Pádua. A nap- és esernyőkészítők nemigen kedvelhetik ezt a kellemes, árkádos várost. Gyönyörű, késő gótikus, reneszánszba hajló csúcsíves, keleties (mór hatás?) ablakok, erkélyek… Kávé a Páduai Szent Antal földi maradványait őrző templommal szemben… Isten házán olasz trikolór! Nem értem én ezeket az európai nemzeteket. Amikor fizetünk, a pincér hölgy mondja, hogy undici, majd gyorsan hozzáteszi: elf. Én meg rávágom, ahogy nyújtom a húszast, hogy dodici. Mintha ennek jobban örült volna, mint az egyeurós borravalónak. De miért gondolom én ezt? Mert elfogult, pozitív értelemben elfogult vagyok az olaszokkal.
Varese. Az idetalálás nem volt teljesen problémamentes. Látszólag. Mert, szerintem, az volt. A város egy bizonyos pontjától felírtam az utcaneveket, hogy merre, milyen sorrendben haladva jutunk el a szálláshelyre. Nos, Icu első kérdése persze az volt, hogy kinyomtattam-e a térképet. Mondom: nem, de itt vannak az utcanevek. Uhutcahaneveheek?! – képedt el. És te utcanevek alapján akarsz oda eljutni? És még ez rektorhelyettes! Megőrülök… Szóval így kezdődött. Viszont a kiindulási pontot (jó, szerencsével) könnyen megtaláltuk. Igen, véletlenül. De megtaláltuk. S onnan már gyerekjáték volt az utcanevek alapján eljutni az Art Hotelbe.
Németül gyakorlatilag sehol nem tudunk kommunikálni. Végül, a vacsoránál: ich bin Deutsch – mondja egy néger pincér. És igen! Ha annak vallja magát, akkor az! Amúgy rettenetesen kedvesek, szolgálatkészek, sokan vannak. Mármint a pincérek. Aztán akit vendégnek néztünk, az szedi le a terítéket, a német néger (inkább talán: néger német) a végén sárgadinnyelikőrrel (Meloncello) kedveskedik. Közben eszembe jutnak Kányádi sorai: én vagyok a fehér néger, nem a bőröm, nyelvem néger… Ő meg hát a német néger…
***
Néprajzkutatónak gondolom magamat. Hogy mi a néprajz? Mi a népi kultúra? Azt hiszem: nem tudom… Pontosabban: nem tudnám egy (vagy néhány) mondattal definiálni. Miközben egész életemben (azt hiszem) ezzel foglalkoztam. Egészen komolyan gondolva, hogy amit teszek, az tudományos, hiteles, autentikus. Ideje lenne megnézni, hogy is van ez.
***
Megint nem tudatosítottam előre, hogy Itáliában zsebben alszunk (a matrac alá tűrt lepedő alá kell bebújni, amit persze mi, barbár módra, azonnal kitépünk onnan); s ami a legrosszabb: otthon felejtettem a konnektoradaptert (pedig annak idején Veronában, térdig jártam a lábam, hogy az adapterhez egy további adaptert is beszerezzek: most mindkettő a keszegfalvai fiókomban maradt), így gyorsan le fog merülni a számítógépem, ha nem kerítek valamit.
Az új recepciós hölgy beszél németül: sikerült tőle adaptert szereznem, és információkat, hogy jutunk el a Sacro Montéra. Működött is a dolog, csak a csatlakozásbuszra kellett szűk egy órát várni. Viszont ami ott fogadott bennünket, az minden várakozást felülmúlt! Santa Maria del Monte a település neve (ma már Varese része), ahol az egész kálváriaegyüttes található, de még mielőtt odaértünk volna (fordítva, hegyről lefele haladtunk), először a falu magasan, fák hűvösében, a hegyoldalban teraszosan kiképzett temetőjét tekintettük meg. (Kiszaladt a számom: itt jó lenne halottnak lenni.) Majd fel a csúcsra, ahol egy gyönyörű, számunkra kissé idegen, itáliai barokk Szűzanya-templom van (öltöztetős Máriával, két boldoggá avatott apáca, Katalin és Júlia sírjával, szóval minden, ami kell). Onnan gyönyörű kilátás az Alpokra, a Varesei-tóra. Hirtelen mérhetetlen boldogságérzés töltött el. Olyannyira, hogy még a könnyem is kicsordult. Aztán valahogy a domboldalra ragasztott település szűk sikátoraiba, fedett, alagútszerű utcácskáiba tévedtünk, s jártunk-keltünk, tátottuk a szánkat (hogyan lehet ilyen kis helyet ennyire gazdaságosan kihasználni), fényképeztünk, lelkendeztünk. Végül is a plázaszerű bevásárlóközpontokat már itt, ekkor felfedezték. Lényegében minden tető alatt van, az utcák, a kis üzletek, a házak bejáratai, minden. Néhány üresen álló házacskát leszámítva, komfortosan lakják itt ezeket. Első gondolatom az volt, hogy ha pénzem lenne, nyugdíjas koromban szeretnék itt élni, nap mint nap ebben a panorámában gyönyörködni, ám a meredek, szűk lépcsőkön való közlekedés eltérített ettől a gondolatomtól. Csakis az.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.