kérdésekre is választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Urbán Klára riportját.

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Krajniak

Rendkívül heves vita várható a bérekről

Igor Matovič
Frissítve

Ezúttal Matovič került a plágiumbotrány középpontjába – lemond, ha teljesítette ígéreteit

Richard Raši

Raši szerint Matovičnak le kellene mondania a plágiumgyanú miatt

Június közepétől enyhébbek lesznek a koronavírus miatt elrendelt szabályok Ausztriában

Egy nap alatt 116-an fertőződtek meg Ausztriában

film

Filmmúzeum: a felforgató tanítók

koronavírus Horvátország

Horvátországban nem mérséklődik az új fertőzöttek száma

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.