Pompásan autózunk

<p>Eljön az a pont, amikor azt mondom, elég az otthonból, mindenből, amivel naponta találkozom, kell valami új, ki kell rázódni a megszokott ritmusból. Ülök otthon, eszembe jut: ez lehetetlen, mennyire beálltak a hétköznapok, nem hiszem el, nincs semmi, ami pozitívan hatna rám a megszokott dolgokon kívül, ilyenkor menni kell.</p>

Persze, van olyan is, hogy egyszerűen csak, mert volt valami fontos esemény, útnak indulok, jobban mondva indulunk.

Újdonsült feleségemmel bepakolunk a nem új, de műszakilag megfelelő állapotban lévő autónkba, és estére a morva fővárosban pácolt, barna sörön sült csülköt fogyasztunk a helyi nagysörfőzde éttermében, és frissen csapolt sörrel öblítjük le. A második sör után mindig elmondom, ilyen helyek kellenének otthon is. Előtte, mondjuk, ki lehetne küldeni a pincérjelölteket, szakácsokat pár hónapos cseh munkagyakorlatra, hadd tanuljanak, hogy megy az egy rendes kocsmában. De a harmadik korsónál elérzékenyülök, kihozzák a csülköt, nem baj, először ezt megeszem, és ami otthon van, az mégiscsak a miénk, még ha egy kicsit büdös is, majd lesz vele valami. Mire megesszük a csülköt, már nem érdekel, ami otthon van.

Másnap továbbindulunk a német főváros felé. Nem sok, de valamennyi ismerettel rendelkezem a világháborús, majd a kettéosztott Berlin sorsáról, viszont a felrobbantott katonai épületmaradványok alagsorában, ahogy a falat megérintettem, minden kis kocka nagyon elevenné állt össze. A belváros, a szórakozóhelyek mást mutatnak. Mintha a németek igyekeznének kigyógyulni a régmúlt árnyaiból, nagyon színes közeg, a múltjuk nem engedi talán, hogy másképp viszonyuljanak ahhoz, ami más. Nagy erő szükségeltetik ehhez, úgy hiszem, vagy csak józan, higgadt jellem, mindenképp követendő példa.

Két nappal később egy teherszállító komp átvisz minket a Balti-tengeren. Ahogy kikötünk, ismerős látvány fogad, olyan, mintha Angliában volnánk, a házikók, kis farmok, annyi különbséggel, hogy itt a jó felén haladnak az autók, balkormányos Anglia.

A dán főváros mit sem látott a közelmúlt eseményeiből. Csupa középkori épület. Pár kisebb-nagyobb csetepatét leszámítva, a megalapításától kezdve nem sokat rombolgattak a városban, és ez nagyon meglátszik. A fontosabb köztéri épületek mind vörös téglával borítva, gazdagon díszített homlokzati ábrákkal. Az utcákat elválasztó kanálisokban kis hajók ringanak, néha ki kell térni a sirályok elől, vagy inkább betérni egy fa falborításos, kis füstös kocsmába, és megfigyelni, hogyan szórakoznak a helyiek.

A zenegépből gansz és éroszmisz szól, az egyik sarokban céges buli, vegyes csapat lehet, mert ők angolul beszélnek, nem bírnak leakadni a munkahelyi témákról, a dán kolléganő inkább haza is megy, ő nem ezért jött ide, más tervei voltak (leginkább a spanyol könyvelő sráccal). A pultnál és még két asztalnál törzsvendégek ülnek, az ő beszédüket nem értjük. Helyi söröket kérünk, háromdecis üvegekben hozzák, nagyot néznek, amikor poharat kérünk mellé, és akik eddig nem hallották, hogy angolul beszélünk, már ők is tudják, hogy idegenek vagyunk. Amúgy mindenki üvegből issza.

Következő nap, hazafelé már nem komppal jöttünk. Át egy hosszú hídon, estére még meglátogattuk kint tanuló barátunkat, hogy utána kilencszáz kilométert autózva elérjünk nagyjából fél távhoz, közel a német határ túloldalán, egy cseh fürdővárosba. A fürdés ugyan kimaradt, de a Sklípek nem, ahol bendzsó kíséretében szólt a country, az orosz asztalszomszédaink hangosan éljeneztek.

Jó lenne, ha mindenki legalább két-három havonta el tudna menni valamerre, megnézni, arrafele hogy élnek, mit esznek, mit isznak, mit gondolnak, mert kintről olyankor más az otthon. Máshogy süt a nap, más a fénye a világnak.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?