Örök vándor

<p>Szépen indult a pályán. Vígszínház, vidéki társulatok, Nemzeti. Filmszerepek Bacsó Pétertől (A svéd, akinek nyoma veszett), Makk Károlytól (Vendéglátás), Esztergályos Károlytól (Cseresznyéskert). Fiatallány-szerepek Déry Tibor, Fejes Endre, Örkény István, Spiró György darabjaiban.</p>

Magyar színpadon ő játssza először Gombrowicz Operettjének Albertináját. Üdítő jelenség, extra hangszín, nem kis tudással párosuló báj. Tizenöt éve már, hogy Peremartoni Krisztina csomagolt, és halkan távozott. Nagykovácsiból San Franciscóba.

 

Budapestre évente hazajár. Általában pár hétre. A legutóbb azonban hosszabb időt töltött itthon. Hetek helyett hónapokat.

* Ilyenkor meg sem fordul a fejében, hogy de jó lenne újra színpadon? Akár egy alkalmi társulatnál.

Már nincsenek ilyen vágyaim. Kigyógyultam a színházból. Teljes mivoltában akarom élni az életet. A színészet csak egy kis szegmense ennek. Hihetetlen önismereti foglalkozás. Öngyógyítás. Én azért tudtam elmenni és lemondani róla, mert eljött egy pont az életemben, amikor úgy éreztem, gyógyult vagyok. Hogy már nincs szükségem arra, hogy közönség előtt szenvedjem ki magamból a kínjaimat. Ezen már túl vagyok. Időben felismertem, hogy minden rendben. Ami viszont nagyon érdekes: minél távolabb vagyok a színháztól, annál mélyebb dolgokat fedezek fel benne. Sokkal elkötelezettebb vagyok vele, amióta nem játszom. A színészet egyébként is csak úgy megtörtént velem. Viszonylag könnyen jött, talán nem is vettem elég komolyan. Nem voltam igazán odaadó, csak az életformám része volt. Ma százszor komolyabban venném. Mivel színészmesterséget tanítok Amerikában, el is várom a növendékeimtől, hogy ezt ők is élet-halál kérdésnek tekintsék. Isteni ajándék a színház, te csak bemész a színpadra, és eljátszod az életet. De előadás után le kell vetni a szerepet. A játék csak így lehet érvényes. A szerep intelligens jelmez. De én nem az vagyok. Én csak kaptam ezt a jelmezt. Komolyan viselem, a játék végén azonban levetem. Nagyon furcsa ez. Minél távolabb vagyok fizikailag a színháztól, lélekben annál közelebb. Soha ilyen közel nem állt hozzám, mint most. Nincs éjszaka, hogy ne álmodnék róla.

* Miért döntött úgy, hogy mindent itt hagyva kiköltözik Amerikába?

Egyszerű, praktikus oka volt az én elköltözésemnek. Férjhez mentem. Amerikai férjem volt, akit Budapesten ismertem meg. Sokat utaztam már addig is a világban, de Amerikában előtte sosem jártam. Oda valahogy nem is vágytam. Nem volt a listámon, végül mégis oda kerültem. San Franciscóba.

* Azóta amerikai állampolgár.

Megtartva a magyar állampolgárságomat. Bár volna több útlevelem! Ez a kettő ugyan nem rossz, csak nem mindenhez elég. Az amerikaival bárhova bemehetek, a munkavállaláshoz azonban nem mindenütt fogadják el azt sem.

* Ha nem San Franciscóba került volna, akkor ma hol élne a legszívesebben?

A férjemtől már rég elváltam, tehát mondhatom. Kanadában. Imádom azt az országot. Szerelmes vagyok bele. Az van ugyanis a legközelebb az érintetlen természethez. Kristálytiszta vizet csak az északi országokban találhat az ember. Leszakad a gleccserről a tejfehér víz. Gyönyörű. A hideg tavakban imádok úszkálni. A fenyőerdőket keresem, amelyek olyanok, mint a mesében. Mohával vannak terítve. Találkoztam én már medvével és rénszarvassal is. Jöttek felém. Kanada természete elképesztően szép. Bemegyek az erdőbe, s otthon érzem magam. Ismerem. Az enyém. A National Geographicnak van egy programja. Száz dollárért, a DNS-minta alapján kimutatják a vérvonaladat, s adnak hozzá egy térképet, amelyen bejelölik, honnan származnak az őseid. Az enyéim Finnországból, Litvániából, ezért imádom a hideget.

* Most, hogy a Vígszínház műsorára ismét felkerült a Jó estét nyár, jó estét szerelem, gyakran eszembe jut, ahogy Bánfalvy Ágival és Homoki Magdával gyümölcsáruslányként kacérkodtak az áldiplomatát alakító Hegedűs D. Gézával. Akkoriban játszotta Flinn nővért is a Kakukkfészekben, majd Keczeli Ilonát Az üvegcipőben. Sőt Ljubimov híres rendezésébe, a Bűn és bűnhődésbe is bekerült.

Ljubimovtól úgy féltünk, mint a tűztől. Más kultúra, más színházi nyelv, amiről fogalmunk sem volt. Nem értettük, mit akar. Megfelelési kényszer alatt voltunk. Már az első próbán jelmez, díszlet. Nagy élmény volt. Keczeli Ilonát, a kis örömlányt Pap Vera mellett játszhattam. Nagy formátumú színésznő volt, és igazi haver. Ettünk-ittunk, sokat nevettünk együtt. Megszakad a szívem, hogy ilyen korán elment. Harmadéves főiskolás voltam, amikor bekerültem a Vígszínházba. Az a három gyümölcsáruslány a Jós estét nyár, jó estét szerelemben három ártatlan angyal volt. Azt a fajta ártatlanságot, amit akkor mi képviseltünk, egy mai pályakezdő már fel sem tudja mutatni. Minden megváltozott körülöttünk. Akkor minden egyértelműbb volt. Nekem ez a darab nagyon erős élmény, hiszen szoros kapcsolatba kerültem Fejes Endrével. Három darabjában játszottam. A Radnóti Színházban a Rozsdatemetőbe és Az angyalarcúba is bekerültem. Fejes Endre mindig azzal fogadott, ha meglátott, hogy »Jön a Szilvavacsora!« Így hívott. Furcsa ember volt. Nagyon magának való. Feljártam hozzá abba az elvarázsolt házába, ahol iszonyú rendetlenség volt. Délután kettőkor mentem, és éjfél volt, amikor letámolyogtam tőle. Nonstop beszélgettünk. Életről, színházról, világmegváltásról. Később valami fondorlatos módon kirakták abból a házból, pedig az övé volt. A mai napig nem értem, hogyan történhetett. De az is, ahogy elment… mintha itt sem lett volna. Valahogy megfeledkeztek róla.

* Ha hívnák, hogy volna egy önnek való színpadi szerep, ugrana?

Most azt mondom, hogy nem, közben biztosan jólesne. Pedig, mondom, kigyógyultam. Nincs szükségem ilyesfajta »kezelésre«. Azt sem bírnám, hogy havonta kétszer megy az előadás. Az hosszabb időre lekötne, én meg nem bírok sokáig egy helyben maradni. Nekem mennem kell. Sokfelé van dolgom. Szerte a világban. Különben is ezek sorsszerű dolgok. Csak az történik meg az életünkben, aminek meg kell történnie.

* Mikor állt legutóbb színpadon?

Tíz éve. Amerikában. A színészet önfeledt dolog, ha az ember az anyanyelvén játszik. Amerikában az angolra kellett fókuszálnom, és ez teljesen elvitte az energiámat. Eltűnt az élvezet. Örömtelenné vált a játék. Csak az irtózatosan erős megfelelési vágy maradt. Ki is vontam magam a színházi forgalomból. Elmentem favágónak.

* Minek?

Favágónak. Fel a hegyekbe. Volt egy favágó barátom, elmondtam neki, hogy terápiára volna szükségem, és elhívott, bevettek maguk közé.

* Hol?

Észak-Karolinában.

* Kapott egy láncfűrészt, és…

… vágtam a nagy fákat. Beletanultam. Kint laktam az erdőben, ami nagyon jót tett. Kellett valamit csinálnom azután, hogy meghoztam a döntést, Amerikában nem lépek többé színpadra. Nagyon erős fizikai megterhelésnek akartam kitenni magam, méghozzá kint, a természetben. Nehéz volt, de bírnom kellett.

* Tartani egy dög nehéz gépet.

Végigcsináltam. Fasza lány vagyok. Túlélő.

* Még a jég hátán is.

Oda vágyom a leginkább. A jég hátára. Nem fagynék oda. Nekem kellenek az ilyen végletes helyzetek. A szerelemért is mindent feladtam annak idején. Elmentem, mert címkék nélkül akartam látni magam. Arra voltam kíváncsi, ki vagyok én színház nélkül. Milyennek látnak mások. Tiszta tükörképet szerettem volna kapni magamról. Ma ha definiálni akarom, hogy ki vagyok, eszembe sem jut, hogy a színésznő címkét magamra ragasszam.

* Akkor mit?

Vándor vagyok, ez az igazi énem. Zarándok. Akkor vagyok a legboldogabb, akkor teljesedem ki a legjobban, ha semmi nem állja az utamat. A szabadság a prioritásom, az mindennél fontosabb számomra. Most is. Itthon vagyok, de már mehetnékem van. Ha nem élhetem, nem érezhetem a szabadságot, megöregszem, besavanyodom, összeugrik a testem. Egyetlen kötelességem van. Követni azt, amiben jól érzem magam. Ha itthon vagyok, egy casting director asszisztense vagyok. Forgattam is nemrég. Filmszerepeket szívesen vállalok. Amerikában meg sem próbáltam, itt csupa külföldi produkcióba hívnak. Legutóbb az American girlben kaptam szerepet. Very attractive nagymama voltam. Egykori emigráns. Tehát magyar. De ami még jobban szórakoztatott, a lányomat játszó színésznő három évvel volt fiatalabb nálam. Forgattam Tom Hanksszel is, Budapesten. Angol és kanadai filmbe is beválasztottak. Jó a karmám. Ha elmegyek egy castingra, megkapom a szerepet.

* S a kinti életét mire alapozza?

Humanitárius szervezeteknél dolgozom. Mindig abba az országba vagyok szerelmes, amelyikbe éppen belépek. Berkeleybe, ahol csak szobát bérelek, tulajdonképpen csak aludni járok. Ha kimegyek a házból, San Francisco legszebb hídját látom. Dél-Amerikában vagyok szinte a legtöbbet. Ott egyébként olcsóbb is az élet, mint az Államokban. Peruban minden évben egy-két hónapot töltök az indiánok között. A másik vándorhelyem Mexikó. Zarándokutakra járok egy bizonyos törzzsel a sivatagba. Félni nem szoktam. Utazni csak félelem nélkül lehet. Indiában fél évig éltem. A cunami után beálltam a hídépítők közé. Ott ugyanis nők építik a hidakat és az országutakat. De főztem már ötszáz emberre is mindennap, harmadmagammal. A fiam harmincegy éves, ő Budapesten él. Történelem szakon végzett, de kellékesként dolgozik különböző filmekben. Engem minden országban más feladat vár. Az egyik helyen úszást tanítok, a másikon betegeket ápolok, máshol kertészkedem, vagy éppen búvároktató vagyok. Nagyon kreatívnak kell lennem, ezt már rég megtanultam. Minden utazásomnak spirituális célja, irányvonala, központja van.

* A szeme kékje egy picivel sem lett halványabb az évek során.

Tudom, mondják. Csak belülről változtam, annak viszont nagyon örülök. Találkoztam önmagammal. Teljesen mindegy, hol élek, hol állok meg a világban, mindenütt harmónia kerekedik bennem. És olyan erő, hogy a Mount Everestet is el tudnám tolni. Még a sipibo indiánok között is azt éreztem, hogy hazataláltam. Ilyen a természetem. Vándor vagyok. Örök vándor.

* Aki sehova sem tartozik.

Azt szoktam mondani, hogy én sokáig nem feküdtem le Amerikával, pedig nagyon akartam. Aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie, mert ott élni máshogy nem lehet. De nem volt jó. Most már jó. Idő kellett hozzá, mint egy kapcsolatban. Rá kellett jönnöm, hogyan kell szerelmeskedni egy országgal. Ettől függetlenül mégsem leszek amerikai soha. Hálás vagyok a sorsnak, mert gazdag életem van. Alaszkában gleccsereket másztam, Hondurasban delfinektől tanultam. Leborulok a teremtő előtt, hogy vigyáz rám, és új utakra terel. Nekem nem kell a normális élet. Velem az összeegyeztethetetlen. A hontalan örökké úton van.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?