Archívum

Nem mindegy, mennyit utazik egy minta a laboratóriumba

A komáromi kórházban új mikrobiológiai osztály nyílt, Dél Szlovákiában ez lesz az egyetlen. Az, hogy évekkel ezelőtt a kórházak többségéből kiszervezték a mikrobiológiai laboratóriumi részleget, egész Szlovákiában gondot okoz, mert az orvosok így jókora késéssel kapják meg a vizsgálatok eredményét.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. augusztus 2. 23:24

Emiatt a személyre szabott antibiotikumos kezelést is csak késéssel kezdhetik el, arról nem is szólva, hogy az eredmény a minta hosszú utaztatása miatt gyakran megkérdőjelezhető. Ezen a gyakorlaton változtatott most a komáromi kórház, amely júliustól saját mikrobiológiai osztályt működtet.

 

Megmarad a komáromi laboratórium

A tizenöt fős személyzet a Medirex cégtől igazolt át, amely a laboratóriumi diagnosztika terén a legnagyobb hazai vállalkozás, de idén tavasszal úgy döntött, hogy a komáromi részlegét is felszámolja, és Nyitrára költözteti. Nyugat-Szlovákiában összesen négy mikrobiológiai laboratóriumot készülnek megszüntetni, az elképzelések szerint Komáromtól Nagytapolcsányig és Párkányig minden biológiai mintát Nyitrára szállítanának, s az ottani központban elemeznének. A komáromi munkatársak azonban nem szerették volna, ha a helyi laboratórium megszűnik. Ezért felkeresték a komáromi kórház új vezetőségét, és sikerült megállapodásra jutniuk, hogy ezentúl kórházi osztályként működnek. „Az elmúlt négy-öt évben az itteni mintákat ugyan nem Komáromban dolgoztuk fel, hanem a kórház Zólyomba küldte, de a nagyon sürgős esetekben mindig hozzánk fordultak. Ezért is fogadtak megértéssel és láttak fantáziát abban, hogy a kórháznak több mint húsz év múltán újra legyen saját mikrobiológiai osztálya” – mondja Czirfusz Mónika, aki az újonnan létrejött osztály szakfelügyelője és főorvosa. Ezenkívül szakmailag a mikrobiológia a diagnosztika és a kezelés szerves része, nélküle bármely klinikai osztály működése elképzelhetetlen.

A mikrobiológiai laboratóriumokban mikroorganizmusokkal kapcsolatos vizsgálatok zajlanak, vagyis az emberi szervezetben – vérben, vizeletben, székletben, testüregekben, belső szervekben – tenyésző baktériumokat, gombákat, parazitákat és vírusokat azonosítják. Az idő rendkívül fontos tényező, mert a súlyos betegek élete függhet az idejében megkezdett antimikrobiális, antibiotikumos kezeléstől. „Sürgős mintának számítanak a véráramban található mikroorganizmusok tenyésztésére szolgáló hemokultúrák, az agyvelőfolyadék, a belső szervekből és belső testüregekből vett folyadékok, genny-, valamint szövetminták. Ezeket azonnal vagy legkésőbb egy-két órán belül fel kellene dolgozni a laboratóriumban. Például agyhártyagyulladás esetén az agyvelőfolyadékot azonnal be kell vizsgálni, mert nem mindegy, hogy mi volt a kórokozó. Epidemiológiai vonzatai is vannak a dolognak, hiszen járványos agyhártyagyulladáskor mindenkit kezelni kell, aki a beteggel kapcsolatba került. Megfelelő, célirányos kezelés pedig csak a minél hamarabb rendelkezésre álló mikrobiológiai vizsgálatok eredményei alapján nyújtható. Ezért ezek életmentő vizsgálatok.”

Közelebb a beteghez

„Minden mintánál adott, mennyi ideig szállítható, de legalább tizennyolc óra kell ahhoz is, hogy a baktérium kifejlődjön, ezért nem mindegy, hogy a minta mikor kerül a laboratóriumba. A vizeletmintákat például hűtve kellene utaztatni, garantált hőfokon, a törleteket is a mintavételtől számított hat órán belül fel kellene dolgozni. Ez úgy, hogy több száz kilométeres körzetből órákon át gyűjtik be a mintákat, egyáltalán nem garantálható, mert egyes mikroorganizmusok megszaporodnak, és elnyomják a betegséget okozókat, vagy éppen a patogének kipusztulnak útközben, s így hamis eredmény születik. Ezért fontos ebben a munkában a regionalitás, és ezért bízunk abban, hogy a régió magánrendelői is nálunk fogják végeztetni a mikrobiológiai vizsgálatokat. Természetesen a kórház biokémiai és hematológiai laboratóriumai is rendelkezésükre állnak, így tehát komplex szolgáltatást tudunk nyújtani.”

A fejlett országokban ma már a baktériumok és vírusok genetikai információit keresik a mikrobiológiai mintákban. Ez a terület Szlovákiában még a kezdeteknél tart, de ez lesz az, ami majd lényegesen meggyorsítja a vizsgálatokat. Mert ebben a tudományágban az idő a legfontosabb tényező – a mikrobiológusok szakmai szervezete és az egészségügyi minisztérium által létrehozott szakbizottság, melynek vezetője Czirfusz doktornő, többek között olyan új irányelvek kidolgozásán dolgozik, amelyek meghatározzák, milyen minta mennyi időt utazhat, mennyi időn belül kell feldolgozni, milyen hőfokon kell tárolni, stb. „Elképzeléseink szerint a regionális mikrobiológiai laboratóriumoké a jövő, mert a cél az, hogy minél közelebb legyünk a beteghez, minél gyorsabban szolgáljunk a gyógyítás érdekében használható eredménnyel. Ez már csak azért is fontos törekvés, mert jelenleg sem a galántai, sem a lévai, sem pedig a dunaszerdahelyi kórháznak nincs saját mikrobiológiai osztálya. Dél-Szlovákiában a komáromi lesz az egyetlen, így szakmai, etikai és lokálpatrióta szempontból is az tűnik helyénvalónak, hogy a régió orvosai majd ezt válasszák.”

 

 

 

 

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kórház k

Bezárhatnak a kórházak a magas energiaárak miatt

földgáz

Van elég gáz Szlovákiában, szükség esetén más országok is kaphatnak belőle

vírus k

Azonosították az orosz Khosta-2 szupervírust, ami megfertőzheti az embert

euró pénz

Működnek a szankciók: az orosz bankok eddig több mint 26 milliárd eurót veszítettek

vértócsa

BRUTÁLIS: Kutyát ölt, majd embert gyilkolt, mégis szabadlábon maradt

szakkör k

Szabadidős tevékenységek gyerekeknek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.