Kép: Somogyi Tibor, magánarchívum
Épp aludt, amikor megérkeztünk, így elsőként a délutáni pihenő fontosságáról esett szó: egy ötévesnek még sokat jelent, különösen, ha ez a bizonyos ötéves Csajkovszkij leghíresebb balettjének szereposztásában élt több mint egy hónapig, majd a félévi vizsgákon is kiválóan, dicsérettel teljesített.
A Magyar Állami Operaház történetében olyan még nem volt, hogy valaki ilyen fiatalon színpadra kerüljön nagyprodukcióban, és végigjátssza a karácsonyt megelőző időszakot, minden másnap színpadon állva. Ezt a nagymamától, a lévai Vykukel Teréz doktornőtől tudjuk meg. Gyorsan hozzáteszi, hogy nem elfogult nagyszülői állítás ez, az ifjú balettozókat oktató mesternők hívták fel erre a figyelmüket már A diótörő próbáinak megkezdésekor. Nyeste Dorottya Terézia esetében felesleges arról beszélni, hogy gyorsan vagy hamar érte volna el a sikert, hiszen ez életkorából adódó evidencia. De a zene és a tánc iránti szeretete az első lehetséges alkalmakkor egyértelművé vált. „Már kétéves korában azt tapasztaltuk, hogy amint komolyzenét hallott, táncra perdült. Azt gondoltuk, hogy majd háromévesen, amikor óvodába indul, lesz lehetőség balettkörbe járnia, és kiélheti ezt a szenvedélyét. Csakhogy odáig érkezve kiderült, hogy szakkörre csak négyéves kor felett van lehetőség. Ekkor keresett az édesapja egy balettos foglalkozást, ahol rögtön az 5-6 évesek közé sorolták” – idézi fel a nagymama Dorottya kezdeti lépéseit a balett világában.
Csak a balett!
Magas termete is lehetővé tette, hogy a néhány évvel idősebbekkel táncoljon, de a kiváltó ok az volt, hogy a vele egyidősek számára a foglalkozás még főleg a játékról szól, nem annyira konkrétan a balettról, ezért unatkozott. A nagyobbak csoportjában már kevésbé, időközben az óvodában is részt vehetett a balettszakkörön, és két év után azt javasolták nekik, hogy próbálkozzanak meg a Magyar Állami Operaház tavaszi felvételijén. „Tíztagú, balettberkekben ismert szakértőkből álló zsűri előtt kellett bemutatkozni, a balettcipőt és a ruhát hiába készítettük el, az alakra és a mozgástechnikára voltak kíváncsiak” – magyarázza a nagymama. „A balettal addig soha nem foglalkoztunk komolyan, a többi felvételiző, sokan híres emberek gyermekei, pedig úgy tűnt, nagyon is – ilyen újságokat olvasgattak ott is, megijedtem, hogy esetleg elméleti tudással is kellett volna érkezni, mi pedig csak becsöppentünk oda, elsősorban a kislány érdeklődése miatt” – teszi hozzá az édesanya.
Kezdődött a katonaélet
Pontosan Dorottya ötödik születésnapján érkezett az üzenet, hogy sikerült, felvették a Nemzeti Balettba. „Akkor elkezdődött, amit én úgy hívok, hogy katonaélet: szigorú rend és beosztás, minden kedd és csütörtök délután próba. Az alapképzés hároméves, és általában, aki jól teljesít, az ennek a végén színpadra állhat. Dorottyát azonban a felvétel után egy hónappal beosztották A diótörőbe.” A nagymama elmondása szerint amekkora öröm és büszkeség volt ez, akkora felelősség is: bírni fogja-e a kislány, és bírni fogják-e ők, a felnőtt családtagok. Innentől fogva ugyanis már pluszórákra kellett járni, a hétvégéken is a baletté lett a főszerep, színpadi próbák, ruhapróbák, minden, ami ezzel jár; és persze az utolsó hónap, az előadásokkal teli időszak volt különösen megfeszített. November 30-án volt az első fellépés az Erkel Színházban, és január 5-én az utolsó, tizenötször kellett a színpadon teljesíteni telt ház előtt, és ebben benne volt az a bizonytalanság is, hogy még akár a nála idősebb gyerekek is megilletődnek a színpadon, éles helyzetben. „Bíztam benne, hogy nem fogja látni a közönség soraiból rá szegeződő több ezer tekintetet, és nem ijed meg. Másrészt a jelmezekkel, szerepekkel való találkozás is egy túltoluló élmény: ők voltak a kiskatonák, és csak a közvetlen közelében voltak az egerek, a főszereplő, hogy a többiekről ne is beszéljünk – de mindvégig azt láttuk, hogy nagyon tetszik neki, rendkívül akarja. És a végére olyannyira rutinos lett, hogy az utolsó előadásokon már alig láthatóan integetett is nekünk a színpadról” – meséli nevetve az édesanya.
Rendkívüli ünnep
A szerep pedig a család karácsonyi készülődését is megváltoztatta: eddig főleg arról szólt, hogy minél többet igyekeztek Budapest helyett Léván lenni, a családi házban, nyugalomban, ha korábban nem, hát az ünnep előtti két hétben biztosan. Most pedig még karácsony böjtjének délelőttjén is volt előadás, és minden másnap. „Több mint húsz éve élek Budapesten, de az igazi ünnep számomra otthon van, Léván; szerencsére megtehettük, olyan volt az idő, hogy háromszor is fordulhattunk karácsony hetében, így ez az otthonosság és meghittség sem maradt ki az ünnepünkből.” Elsősorban a kislány balettszeretete vitte végig őket ezen az időszakon, amelybe két kisebb megfázás, betegség is beékelődött, de ezeken is rekordgyorsasággal lendültek túl. A diótörő végeztével azonban nem ért véget a balettélet: csak ezután következtek a félévi vizsgák.
Kétségek és feldolgozás
A nagymama és az édesanya is többször említi a felnőtti felelősség kérdését, hiszen a folyamatos szereplés időszakában fokozottan szembesültek az ezzel kapcsolatos dilemmákkal. Megtudtuk, hogy Dorottya napi rendszerességgel játssza el otthon a balettpróbák történéseit, amit feldolgozásként értelmeznek, és arra is külön ügyeltek, hogy kikapcsolódásra és játékra is jusson idő. „Eltökélt és felelősségtudó, már olyat is hallottam tőle, hogy teljesítenie kell bizonyos követelményeket. Féltem a gyerekem, de odafigyelünk rá, és mondjuk is neki: nincs olyan, hogy valamit feltétlenül kell.” Mindenesetre úszik is, és ezen a téren már négyévesen ért el eredményeket – hajtja az akarat.
A támogatásból pedig a szülők mellett a nagymama, aki a szlovákiai vasúti egészségügyben dolgozik, bőven kiveszi a részét, igyekszik akár hetente kétszer is Budapestre utazni. Az előadások közül négyen volt jelen, de bevallása szerint akár mind a tizenöt szereplést végigülte volna. „Életre szóló élmény volt a produkció. Ami pedig az ő szemszögét illeti: a második felvonásban szerepelt Dorottya, de előadás előtt egy órával ott kell lenni, és akár el is lehet hozni a szereplés után.”
Folytatódik a képzés
A diótörőt követően pedig folytatódik a képzés: kisebb, nyolcfős csoportokban dolgoznak, és már a féléves szülői bemutatkozáskor hetvenöt percig adták elő a különböző koreográfiákat. A vizsgázás pedig ismét egy 10-12 fős bizottság előtt zajlott. „Sokat megtanultak, hatalmas teljesítmény ez. Más szülők részéről komoly elvárásokat, nagy terveket is hallani, én annak örülök, hogy a balett olyan mozgáskultúra, amely megadja az alapokat számos sporthoz, művészethez. Azt az élményt már senki nem veheti el tőle, hogy ilyen fiatalon, óvodásként egy ilyen produkcióban részt vett” – magyarázza az édesanya, aki orgonistaként maga sem áll távol a zenétől, és benne is megvan a lendület, a fejlődésorientáltság. „Magam is rengeteget kaptam gyermekkoromban, a szűkebb családtól és a tágabb közösségtől, s azt vallom, hogy legalább ennyit tovább kell adnom, élményekben, lehetőségekben. Erőltetni nem kell, amit szeret, azt csinálhatja.”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.