„Az érzelmi diadalok nem ismerik a részvétet.” (Guy de Maupassant)
Régen a gyerekek jobban szerették egymást, jobban vigyáztak egymásra. A kortárs agresszió törvényszerűen van jelen kiskamasz- és kamaszkorban: az online tér annyira megnövelte az érzelmi terheket, hogy alattuk a fejlődésben lévő személyiségeknek olykor ki kell törniük. Egymás iránt lesznek agresszívabbak, miközben egyre sérülékenyebbek. Az információs kor az internet lehetőségeivel egyedülálló világot hozott létre, ahol bárki megszabadulhat a morális kontrolltól, amely gátolhatná a viselkedést.
Manapság a zaklatás gyakran a szórakozás része lesz, ami főleg a gyermekkor – kiskamasz- és kamaszkor – személyiségfejlődése folyamán mintegy beépíti a magatartási szcénába a „megengedett”, vagyis az online csoportnorma által legalizált agressziót.
A legfőbb félelmük a kutatóknak, hogy a képernyő annyira dehumanizálja az áldozatot, hogy a zaklatónak nem kell elnyomnia semmilyen morális érzelmet, mert ezek az értékei már eleve hiányosan/elégtelenül fejlődnek.
A felnőttektől is ezt látják
Már a felnőttek világában is látszik az online világban mutatott magatartási jegyek változása. A gyűlölködő sorok írói – bár képzeletünkben igazi pszichothriller-szereplőkként ábrázolódnak – a valódi életükben nyugodt, barátságos (vagy annak látszó), jóval kulturáltabb emberek lehetnek. Élnek egy lehetőséggel, és ez az online tér tudattalan érzelmeket projektáló tulajdonsága. Bármit le lehet írni, nincsenek fékek. Ez azért történhet meg, mert a gép előtt már percek múltán az online személyiségünkkel ülünk, mely ugyan nagy vonalakban hasonlíthat az offline-ra, de jóval impulzívabb, türelmetlenebb, indulatosabb. Az önkontroll percek alatt oldódik, és az érzelmi élményt vágyó ember szabadon, válogatás és impulzuskontroll nélkül írja le azt, ami eszébe jut. Amikor a szülők a gyermek előtt beszélnek saját barátaikról teljesen ellentétesen azzal a viselkedéssel, amelyet egy vendégségben mutatnak, jó, ha tudják, hogy épp azt mutatják meg a gyereknek, hogyan fér meg együtt a látszat és a háttérérzelem. Amikor szidunk valakit, majd nem sokkal később már nyájasan beszélgetünk vele, akkor egy kamasz azt látja, hogy az agresszió és a látszólagos szeretet szépen megfér együtt. Nem arról van szó, hogy régen mindenki széplelkű volt, és szerette egymást, de ma a gyermekek jóval élesebb szeműek, és érzelmileg túlterhelt személyiségükkel hamarabb azonosulnak a szülői magatartással is. Az agresszió azonban az online térben könnyen eszkalálódik, és az éretlen, érzelmi fejlődésben lévő gyermekek nem veszik észre, mikor lépnek át egy olyan határt, ahonnan már nehéz visszajönni.
Az online zaklatás
Mára már az online bántalmazásnak több fajtáját leírták a kutatók, ami az elektronikus kommunikációs technológiák használatát jelenti, olyan, egy másik személy ellen irányuló szándékos, ismételt vagy sokak ellen (széles körben) kifejtett magatartást, amelynek eleme a kegyetlenség és az érzelmi terror. Az áldozat csak az eseteknek megközelítőleg a felében tudja, hogy ki az elkövető. Ennek a zaklatásnak nem minden típusa egyformán nyugtalanító vagy veszélyes. A személytelen kommunikáció során az elkövetőnek nem kell vállalnia az „arcát”, hiszen az áldozat közvetlenül nem látja és nem hallja őt, ezért az elkövető agresszív, támadó magatartásának nem állják útját a személyes kommunikáció során működő gátlások. Az elektronikus kommunikáció során a felek nem mindig képesek szavaik vagy tetteik (negatív, támadó) hatását felmérni, hiszen a célszemély nem látható, és az elkövető maga is láthatatlan. Ez növeli a támadó viselkedés kockázatát. Néhány fajtájuk különösen veszélyes a serdülőkre, mint a támadássorozat, amely bántó, igaztalan üzenetek küldése online, vagy a befeketítés, mely komoly szorongásforrás számukra, mikor kegyetlen, a hírnév rontására alkalmas pletykákat posztolnak ki róluk. A legfőbb félelem kamaszkorban – és egyben a csoportnorma intenzív követésére sarkalló motiváció – az online közösségből való kiközösítés. És létezik az életkortól függetlenül nagyon ijesztő online fenyegetés, amely olyan közvetlen fenyegetés vagy nyugtalanító kijelentés, melyből látszik, hogy a küldő érzelmileg instabil, azt fontolgatja, hogy másban vagy önmagában kárt tesz.
A miértek
Az online zaklatásra figyelmeztetni kell a kamaszokat, de ehhez meg kell értenünk, miért teszik ki magukat ennek, és milyen érzelmi helyzetek alakulhatnak ki, melyekben védtelenné válnak. Amikor a narcisztikus működést elemezzük az online tér és kommunikáció kapcsán, tudnunk kell, hogy az öntörvényű, empátiát nélkülöző magatartás nem ritka csoportnorma például a Z és Alfa generáció tagjai között. Nem olyan széplelkű egymással a kapcsolatuk, mint azt egy szülő elképzelné. A habos kakaó és kuglóf ideje lejárt, helyette cinkes posztok és azonnali lejáratás van, ha valaki gyengébbnek látszik. Az X generációs szülő aggódva nézheti, mennyire „kaffogó” lett a gyereke, akit csak szépre tanított, és otthon sem hallhatott mást. Az online tér kapcsolatrendszerében ezek az érzelmek már nem is biztos, hogy egyáltalán megjelennek, nemhogy prioritásuk volna. A rövid szöveges üzenetekbe nem fér bele mindig az empátia, és pár percnyi negatív élmény elég ahhoz, hogy valakinek csökkenni kezdjen az önkontrollja. Ez azt jelenti majd, hogy hasonló stílusban válaszol, azonnal felveszi a másik érzékelt online valóságát, és ennek mintázatát utánozza majd.
A narcisztikus működés elemzésekor talán a legnehezebb az, hogy elfogadjuk, az online személyiség működése valóban komolyan eltérhet az offline-tól. A narcizmus és az internet kapcsolata olyan ellenállhatatlan kombináció, mely egyszerre teszi játszótérré és vadászterületté az online teret az olyan karakterű emberek számára, akik személyisége már eleve tartalmaz ilyen vonásokat. Az eleve életkori sajátosságként önző kamaszok ebben a világban olyan önkifejezési lehetőséghez jutnak, amely felerősíti a negatívumokat a karakterműködésükben.
Az internet kockázatot, sérüléseket és csalódásokat is jelenthet, ami különösen fontos abban az életkorban, amikor az identitások próbálgatása zajlik. Nem biztos, hogy az online legagresszívabb kamasz felnőttként is olyan ember lesz, akit jobb elkerülni, de azért komoly aggodalomra ad okot, ha nagyon megtetszik neki ez a viselkedés. Ahol a narcisztikus karakterek mondják meg a normát, ott vészesen megnő annak a lehetősége, hogy másoknak fájdalmat okoznak, miközben csak saját nagyságuk növelése a cél.
Egy szülő akkor tud segíteni, ha megérti, mennyire komoly érzelmi préshelyzet alakulhat ki gyermekének az online térben annak ellenére, hogy a realitásban látszólag kiegyensúlyozott, és jókedvűen éli az életét. A közösségi média felületein valójában védtelenek egymással szemben, akkor is, ha fél órája váltak el osztálytársként. Bármikor érheti őket ijesztő meglepetés, hogy pár óra múltán belekeverednek egy olyan érzelmi folyamatba, amelyet egyetlen felnőtt sem lát és nem kontrollál. Ez csak akkor megelőzhető, ha a szülők úgy kommunikálnak otthon, hogy legalább hetente két alkalommal beszélgetnek az internetről, az ott átélt élményekről. Az ilyen családokban a kiskamasz és tinédzser is jóval hamarabb elárulja, hogy milyen zaklatásnak volt kitéve. Ha attól kell félnie, hogy őszinteségét majd az okostelefon elvétele vagy az internetelérés letiltása követi, akkor kevésbé lesz szókimondó, mert meg akarja tartani az online státusát. Érdemes előre felkészülni az online zaklatásra, vagyis már kiskamaszkorban kell beszélni erről a gyerekekkel, mutatni nekik példákat és főleg sokat beszélni arról, hogyan válik meghatározóvá az agresszió ezekben az online kommunikációs helyzetekben.
A szülőknek is tájékozottnak kell lenniük, vagyis nekik sem árt, ha időnként olvasnak és kutatnak a neten ebben a témában. Általában azt szoktuk gondolni, hogy a rossz történetek mindig mások történetei, de ez a biztonságot adó hiedelem sokszor gátló tényező lehet a családi kommunikációban. A realitás mára már megváltozott, és a megelőzés lett a legfontosabb védelmi eszköz. Egyre több kutatás zajlik arra vonatkozóan, hogy mit csinál egy tizenéves az online térben. A közösségi oldalakon össze vannak zárva egy csoportban, amelyről azt hiszik, a legnagyobb szabadság, közben pedig elveszítenek egy nagyon fontos dolgot: a felhőtlen gyermekkort. Senki sem lehet elég naprakész, elég gyors, elég menő, ez egy olyan verseny, amelyben valójában folyamatos összehasonlítgatás, rivalizálás és aztán alkalmatlanságérzés és szorongás váltják egymást. Nagyon sok kamasz válik kiszolgáltatottá, mikor találkozik az internetes zaklatással, és csak minden tizedik esetben fordulnak felnőtthöz segítségért.
Ez komoly figyelmeztetés a szülőknek, mert azt jelenti, hogy kilenc alkalommal nem volt senki, aki segítséget nyújthatott volna anélkül, hogy példabeszédeket mondjon, vagy leszidjon, ráadásul úgy, hogy nem ismeri jól azt a világot, ahol előfordulhat, hogy a gyereke mindennap a túlélésért harcol.
Tari Annamária pszichoanalitikus
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.