Két héttel ezelőtti számunkban írt éppen Rizsányi Attila a jövő zenéjéről, nem tudom, emlékeznek-e rá, örültek-e neki vagy megrettentek tőle, arról volt szó benne, hogy az otthon fogalmához a kényelmes ágy mellett mindinkább hozzátartozik a gyors internet is. A gyors, az egyre gyorsabbat jelent, az embernek fogytán a türelme, így aztán fejleszt, fejleszti a fejlesztettet még tovább: ami a 4G hálózatnak 10, az az 5G-nek 2-3 másodpercig tart. Úgy vetül elénk aztán a világ, hogy semmit nem teszünk az érdekében, már gombot sem kell nyomni, elég egy képernyőt simogatni, vagy csettinteni, sőt, a saját szemünkkel belenézni, netán rágondolni, s már előttünk is terpeszkedik, amire gondoltunk. És ahogy ifjú kollégánk felvázolta, a jövőben még inkább felértékelődik a különböző okoskészülékek szerepe, jön az okosautó, amelynek a más autóktól is szüksége lesz azonnali információkra, jön az okosotthon, esetleg a komplett okostelepülés, küszöbön a kor, amikor az ember aktív közreműködése nélkül az eszközök kommunikálnak egymással az ő érdekében. Érdekében?
Nem sokkal a cikk megjelenése után történt, hogy félnapos áramszünetet hirdettek az utcánkban. No, Jézus, egy ideig nem lesz villany, mi történik, úgyis süt a nap! Igen ám, csakhogy azzal nem számoltam, hogy a mellékhelyiségünkön nincs ablak. Jól bele is vertem a fejem a kilincsbe, ezzel indítottam a napot. Aztán azt mondja a ház ura, hogy nincs kávé. Hogyhogy nincs kávé, mikor teli a polc kávéscsomagokkal? Hogy tudok én így elindulni? Kiderült, kávé persze, hogy van, csak főzni nem lehet, mert villannyal működik a kávéfőző. No és a jó öreg kotyogónk? Neki is eszébe jutott, mondja, viszont abba nem lehet szemes kávét tenni. És nem tudtál volna lemenni? Alattunk a bolt. Ez már megint az én okos kérdésem. Nem fogod elhinni, mondja ő, lementem. A bolt zárva van, mert nincs villany. És nem látnak? Látnak, de nem működik a kasszagép. Vagy úgy. Hát akkor megnézem a postámat, meg a naptáramat, mi a következő teendőm, illetve nézném, mert persze, internet sincs, se postám, se teendők. No, nem baj, legalább akkor feltöltöm addig a merülőfélben lévő okost… Jaj, hogy… nem töltöm, mert nincs villany. Hát akkor fogom a táskámat, és elindulok, a szerkesztőségben csak lesz, elvégre három utcával arrább van. Hívom a liftet, a lift sem megy. Elindulok a hetedikről lefele gyalog, nem nagy ügy, viszont a második fordulójában összetalálkozom a harmadikon lakó nénivel, aki félholtan ül a lépcsőn, mondja, nem tudja, hazajut-e még valaha. A bejárati ajtó tárva-nyitva, elektromos a zárrendszer, az nem jön csak be, aki nem akar.
Este, mikor hazaértem, már lift vitt fel, volt kávé is, egész vasfazékkal, és jöttek csilingelve az elmaradt üzenetek. Visszaállt a rend, én mégis sóvárogva gondoltam azokra az időkre, amikor az ember még nem volt az „őt segítő” tárgyaknak foglya. És azt a szlovák filmet, mely egy lakóját terrorizáló okosház és okosautó retteneteiről szólt, csak az ezt követő hét végén láttam. Borzalom atyja, ne hagyj el! Hálát adtam az Istennek, hogy én ebbe a korba születtem, amikor még lehetek konzervatív, régimódi vagy ásatag, ha úgy tetszik nekem. Maradok a könyveknél, melyek nyithatók és csukhatók bármikor, sőt gyertyafény mellett is olvashatók, vásárolom, míg lehet, a nyomtatott sajtót, mely informál akkor is, amikor éppen áramszünet van a házban. Kulcsra zárom az ajtót, és magam kapcsolok be, ki mindent, és akkor, amikor bekapcsolni vagy kikapcsolni akarom. És továbbra is kézzel dagasztom a tésztát, még mindig abban a nagy fehér vájdlingban, egészen addig, míg a falától és a dagasztó tenyeremtől el nem válik.
Itt én vagyok okos.
… látta, ahogy keresztülvág előttük az üres, VASÁRNAP délelőtti országúton, és az árokba borul.
Alice Munro: Mennyi boldogság!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.