Népszerű tévhitek és népszerűtlen tények Trianonról

Mindegyik történelmi korszaknak megvannak a saját legendái. A sorsfordító események, amelyek egy adott ország lakóinak széles körét érintik, még inkább inspirálják a tévhitek születését, hiszen (mivel hatásait máig érezzük) gyakori beszédtémát adnak az embereknek.

Már a trianoni békeszerződés aláírásának helyszíne is vitatott. Gyakran hallani, hogy a dokumentumot a Kis-Trianon palotában írták alá. A helyszín viszont a Nagy-Trianon palota volt. Egyébként mindkettő a versailles-i kastély parkjában található, 500 méterre egymástól. Eredetileg egyébként ezt a szerződést is Neuillyben akarták aláírni, mint a bolgárokkal kötöttet, május végén azonban a Nagy-Trianon palota mellet döntöttek.

A francia ellenszenv okai

A történelemóráktól a kocsmai beszélgetésekig általában mindenhol Georges Clemenceau francia miniszterelnök kapja a legnegatívabb jelzőket: a közhiedelem szerint a nyugati nagyhatalmak képviselői közül ő volt a magyarokkal szemben a legellenszenvesebb. Meg akarta büntetni a magyarokat, mert fia egy magyar nőt vett el, akit a miniszterelnök gyűlölt – hallhattuk számtalanszor. Ebből azonban csak annyi igaz, hogy a kormányfő fia, Michel Clemenceau magyar nőt vett el, Michnay Idát, akit Galántán ismert meg. Született két gyermekük, majd a háború alatt elváltak, a nő azonban a családban maradt. Ablonczy Balázs történész részletesen átvizsgálta a család levelezését, melyből kiderül, hogy az idős Clemenceau jobb viszonyban volt egykori menyével, mint a saját fiával, annak ellenére is, hogy a válásra az asszony hűtlensége miatt került sor (aki egyébként 102 évesen halt meg).

Clemenceau-hoz kapcsolódik egy másik népszerű tévhit is, hogy a románok 16 szűzlánnyal akarták megvesztegetni a francia kormányfőt, és még a román királyné is ringbe szállt. A királyné valóban lobbizott Mátészalkáért, a kötegyáni vasúti csomópontért és a Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalért, de ezek végül Magyarországéi maradtak. A kéjhölgyek kapcsán pedig elég, ha csak azt nézzük, hogy Clemenceau 1920-ban 79 éves volt. Az egyébként szintén bizonyított, hogy Clemenceau nem kedvelte Bratianu román kormányfőt, mégis engedett a románok területi követeléseinek (hasonlóan a csehekéihez), mert így kívánta az érdeke. Persze a magyar diplomácia köreiben felmerült, hogy a menyén keresztül próbáljanak utat találni a francia elnökhöz, de személyiségét ismerve nyilván tudták (és a kortárs magyar publicisztikában is megjelent), hogy Clemenceau valószínűleg nem a családi kötelékek alapján fog dönteni, hanem Franciaország stratégiai érdekei alapján. Mindezek mellett az is igaz, hogy Clemenceau a 20-as években már maga is elismerte, hogy a versailles-i békerendszer újabb háborúhoz fog vezetni.

Földrajzi füllentések

A 20-as évek végén bukkant fel a magyar sajtóban, hogy a csehszlovák delegáció tagjai a trianoni béke előkészítésekor hajózható folyóként állították be az Ipolyt és a Ronyvát, hogy stratégiai indoklással igényt formálhassanak rájuk. A békekonferencia feljegyzéseiben viszont erről nincs adat. A csehszlovákok egyébként először a Vác–Gyöngyös–Miskolc vonalon képzelték el a határt, ahol pedig az említett folyók mentén határvita alakult ki, az elsősorban a vasútvonalak miatt történt. Elterjedt nézet az is, hogy a nyugati hatalmak képviselői földrajzilag nem ismerték részletesen az akkori Magyarország földrajzi vagy etnikai viszonyait, ez azonban a levéltári adatok szerint szintén nem állja meg a helyét. A francia, angol és amerikai szakértők felkészültek voltak, és nagyon jól tudták, hogy helyenként színmagyar lakosságú területeket ítélnek az utódállamoknak.

Az a legenda sem állja meg a helyét, hogy a békekonferencia döntéshozói a szovjet mintára létrehozott, Kun Béla vezette Magyar Tanácsköztársaság miatt akarták volna feldarabolással büntetni Magyarországot. Amikor a tanácsköztársaságot 1919 márciusában kikiáltották, az új határokat Párizsban már megrajzolták, és a következő egy év során csak kevés esetben tértek el ettől (például amikor Ligetfalut Csehszlovákiának ítélték). A tanácsköztársaság idején a francia/szerb csapatok vagy a románok által megszállt, viszonylag nagy területek maradtak Magyarországnál, az egész Tiszántúl vagy Pécs környéke, a baranyai szénmedence. A Vörös Hadsereg által 1919 májusában visszafoglalt szlovákiai területekből (a Komárom–Érsekújvár–Zólyom–Kassa–Eperjes vonal) végül szintén semmi nem maradt Magyarországé. Valószínűsíthető tehát az is, hogy ha Károlyi Mihály idején próbálják a frontokról visszajött katonákkal megvédeni az ezeréves határokat, az sem segített volna sokat. A nyugati hatalmak erős szövetségeseket akartak létrehozni Közép-Európában, akikre számítani lehet egy esetleges újabb német agresszió vagy az éppen polgárháború sújtotta, egyre inkább bolsevizálódó Oroszország felől. Ezt pedig az utódállamok képviselői logikus módon igyekeztek minél jobban kihasználni, esetenként azzal is, hogy érdekeiknek megfelelően magyaráztak bizonyos statisztikai vagy földrajzi adatokat. Ami viszont a béketárgyalásokon nagyon nem jött jól Magyarországnak, az ország instabil belpolitikai helyzete volt az 1918 őszétől 1920-ig tartó időszakban. Mert bár a békekonferencia a vesztes hatalmak kizárásával zajlott, a szinte havonta változó magyar kormányok idején nem is volt senki, aki legitim és hatékony módon a háttérben esetleg lobbizni tudott volna Párizsban a magyar érdekekért.

Ritkán hallani azt is, hogy a trianoni béke már nincs érvényben, pedig az állítás igaz. A II. világháborút lezáró (1947. február 10-én kihirdetett) párizsi békeszerződés felülírta Trianont, apróbb módosításokkal visszaállítva az 1920-ban kijelölt határokat. Az apróbb módosítások egyike, hogy Csehszlovákia megkapott az általa igényelt öt, Pozsonyhoz közeli faluból hármat, Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnt. Rajka és Bezenye Magyarországnál maradt.