Önök írták (Április/1.)

koperta

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava postai vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A krízishelyzet miatt a postán feladott leveleket csak azután tudjuk besorolni a Koperta rovatba, hogy visszatérhet az élet a szerkesztőségbe. Addig, kérjük, aki csak teheti, a levélírás elektronikus formáját válassza! Köszönjük a megértést. Legyen körültekintő a következő hetünk is! Vigyázzunk egymásra!

Gyűjtsetek erőt!

Alkalmi levelezőnk, a gútai Prachar Kornélia osztotta meg ennek a névtelenséget kérő szerzőnek a szövegét a szociális hálón, s ahogy írja, minden mondata értékes gondolatokat hordoz, fontos tanítást. Becsüljétek meg ezeket a napokat – üzeni –, minden pillanatot. Gyűjtsetek erőt, csend van még. És nagyon igaza van, olvassák el Önök is:

„Ha súlyos krízishelyzetben találjuk magunkat, átmenetileg teljesen normális az összeomlás, a kétségbeesés. Én sem voltam ezzel másképp, amikor 2014-ben egyik napról a másikra fenekestül felfordult az életem. Mivel a kislányomnál halálos betegséget diagnosztizáltak, nagyon gyorsan megértettem, hogy egy válsághelyzet kellős közepén állok, ahonnan nem fújhatok visszavonulót, szembe kell néznem a kialakult új élethelyzettel, mert felelősséget kell vállalnom a gyerekemért, aki számít rám. Nem omolhatok össze, hiszen az élete függ tőlem, a józan gondolkodásomtól. Megtanultam megfelelően és alázattal kezelni az életkörülményeinket, és utat mutattam a körülöttem élőknek is. Nem maradhattam a pánikzónában. Menet közben mindig jött valami, ami segített feltölteni az erőtartalékaimat, ami kicsivel előbbre lendített. Ehhez viszont kellően nyitottnak kellett lennem.

Rengeteg időt töltöttünk a betegség diagnózisát követően kórházban. Kétszer esett át csontvelő-transzplantáción, aminek folyamata alatt több hónapon át éltünk megszakítás nélkül extrémen szigorú steril életkörülmények között egy falatnyi szobácskában, ahonnan nem volt kijárás. Én magam is páciensként voltam kezelve. Állítom, hogy az 5 évből 3,5 évet gyakorlatilag teljesen elszigetelve töltöttünk a külvilágtól. Ez idő alatt a védelme érdekében egyfolytában arcmaszkot viseltünk. Mindig! Éjjel, alvás közben is! Ha az állapota megkövetelte, otthon is. Az autóban is, ha kontrollvizsgálatra vagy bárhova utaztunk. Mindennemű zárt térben. Ha más emberek is egy légtérben voltak vele rajtunk kívül, akkor ő is szájmaszkot viselt, akár a szabadban is. Zokszó és szégyenérzet nélkül tettük, még annak ellenére is, hogy sokszor előfordultak tragikomikus esetek, emberek ijedt, csodálkozó vagy éppen döbbent arckifejezéseivel találkoztunk, amikor megpillantottak minket homlokig sterilben. A legtöbb ember nem tart ott az életében, hogy ösztönös szolidaritással és könyörülettel forduljon a másik felé. Sokaknak könnyebb külsőségek alapján megítélni valakit, sajnos, és előre levonni alaptalan konzekvenciákat. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek vagy nem voltak ellenpéldák.

A világlátáson kellene radikálisan változtatni! Néha nem árt a dolgok mögé nézni, mert nem minden fekete vagy fehér. Hogy mennyire volt hatékony ez a fajta prevenció? Annyira, hogy szinte sosem volt még náthás sem! Tudom, sokaknak felfoghatatlan, hogy bírtuk elviselni a több hónapos bezártságot, a pszichikai terhelést, ami ezzel járt, miközben állandó bizonytalanságban, élet-halál között lebegve éltünk, és sosem tudtuk, mit hoz a holnap.

Elárulom. Úgy, hogy az áldozati szerep helyett felvállaltuk az életünket, és a lehetőségeinkre fókuszáltunk. Arra fordítottuk az energiánkat, hogy előre nézve, egy pozitív jövőképre koncentrálva a gyengeségeinket erősséggé alakítsuk át, és ezt felhasználva tudjuk a nehézségeink megtagadása nélkül leküzdeni az elénk gördülő akadályokat. Az egymás iránt érzett szeretet, tisztelet és a gyógyulásba vetett igaz hitünk erejével harcoltunk az életben maradásért. Közben nem felejtettük el észrevenni és megélni az élet apró örömeit. A bátor és megalkuvás nélküli harcot választottuk egy jobb jövő reményében. Annak fényében, hogy még mielőtt fejet hajtunk egy nálunk sokkal erősebb hatalom előtt, minden szempontból azt érezzük, hogy emberileg mindent elkövettünk, hogy megnyerjük a háborút. Méltóságteljesen, a saját életünk feletti kontroll tudatos megőrzésével, egymásba kapaszkodva, összetartóan, kéz a kézben, együttes erővel.

Azt szeretném üzenni ezzel az irománnyal, hogy vannak olyan emberek és gyermekek, akik a koronajárvány kitörése előtt is éltek nagyon nehéz körülmények között szigorúan elzárva a külvilágtól, elszigetelve a családjaiktól, rettegve és betegen, az életükért folytatva ádáz küzdelmeket, és nem csak pár hétig, hanem sokan évekig. Olyan hősök ők, akik alázattal és méltósággal viselték sorsukat, amit nem önként választottak, miközben minden körülmények között tisztelték az egyszeri és megismételhetetlen életet. Én már régen tudom, milyen jó megölelni egy barátot, puszit adni annak, akit szeretek, kezet szorítani egy régen látott kedves ismerőssel, rámosolyogni valakire egy nem várt pillanatban. Tudom, hogy mekkora ajándék beülni egy emberekkel teli vendéglőbe, úgy bevásárolni a bevásárlóközpontban, hogy nem rettegek attól, hogy összeszedek valamilyen vírust, és hazaviszem annak, akit a legjobban szeretek a világon.

Mégis. Ha még mindig itt lehetne velem, én önként vonulnék életfogytig tartó karanténba, és élnék boldogan életem végéig a házam és a kertem között ingázva. Egy dolgot kellene megérteni: Aki nem tud áldozatot hozni, az áldozattá válik maga is.

Most még talán nem késő megelőzni vagy legalábbis megpróbálni megelőzni sok ember egyéni és családi tragédiáját azzal, hogy otthon maradunk, csak akkor megyünk emberek közé, ha elkerülhetetlenül szükséges, védőmaszkot viselünk, betartjuk a higiéniai és egyéb előírásokat, tiszteletben tartjuk az érvénybe lépett óvintézkedéseket. Csak ennyit kell tenni, hogy pár hét múlva nyugodtan tudjon mindenki elszámolni a lelkiismeretével.”

Egy angyalka anyukája


 

A kassai Csermely kórusról

Legutóbb arról tudósítottam, hogy elmaradnak a kassai Csermely kórus új évi előadásai, talán illenék most magát a kórust is röviden bemutatni. Mint magyar nemzetiségi egyletet 1973-ban Havasi József, a kassai Állami Színház operaénekese alapította, 2000-ben pedig létrehozták a Csermely Polgári Társulást. Néhány éve csatlakozott hozzá a Vox Columbellae énekkar Szepsiből, amely szakrális és latin nyelvű repertoárjával még magasabb szintre emelte az amúgy is magas színvonalú előadásokat.

Évek hosszú során sikerrel szerepeltek Kassán kívül, külföldön is, főleg a szomszédos országokban, sőt kórusfesztiválokon is sikereket arattak, 2003-ban például a finnországi Loimaaban, 2004 nyarán Franciaországban. A Csermely több kitüntetés és díj hordozója: a galántai Kodály Napok hatszoros győztese, a Bartók Béla-díj tulajdonosa, megkapta a Szlovák Zenei Alap Díját a Pozsonyi Zenei Ünnepségeken, néhány éve pedig a Kassai Megyei Hivatal Díját a kulturális életben nyújtott többéves munkásságért.

Havasi József operaénekes, kántor a mai napig a kórus lelkes és igényes karnagya, szintén elismerések tulajdonosa. 2009. május 7-én, Kassa város napján, Knapík főpolgármestertől vette át a Kassa Város Díját, és 2018-ban a felvidéki magyar kórusmozgalomban végzett kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült az egykori kassai királyi házban, Magyarország Kassai Főkonzulátusán.

Kívánjunk a Csermely Kórus tagjainak jó egészséget és még sok sikeres évet, és magunknak, hogy Kassán a magyar kultúra minden rétege továbbra is meglegyen, és hogy sikeresebben tudjuk, jobb összefogással csökkenteni a magyar sorvadást. Bízzunk azért a szebb jövőben!

Buday Ernő, Kassa


 

Seprik az utcát

„Seprik az utcát az utcaseprők...” Ez a Hofi-dal jutott eszembe, amikor egy kora márciusi reggelen besétáltam a belvárosba. Szokatlanul nagyszámú munkás serénykedett a főteret és a járdákat söpörve. Pozitív gondolatokat ébresztett bennem a látvány; a nagytakarítás jelzi, itt a tavasz, s lám a városvezetés teszi a dolgát, ahogy kell, és milyen jó, hogy a legutóbbi helyhatósági választásokon az MKP jelöltjeire adtam voksomat, akik magukénak érzik a várost, lévén zömmel a város szülöttei.

Miután hazatértem, kiültem az erkélyre a soron következő pipa elszívására. Abban a pillanatban kicsit árnyaltabb lett a nagytakarításról alkotott kép. Két nő egy szál seprűvel felfegyverkezve szorgosan seperte a járdán lévő szemetet, amely zömmel por, falevelek és rettenetes mennyiségű cigarettacsikkből tevődött össze. Jobb dolgom nem lévén, figyeltem a munkamenetet. Gyanús volt nekem, miért csak seprű a munkaeszközük, vajon mit tesznek majd az összegyűlt szeméttel, kisvártatva ki is derült.

Miután a járda szélén összegyűlt egy-egy kisebb kupac, nyugodt lelkiismerettel, szemrebbenés nélkül beseperték az erkélyem alatti füves részre, a gondozott virágok, díszcserjék és fák közé. Nocsak! Szerettem volna azt hinni, egy kivételes mozzanat volt csak, ezért figyeltem tovább. Sajnos, nem, nem véletlen volt, ez volt a stratégia! Tán hiba csúszott a reggeli eligazításba, vagy csak ez a két asszonyság könnyíti meg a munkáját? Nem tudtam megállni, beszóltam:

– Jó napot, úgy gondolják, hogy ez a helyes megoldás?

A két nő felemelte a tekintetét, de nem szóltak semmit. Az egyik fogta magát, és sietősen előbbre ment vagy ötven métert, kikerülve látókörömből, így én is az övéből, de miután felálltam, láttam, pontosan azt teszi, mint korábban, a füves részen landolt a cigarettacsikkel bőven megszórt trutyi.

A másik nőben, úgy látszik, ébresztettem némi bűntudatot, mert az elkezdte maga előtt tolni az egyre reménytelenebbül nagyobbodó szemétkupacot. Mind nehezebben viaskodott vele, kíváncsi voltam, meddig bírja cérnával és szusszal. Nem csalódtam az elszántságában, amint a házunk végébe ért, és ezzel ő is takarásba került, felállva ugyanazt láttam, mint az imént. Tovább tartott, mert nagy volt már a kupac, de az is a parkosított részben végezte.

A telekkönyv szerint a társasházunk előtti parkosított rész a katolikus egyház tulajdonában van, tehát gyakorlatilag az történt, hogy a város emberei a szemetet egyházi területre seperték. Arról nem is beszélve, hogy egy gondozott területet tápláltak a csikkekből kioldott nikotinnal, ami ismereteim szerint nem tesz jót a növényeknek.

Távol áll tőlem, hogy bármilyen módon ártsak ezeknek az embereknek, akik a napi betevő falatot utcasepréssel keresik meg, ezért nem fordultam panasszal a város felé, így hát tovább gondolkodom, mégis mi lehetne a megoldás, hogy a jövőben ilyen ne forduljon elő.

Domonkos Péter, Somorja


 

A kórházi fertőzésekről

Már eddig is nagyon gyakran szóltak arról a hírek, hogy megfertőződnek a kórházban fekvő betegek. Én jómagam is sokszor feküdtem kórházban. Tapasztaltam, hogy a látogatók egyszerűen nem az odakészített székre ülnek, hanem az ágy szélére. Már ez nagyon sérti a higiéniai szabályokat. És sajnos a szolgálatot teljesítő nővérek még csak szóvá sem tették. A másik dolog, miért tűntek el a cipőkre húzható műanyag védőpapucsok? A harmadik, amit csak filmekben láttam, a kórházainkban még soha, hogy a látogatók egy zöld színű védőöltözéket vesznek magukra, úgy teszik be a lábukat a kórterembe. A negyedik, ami szintén nem összeegyeztethető a higiéniával, hogy a látogatók ugyanazt az illemhelyet használják, amelyiket a betegek. Minden kórház minden osztályán kellene lennie a látogatók számára fenntartott illemhelynek. És soha senki ne menjen látogatóba, ha valami fertőző betegsége van, akkor sem, ha nincsen éppen világjárvány! Most fogjuk csak megérezni, mit jelent számunkra, hogy a közelmúltban annyi kórházat megszüntettek, főképpen Dél-Szlovákiában. Nemcsak, hogy nincsenek kihasználatlan ágyak, a kórtermek egyszerűen túlzsúfoltak. Én legalábbis ezt tapasztaltam már tavaly az érsekújvári új kórház belgyógyászati osztályán. Nem ritkaság, hogy a háromágyas kórterembe négy-öt ágy van bezsúfolva, de olyat is láttam, hogy a folyosón is feküdt beteg. Márpedig ha Érsekújvárban kevés a betegágy, Szlovákia más kórházaiban sem lehet ez másképp. És most lesz csak igazán rengeteg beteg az előrejelzések szerint. Bár ne így lenne!

Vass Tibor, Köbölkút

 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?