Reno, a profi

<p>Juanból lett Jean, Morenóból Reno. Nemzetközi hírű színésszé francia rendezője, Luc Besson tette, akihez olyan filmek kötik, mint a Metró, A nagy kékség és a Léon, a profi. Ezekkel az alkotásokkal tette be a lábát Hollywoodba is, ahol a Francia csókkal egy csapásra az élvonalban találta magát.</p>

Tom Cruise, Robert De Niro és Tom Hanks partnereként Jean Reno meg is alapozta amerikai karrierjét, melák termetével, éles metszésű orrával, örökké borostás arcával két kontinens összetéveszthetetlen alakja.

 

 

Karlovy Vary tavalyi fesztiválján Jiří Bartoškától, a rendezvény igazgatójától fapofával vette át az eddigi művészi teljesítményét fémjelző Kristályglóbuszt. Buster Keaton, az amerikai némafilmek rezzenéstelen arcú hőse tudott úgy nézni, mint ő. Blazírt tekintetét beszélgetésünk során is végig tartani tudta, de egyszer, egyetlenegyszer mintha sikerült volna kimozdítanom őt ebből a furcsa, már-már katatón lelkiállapotból. Akkor, amikor a nőkről, elhagyott szerelmeiről és egykori feleségeiről kérdeztem. Messzire ugyan akkor sem jutottunk, de úgy tűnt, a „lelki áramütés” még őt, a minden hájjal megkent, oltári nagy fazont is váratlanul érte.

Állítólag szenvedélyes játékos.

Csapdát sejtek a kérdés mögött.

Semmi oka a gyanakvásra. Csak olvastam, hogy szenvedélyesen vezet, mert imádja a száguldást, szenvedélyes búvár, mert A nagy kékség forgatása előtt kilenc hónapig ezt gyakorolta, de ha igaz, akkor a rulettnek is szenvedéllyel hódol, és nemcsak a kamera előtti életét, hanem a hétköznapjait is magas lelki hőfokon éli meg. Vagyis mindig mindenbe rendesen odateszi magát.

Már csak repülni kellene. Akkor meglenne a földön-vízen-levegőben baromi nagy élménye. De ahogy így szembesített a tényekkel, be kell látnom, hogy ez az utóbbi hiányzik. A harmadik láncszem kiesik. De kaptam helyette mást, nem kevésbé izgalmas helyzeteket a kamera előtt. Gondoljon csak bele, mi mindent kellett elkövetnem, végrehajtanom a Nikitában vagy a Léon, a profiban!

Arról is beszélhetnénk, hogy ez utóbbi olasz bérgyilkosaként világszerte micsoda népszerűségre tett szert. Aztán rögtön utána arról is, hogy a hatalmas siker hatása alatt nemegyszer ittasan ült kocsiba, és valósággal falta a nőket.

A kalandokat élveztem, naná, az ittas vezetést szégyellem. Jöhet a következő kérdés!

Kapcsolva az előbbihez: negyvenéves koráig meglehetősen fordulatos volt az élete. Andalúziai spanyol szülök Casablancában született gyereke. Tizenkét éves, amikor Marokkóból Franciaországba költözik a család. Sorkatonai szolgálatát egy Németországban állomásozó francia alakulatnál tölti, ahol kemény kiképzésben részesül. A kilencvenes évek közepétől Los Angelesben él, s bár első nyelve a spanyol, a szakma francia színészként jegyzi, aki remekül beszél angolul, olaszul, de a japánnal is jól megbirkózik.

Mi a kérdés?

Hogy mindeközben hogyan kötött ki a színészi pályán.

Egyszerűen odasodródtam. Katona voltam, amikor meghalt az édesanyám, és az annyira megrengetett lelkileg, hogy elvesztettem magam előtt a célt. Nem tudtam, hogyan tovább. Hirtelen minden vágyam szertefoszlott. Nem akartam semmit. A leszerelés után egy barátom biztatására beiratkoztam egy párizsi színiiskolába. »Úgysem tudod, mi akarsz lenni, így legalább lehetsz bárki« – mondta a volt katonatársam. Én ezt alaposan fontolóra vettem, és rájöttem, mennyire igaza van. Az iskolához természetesen pénz is kellett. Alkalmi munkákból tartottam el magam. Na nem úgy, mint Depardieu, aki fiatalon a testét is bevetette, hogy ilyen katonásan fogalmazzak. Beálltam kifutófiúnak, vagy egy pult mögé, eladónak. A színiiskolában senki sem bátorított. Épp ellenkezőleg. El akartak tanácsolni a pályáról. »Ilyen pofával mire számítasz? Semmi esélyed!« – sulykolták belém. De a véletlen összehozott Didier Flamanddal, a neves színésszel, aki vándortársulatot vezetett, és engem is felvett maguk közé. Ezzel párhuzamosan elkezdtem válogatásokra járni, s a pár szavas szerepecskék után jöttek a pár mondatosak, majd a jó kis epizódszerepek.

Kinél tudott először nagyot villantani?

Costa Gavrasnál, a Női fényben, majd Luc Bessonnál, az Élethalálharcban.

Ez utóbbiról nem is hallottam.

Sajnálhatja. Ez egy fekete-fehér, szöveg nélküli sci-fi.

Tehát meg sem szólal benne.

Csak küzdök, harcolok. Kifulladásig.

De megérte. Besson főhőssé avatta. Atlétatermetéhez jól illett A nagy kékség mélytengeri búvárja.

A nagy kékség az első nagy kalandfilm volt a pályámon. Hálás is vagyok érte Luc Bessonnak. Ennek a varázsos történetnek ő az első számú érintettje. Gyerekként egy görög szigeten élt a szüleivel, ott, a sziklákon ülve csodálta az oxigénpalack nélkül hosszú percekre lemerülő, egymással versengő helybéli férfiakat. Felnőttként aztán találkozott Jacques Mayollal, aki maga is éveken át búvárkodott, és az elbeszélései alapján elkészült forgatókönyvet küldte el nekem azzal a megjegyzéssel, hogy engem választott ki az olasz búvár szerepére. Baromira tetszett a történet. Megtisztelőnek éreztem, hogy Luc bennem gondolkodott, és annak is örültem, hogy a filmbeli vetélytársamat francia kollégámban, Jean-Marc Barrban látta meg, akinek az életét, akárcsak az enyémet, egy csapásra megváltoztatta a film. Minden országban, ahol vetítették, óriási sikere volt.

A felkészülés része volt az is, hogy nem kis időt tölthettek Jacques Mayollal, a delfinemberrel.

Életemben nem találkoztam még ilyen fura fazonnal, mint ő. Esküszöm, nem a földön élt, hanem a tengerben, a delfinek között. És mást sem hallottunk tőle, mint hogy ő a mélyben, a legsötétebb kékben szeretné átlépni élet és halál határát.

Az a kilenc hónap, amit a filmbeli merülésekre való felkészüléssel töltöttek, mit adott kettőjüknek?

Hogy harmincméteres mélységig merészkedtünk.

Mennyi ideig bírták?

Három percig és néhány másodpercig.

Szép teljesítmény!

Ma már nem volnék képes rá. Egy percig ha bírnám a víz alatt, de nem olyan mélyen, mint akkor.

Léonként mennyire volt profi?

Lövöldözést, gyilkolászást imitálni sokkal könnyebb, mint búvárkészülék nélkül, kötélbe kapaszkodva, fejjel lefelé araszolni a mélyben. Egy akciófilmnek is vannak persze nehézségei. A pontos koreográfiát sok próbával lehet csak elsajátítani.

A fegyverekkel nyilván könnyebb dolga volt, mint az akkor tíz év körüli Natalie Portmannel.

Natalie tizenegy és fél évesen került be a filmbe. Hihetetlen gyors felfogású kislány volt. Semmit sem kellett neki kétszer elismételni. Jól fogott az agya, és semmitől sem riadt vissza. Mindent azonnal átlátott. Tudta, hogy akármilyen vad dolgok zajlanak is körülötte, nem egy izgalmas játék, hanem kőkemény munka részese. Mindannyian láttuk, hogy kivételes tehetség. Amerikában gyakran találkozunk. Szeretni való, művelt, nagylelkű nő lett belőle.

Luc Besson mellett kivel szeret még dolgozni?

Roberto Benignivel és Ron Howarddal. Ron A Da Vinci-kódot rendezte, amelynek a felvételei három hétig a Louvre-ban folytak. Nappal dolgoztunk, éjszakánként a múzeumban sétálgattunk. Eszünkbe sem jutott kint, a városban lazítani. Órákon át nézegettük a gyűjteményt, igaz, néha pezsgővel a kezünkben.

Szép lehetett. Irigylem.

Néha én is elcsodálkozom, milyen kivételes helyzetekbe kerültem már az életben. Volt, hogy a testi épségem forgott kockán, de már a halál torkát is megjártam, a nők pedig, a nők… annyit kaptam tőlük, amennyit el is vettek tőlem.

Jól tudom, a harmadik házasságát tapossa?

Hol én taposom, hol a feleségem. Nem könnyű házasnak lenni. Időbe telik, míg megismerjük a másikat, de fennáll a veszélye, hogy addigra meg is unjuk. Az első feleségem szakmabeli volt, csak nem színésznő. A filmiparban dolgozott. Francia létére elég olaszos temperamentummal verte meg az ég. A második feleségem lengyel nő volt, fotómodell. Szembejött velem a Champs Élysées-n, leszólítottam, de udvariasan, bemutatkoztam neki, tovább azonban nem jutottam. Faképnél hagyott. Aztán meglátott egy baráti összejövetelen, és ő jött oda hozzám. Így kezdődött a mi nagy szerelmünk. Aztán annak is vége lett. Most Zofiával élek, aki Londonban született, de bolgár. Színésznő és jógaoktató. Mind a három feleségem két-két gyereket szült, tehát hatszoros apa vagyok.

Nyugodtabban él, mint mondjuk, tíz évvel ezelőtt?

Hogy hajt-e még a vérem? A Forma–1-es versenyekre igen. A nők helyett azonban már a fiaim és a lányaim sorsa érdekel. Akkor vagyok igazán boldog, ha velük lehetek. Ha jönnek, és szólnak, hogy mivel várjam őket.

S miben verhetetlen? Az olasz vagy a francia ételekben?

Nem könyvből főzök, tehát nem mások receptjei alapján. Nálam minden egyszeri és megismételhetetlen. Vagyis eredeti. A végeredmény sokszor engem is meglep. De az elismerés sosem marad el.

Színészi étvágyát mi elégítené most ki, milyen szerep?

Például egy habókos zeneszerző. Vígjátékban szeretnék játszani, egy fergeteges komédiában. De hát kit érdekel, mire vágyik a színész? Legfeljebb elé teszik a forgatókönyvet, aztán vagy igent mond rá, vagy nemet.

Érdekes, hogy spanyol létére sosem játszott még spanyol filmben.

Egyszer igen. Reklámfilmben. Palma de Mallorcán forgattunk egy hétig. Japánban a Toyota- és a Honda-, Amerikában a Bentley-gyár kötött velem exkluzív reklámszerződést. A francia autógyáraknak nem vagyok érdekes. Szarok rájuk. Ha nem, hát nem! Nemrég Kínában forgattam. Most a Broadwayre hívtak. Új darab, három hónapra kötöttek le. Na, ennyi volt, fejezzük be, jó?!

Köszönöm.

Köszönheti. Éhes vagyok. Szomjas vagyok. Megyek. Nehogy feltegyen még egy kérdést!

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?