Pengeélen táncoló eurómilliók

vv

A felső tízezer játéka, miközben az átlagember is fülig érő szájjal ért haza. Ilyen volt a historic versenyautók háromnapos rendezvénye a Hungaroringen.

A történelmi versenyautóknak óriási a piaci és eszmei értékük, mivel koruk csúcstechnológiáját képviselik, sikereik által milliók ismerték meg őket és pilótáikat, s mert gyakran össze is törtek, kevés példány maradt fenn belőlük az utókornak. Ennek tudatában azt hihetnénk, jelenlegi tulajdonosaik minden külső behatástól óva, fűtött-hűtött garázsban tárolják őket, s legfeljebb néhanapján indítják be, hogy megtörténjen a szükséges karbantartás.

Van azonban egy olyan, főleg német, osztrák, svájci, angol és olasz gyűjtőkből álló társadalmi réteg, amely az eszmei értékre vonatkozó kérdéseket egy vigyor kíséretében tereli el, s versenykörülmények között használja felbecsülhetetlen értékű autóit a világ különböző versenypályáin.

Hogy mennyit kockáztat ezzel? Sokat, hiszen egy kisebb koccanás javítási költségei is eurószázezreket emészthetnek fel, nem beszélve azokról a balesetekről, amelyeknél a menthetetlenségen túli mértékben törik össze az autó. Mindez azonban jól láthatóan nem visszatartó erő, hiszen a július közepén másodszor megrendezett Hungaroring Classicra száznál is több, javarészt az 1950-es és 1970-es évek között gyártott versenyautót neveztek. A kategóriákba sorolás a járművek teljesítménye, kora és típusa szerint történik, ezzel biztosítva a kiélezett versenyzést.

A részvétel a vaskos nevezési díjon felül nem kevésbé elhanyagolható szállítási és szervizelési költséget jelent, amelyhez hozzá kell még adni egy teljes szervizcsapat háromnapi munkabérét, elszállásolását és étkezését. S ha már az étvágynál tartunk: az autók átlagosan 70–100 liter / 100 kilométeres üzemanyag-fogyasztásáról se feledkezzünk meg.

A nézők viszont csak jól járnak, hiszen az éles versenykörülmények között rövid féktávot vevő, hangosan visszaváltó, majd még hangosabban kigyorsító versenyautók látványa garantáltan senkit sem hagy hidegen. Sőt a pálya néhány olyan pontjáról is követni lehetett az eseményeket, amelyek a szokásos Formula–1-es nagydíj alkalmával lezárt területnek számítanak. A rendezvény szervezőinek és résztvevőinek jóindulatát és nyitottságát az is bizonyítja, hogy a nézők a teljes hétvége során szabad belépést kaptak a garázsokba, így testközelből figyelhették az autók karbantartási munkálatait, a pilótacseréket, vagy kezet foghattak egy-egy régi versenyzővel. Mert bár a mezőny legnagyobb részét az élet más területeiről érkező kalandorok adják, s ezáltal autóversenyzés-ügyileg amatőröknek számítanak, néhány korábbi F1-es pilóta is ezeknek az autóknak a vezetésével üti el nyugdíjas éveit.

A rendezvény hangulatához sokat hozzátett, hogy a szerelők, a sajtó képviselői, sőt még a látogatók egy része is korhű öltözetben jelent meg. A magyarországi restaurálócégek, veterán- és márkaklubok, valamint magángyűjtők színvonalas standokon mutatták be tagjaik régi járműveit, melyek helyenként már-már átlagosnak számítottak pályán köröző versenytársaikhoz képest, de ez korántsem az ő hibájuk volt. Elvégre nehéz labdába rúgni, ha a célegyenesben éppen olyan legendás márkák képviselői harcolnak a tizedmásodpercekért, mint a Porsche, a Ferrari, a Jaguar, a Bizzarini, a Lotus vagy a DeTomaso. Ha néhány márka esetleg ismeretlen az Önök számára, higgyék el, nem számít. A hasonló rendezvényeken a hang, a benzinszag és az egymás ellen harcoló gyönyörű formák látványa számít csupán.

Ivkovič Péter

A teljes cikk a Vasárnap 32. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?