A világ vallásait bemutató új sorozatunkat egy tájainkon talán kevésbé ismert jelenséggel, a rasztafariánus mozgalommal kezdjük. Megtalálható benne jó néhány olyan elem, amely egyéb elterjedt vallásoknak is fontos része. Megfér benne a lélekvándorlás, az egyistenhit, de még a marihuána fogyasztása is. Nézzük tehát, miben és kiben hisznek a raszták.
2008 februárjában Londonban, a camdeni piac sikátorai közt sétálgatva figyeltem fel néhány befonott vagy összesodrott hajú, komoly ábrázatú fekete fickóra, akik függetlenül attól, mit árultak (legtöbbször ruhát vagy ékszert), hangos reggae-zenét bömböltettek a magnójukból, sárga-zöld-piros horgolt sapkát viseltek, és látszott rajtuk, hogy nagyon komolyan gondolják.
Király és megváltó
Akkor még nem tudtam, hogy ez a valami, amit ezek az emberek komolyan gondolnak, a raszta életérzés, amely a rasztafariánus mozgalomból és hitből ered. Ugyanezzel a valamivel találkozhat egy laikus érdeklődő, ha elmegy például egy jamaicai reggae-együttes koncertjére, ahol a színpadon váratlan pillanatokban nagy vehemenciával elkezdik lengetni a három említett színű zászlót, egy ráfestett fekete oroszlánnal, számtalan „Jah!” és „Rasztafara!” kiáltással. Nos, nekik mindez olyan, mint nálunk a szent énekek éneklése, és a tömjénfüstölő lengetése – vagyis vallási meggyőződésük kinyilvánításáról van szó. Mondjuk, tömjén helyett ők ganját, vagyis marihuánát füstölnek, de Jah az istenüket jelenti, akinek a neve a bibliai isten nevéből, a Jahvéból alakult. A Rasztafara pedig nem más, mint Hailé Szelasszié egykori etióp császár polgári neve. Az uralkodót eredetileg Rasz Tafari Makonnennek hívták, 1928-as megkoronázása után vette fel a Hailé Szelasszié nevet, majd a Királyok Királya címet. Mivel hithű keresztény volt (az etióp kereszténységről van szó), természetesen ügyelt arra, hogy családfáját a bibliai Dávidig és Salamonig visszavezettesse.
A próféta és a Fekete Csillag
Eközben a Karib-térségben, pontosabban Jamaica szigetén már bontogatta a szárnyait egy mozgalom, amely az akkor még csak a társadalmilag elnyomott feketék felsőbbrendűségét hirdette. Alapjait Marcus Garvey tanai képezték. Garvey 1888-ban született Jamaicában, majd a világ több városában, például Londonban és New Yorkban is élt. Újságcikkeivel megpróbálta visszaadni az elnyomott feketék elveszett önbecsülését, és egyáltalán, az élethez szükséges hitüket. Mondanivalójának fontos része, hogy a világba rabszolgaként széthurcolt feketék a fehérek ellenszenve miatt soha nem fognak tudni beilleszkedni a társadalomba, ezért eleve hazátlanságra vannak ítélve. Ezért vissza kell térniük őshazájukba, Afrikába. Európa az európaiaké, Afrika a feketéké. Érvelését bibliai idézetekkel támasztotta alá, amelyeket időnként sajátos módon értelmezett. Egy interjúban azt mondta: Afrikában hamarosan nagy jelentőségű esemény történik, és eljön egy fekete király. A 20-as évek végén már szinte prófétaként tisztelték, s amikor Szelasszié Etiópia királya lett, abban az ő próféciája beteljesülését vélték felismerni. Innentől kezdve az egyébként is zavaros tanítás további burjánzásnak indult. A legtöbben ugyanis Szelassziéban nem csak egy királyt, hanem messiást is tiszteltek, holott Garvey nem tartotta őt isteni lénynek. Mindenesetre alapított egy hajózási társaságot Fekete Csillag (Black Star) néven azzal a céllal, hogy Amerikából Afrikába szállítsa a hazatérni vágyó feketéket. A vállalkozás azonban hamar csődbe ment, s Marcus szegényen és elhagyatottan halt meg Londonban, 1940-ben.
A rasztafariánus mozgalom terjedésének azonban ez már nem szabhatott gátat, hiszen az amerikai gettók lakosságának, többmilliónyi elnyomott embernek ez jelentette a hitet. A mozgalom fő sodorvonala a 30-as években a jamaicai Pinnacle közösségbe tevődött át, amelyet egy korábbi kingstoni aktivista, Leonard Howell vezetett. Kiköltözött az őserdőbe egy törzshöz, amelyből ő maga is származott. Egykori szökevény rabszolgák leszármazottai éltek itt, nagyjából 500–1500 fő, egy nehezen megközelíthető helyen. A ganja, vagyis a marihuána eladásából tartották fenn magukat. A szer szívását spirituális cselekedetnek tartották (ez a rasztáknál máig így van). Akkoriban kezdték az itt élők összesodorni a hajukat, mert hasonlót láttak afrikai törzseket ábrázoló képeken. Ebben támogatta őket az egyik ószövetségi idézet is, amely megtiltja a híveknek, hogy szakállukat és hajukat levágják. A rendőrség a drogtörvény elfogadása után többször rajtuk ütött, majd végül 1954-ben sikerült felszámolnia a közösséget. Egyesek börtönbe, a többiek gettókba kerültek. Howell megőrült, és a végén már nem Szelassziét, hanem saját magát tartotta istennek.
A meglepett messiás
1966-ban Szelasszié ellátogatott Jamaicába. A repülőtéren százezrek fogadták, a rasztafariánus vallásról azonban nem mondott semmit, és meglepetten tapasztalta, hogy megváltóként tisztelik. Mindez a rasztákat nem rendítette meg hitükben. Elterjedt a hír, hogy Szelasszié kiadott egy nyilatkozatot, amelyben leszögezi, hogy a feketék Afrikába való visszatérésére csak akkor kerülhet sor, ha Jamaica lerázza magáról a gyarmatosítók igáját. Ezzel a mozgalom újabb aktuálpolitikai töltetet kapott. Az ilyen „pótmegoldások” a rasztafariánus vallás egész történetét végigkísérik. Amikor például Etiópiában puccsal megdöntötték Szelasszié hatalmát, és 1975-ben elhagyatottan meghalt, ezt a legtöbb raszta el sem hitte, hiszen szerintük Jahot nem lehet megölni. Elterjedt tehát a hiedelem, hogy Sion hegyén ül, és várja az igazság eljövetelét.
A következő (máig tartó) nagy impulzust a mozgalom akkor kapta, amikor a reggae-zene elkezdte meghódítani a világot. Legismertebb alakja, Bob Marley a király halála után meg is kapta Szelasszié oroszlános gyűrűjét. Dalai ma is slágerek, alaposabban megvizsgálva őket azonban vallásos üzeneteket találunk bennük. De még a Boney M. slágerében, a Rivers of Babylonban is találunk ilyen sorokat – például az első versszak végén –: „But we remember Zion” (Mi még emlékezünk Sionra). Állandósult a marihuána szent növényként való elismerése és fogyasztása. Etiópiában a katcserjének – amely enyhébb hatóanyagú, de szintén eufórikus érzést kiváltó növény – a levele helyettesíti. Ezt például a szomáliai és jemeni nem raszták is előszeretettel fogyasztják a társasági élet részeként. Az igazi raszták vegetáriánusok, nem esznek húst.
Bob Marley 1981-ben bekövetkezett halála után a mozgalomnak már nem volt Szelassziéhoz vagy Marcushoz mérhető karizmatikus alakja. Üzeneteik azonban tovább élnek a reggae-szubkultúrában. Jamaicában a lakosság körülbelül öt százaléka raszta, a világon az ezredfordulón nagyjából egymillió élt belőlük.
A vallás neve: Rasztafarianizmus
Istenük: Jah, Hailé Szelasszié
Vallásalapító: Marcus Garvey, 20. század első fele
Mennyországuk: Etiópia, a raszták földi paradicsoma, melyet Zionnak neveznek.
Pokol: Babilon, vagyis a fehér társadalom, amely dolgoztatja és elnyomja a szabad embereket
Szent könyvük: a Biblia
Szimbólumuk: Sárga-zöld-piros trikolór oroszlánnal
A hit gyakorlása: tincsekbe sodort haj viselete (dreadlocks), reggae-zene hallgatása, ganja fogyasztása
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.