Nehéz karácsonyok Gyász, betegség, magány és szomorúság

<p>&nbsp;&bdquo;Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el. Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést. Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát.</p>

Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés – legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.” (Tatiosz)

 

Az ünnepek közeledtével sok arcon látunk izgalmat. Készülődnek a favásárlásra, izgulnak az ajándékok miatt, és számolgatják, hány emberre kell majd süteményeket sütni. Ilyenkor nehéz helyzetben érezheti magát az, akinek a családja éppen súlyos betegségekkel veszi fel a harcot. Az is sok mindent megváltoztat, ha egy családtag lázas, influenzás. Akkor is módosítani kell a szokott menetrenden, érezzük, hogy nem lesz feltétlenül vidám a légkör, ha valamelyikünk épp szenved.

 

Súlyos beteg karácsonya

A valóban komoly érzelmi terhek azonban akkor jelentkeznek, ha egy családtagról tudjuk, hogy sokára fog, esetleg egyáltalán nem fog meggyógyulni. Ilyenkor nehéz érzelmi döntések előtt állunk. Mit is tegyünk? Hogyan kellene ünnepelni? Megmondjuk-e mindenkinek, vagy viselkedjünk úgy, mintha semmi sem változna?

Ha valamelyik szülő beteg, és ezt az információt nem osztják meg a többiekkel, drámai titok képződik a család érzelmi terében, és kezelhetetlenebb szorongásokat ébreszthet, mint a valóság. Az ilyen családokban sokszor a szülők ösztönös döntése az, hogy nem szabad egy gyermeket megijeszteni a súlyos betegséggel. Ez azonban a legrosszabb döntésükké is válhat, mert a saját érzelmeik kezelése általában elégtelen, a „maszkolás” technikája sosem működik tökéletesen, vagyis mindenki érezni fogja, hogy valami nagy baj van, csak azt nem lehet tudni, hogy mi. A család érzelmi terébe bekerül egy kezelhetetlen méretű titok, és következtében új elemek jelennek meg a családi tudattalan normarendszerben: a gyermek(ek) le fog(nak) szokni a kérdezésről. Sokszor látjuk, hogy a családban a két felnőtt viszi a vállán az egyre súlyosbodó érzelmi terheket, s azt gondolják, a gyermekek – és olykor a rokonok – ebből semmit sem vesznek észre. Így a családban észrevétlenül rutinná válik az életveszély bagatellizálása és a valódi gondok láthatatlanná tevése. Problémát az okoz, hogy egy ilyen helyzetben – akaratán kívül – a család minden tagja részt vesz a játszmában, mert kimaradni nem lehet belőle. A gyermekek bizonyosan megérzik, hogy nem szabad feszegetni a dolgot. Nagyon sok családban döntenek úgy, hogy megpróbálják „normálisan kezelni” az ünnepeket akkor is, ha épp komoly baj van. Ez tiszteletreméltó döntés, ám sok esetben olyan áldozattal jár, amely nem tesz jót senkinek. A gyermekek ugyanis, ha tapintható a levegőben a szülők növekvő feszültsége és szorongásaik, tudattalanul is igyekeznek majd megfelelni a „jó gyerek”-elvárásnak, miközben érzik, hogy valami nagyon nincs rendben.

Nehéz a hétköznapokon is, nemhogy az ünnepeken, de a családi légkör nem kell, hogy teljesen gyászossá és komorrá váljon. Ha a felnőttek felkészülnek arra, hogy legfontosabb dolguk a gyermek tájékoztatása, akkor a titok növelése helyett közös teherviselést alakítanak ki. Ez azt jelenti, hogy a gyermekeknek megmaradhat a gyermekkoruk, mert lehet örülni, ünnepeket tartani, vendégségbe járni, barátokat hívni. Ettől még lesznek nehezebb időszakok, amikor minden perspektívátlannak látszhat, de ha erről is nyíltan beszélhetnek, sokkal árnyaltabb érzelmek jelennek meg, és a szorongásszint újra csökkenhet. A nappali néha olyan családi beszélgetések színtere lehet, ahol mindenki elmondhatja, mi nyomja a lelkét, mit utál nagyon, mihez volna kedve. Ez alkalmat ad arra, hogy kihasználva a lehetőségeket, olyan családi programokat készítsenek, amelyekben egy kicsit újra magára talál mindenki.

Bár olykor tartunk az őszinteségtől, a várható érzelmi reakcióktól, a sajnálkozásoktól és a látható félelmektől, mégis a legjobb út az, ha felvállaljuk a nehézségeinket, és megkérünk mindenkit, hogy segítsen a kellemes légkör kialakításában. A tagadás és meg nem történtté tevés lelki mechanizmusa csak látszólag segít abban, hogy színházat csináljunk az életből erre a három napra. Ha érezzük a bajok súlyát, de nem tudjuk, mivel is állunk szemben, rosszabbul fogjuk érezni magunkat.

 

Magány és félelem

A családi ünnepek bizonyos életkor után már a saját családot kellene, hogy jelentsék, nem pedig a szülőkkel való együttlétet. Ezért annál fájdalmasabb vagy szorongáskeltőbb, ha például munkahelyen sokan a párjuk ajándékáról beszélnek, vagy a gyermeküknek az ünnepi készülődés alatti elhelyezéséről. Aki egyedül van, érzelmileg nehéz helyzetbe kerül, hiszen akár kínosnak is érezheti, hogy ő a szülei ajándékáról tudna mesélni, vagy a barátnőknek vett apróságokról, amelyekről hirtelen azt érezheti, hogy lényegtelenek, és csak rávilágítanak arra a tényre, hogy egyedül van.

Ez tehát lélektanilag olyan helyzeteket jelent, amelyekre érdemes felkészülni. Tény, hogy a gyertyafény és a fenyőillat mindenkit romantikussá és érzelmessé varázsol, s ilyenkor hamarabb jelennek meg szomorkás érzések, a párkapcsolati hiány vagy veszteség következtében.

Az egyedüllét – ha a teljes magányosságot jelenti – sokak számára úgy élhető túl, hogy nem ünnepelnek. Nem vesznek fenyőt, nem díszítenek, nincs ajándék. Előfordul, hogy valóban jobbat tesz, ha az illető kizárja a karácsonyt, vagyis filmeket néz, zenét hallgat, és nem megy olyan helyre, ahol minden a veszteségére vagy a szomorúságára emlékezteti. Ha a karácsony a legnagyobb fájdalmak előidézője, akkor csak a szokás miatt nem kell szenvedni. Majd eljön annak is az ideje, amikor már kibírja, jó esetben szereti is ezeket a napokat.

Ha az az érzésünk, hogy mindenki boldog és szeretetteljes légkörben nézi a saját családja tagjait, akkor ezzel kirekesztjük önmagunkat azok közül, akiknek jó, és maradunk abban a csoportban, akik csak éljük túl valahogy gondolatokkal várják a januárt.

A karácsony olyan ünnep, amikor átélhetjük, hogy szeretünk, és szeretnek bennünket, de az ellenkezője is igaz lehet. Ezért érdemes inkább felkészülni, és ha kell, szakítani a hagyományokkal, mert nem a ceremónia a lényeg, hanem az érzelmek és az élethelyzet vállalása. Ha valakit veszteség ér, akár azt is megteheti, hogy magányos barátokat hív meg, akikkel „családot alkothat”.

A család nem mindig szeretetteljes és védelmező. Sokan a legközelebbi rokonaikat érzik a legtávolibb embereknek életükben. Ilyen helyzetben azt mondani, hogy szeresd őket, teljesen képtelen elvárás. Próbáljuk inkább megbeszélni velük, miért nem működik ez a dolog, és kiderül, van-e, lehet-e bízni még az érzelmi tartalékokban. Aki csak elvárásokkal találkozik, miközben boldogtalan, azt érezheti, hogy nehezen fogja túlélni „szerettei” között az újabb veszteségeit.

Akinek párkapcsolati gondjai vannak, gyakran kelepcében érezheti magát. A már tavaly is szerettem volna, ha ilyenkor már lett volna mellettem valaki mondatok arról szólnak, hogy valamikor saját időszámítású feladatkiírás történt, és nem sikerült teljesíteni. Természetes tehát, hogy a tudattalan érzelmi válasz is ennek megfelelően a keserűség és a csalódottság érzése lesz: hiszen nem sikerült. Ez azonban olyan útra tereli a magánélet kérdéseit, amelyen még senkinek sem sikerült megoldani őket, mert időpontokhoz nem rendelhetünk életeseményeket, hiszen egyáltalán nem garantálható a megvalósulásuk. Ezért tanácsosabb valóban végiggondolni, mit tett valaki azért, hogy legyen magánélete, és mit nem. A nekem nem megy érzés olyan kudarcokat takar, amelyekben egyáltalán nem biztos, hogy történtek igazi erőfeszítések a változtatásért.

A karácsonyi napok nem feltétlenül kell, hogy lélektani elemzésekkel legyenek tarkítva, de inkább töprengjünk érzelmi gondjainkon, mintsem olyan díszleteket építsünk, melyek egy szellőre összeomlanak. Karácsonykor nem kell kötelezően boldognak lenni. Van olyan élethelyzet, amely ezt felülírja. Tartsuk tiszteletben mások érzelmeit, és ne nyaggassuk őket azzal, hogy muszáj mosolyogniuk. Majd megteszik, ha képesek lesznek rá.

 

A szerző magyarországi klinikai szakpszichológus

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?