Művészszemmel

<p>A középiskolák tanterveiből hiányzik a zene és a rajz. A többi tantárgy tanításakor azonban nem nehéz észrevenni az említett területeken kimagasló tehetségű diákokat. Elég pár befejezetlen firka a margón vagy az iskolatáska mellett cipelt, hangszert rejtő gitár- vagy hegedűtok. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumba is jár egy feltűnően gazdag képzelőerővel megáldott fiatal grafikus-festő-képzőművész: Dankó Zsófia.</p>

Mikor Zsófi iskolája fennállásának évfordulóját ünnepelte, a diákok is kiállíthatták munkáikat. Képeiből már akkor szinte önálló gyűjteménnyi volt: karcolatok, festmények, csendéletek, önarcképek széles skálája. Szerencsére szülei is felismerték tehetségét, igyekeznek őt mindenben támogatni. Rajzképességének fejlesztése végett hetente jár az elismert festőművészhez, Szilva Józsefhez, kinek szakértő vezetésével egyre jobban megismeri saját képességeit, lehetőségeinek határait.

Lassú, de biztos léptekkel halad előre, technikájának fejlődése a 2 évvel ezelőtti kiállított képeihez viszonyítva látványos változáson ment át. Egyre pontosabban, árnyaltabban végzi el gyakorlatfeladatait. Mestere is elismerően nyilatkozott róla a kiállításkor: „Diákjaim közül az utóbbi évek egyik legtehetségesebbje. Van benne veleszületett fogékonyság – könnyedén rajzol, fest, de érzékenyen viszonyul a plasztikai-szobrászi feladatokhoz is. A Győri Művészeti Középiskola vizuális szemlélete, az ott eltöltött évek jó irányultságot adtak alkotói kibontakozásához. Örömmel, lelkesedéssel dolgozik, pontosan, szépen. Ez a bemutatkozás csupán egy lépcsőfok tevékenységében, adott minden lehetőség, hogy értékekkel ajándékozzon meg bennünket.”

Egyik legutóbbi csendéletével be is nevezett a Cséfalvay Alapítvány által szervezett versenyre. A 2010-ben megalakult Cséfalvay Alapítvány célja a magyar ifjúság kultúrájának támogatása irodalom, zene, sport és képzőművészet kategóriában. Aki ismeri Zsófit és képeit, nemigen lepődött meg, mikor kategóriájában őt hirdették ki győztesként. A nyertesek egyébként az elismerésen kívül pénzjutalomban is részesültek.

Bármennyire tehetséges is Zsófi, az igazat megvallva mégsem festményei és grafikái varázsoltak el. A közösségi hálón megtalálható digitális képei láttán állt el a lélegzetem.

Otthon, a szobájában figyelem őt alkotás közben. Alig hiszem el, amit látok. Mikor valaki azt mondja, Photoshop programot használ, abban dolgozik, rögtön a fénykép retusálása jut – szerintem nemcsak nekem – az eszembe. Zsófi azonban egész másra használja. Autodidakta módon rájött a program nyújtotta grafikai lehetőségek kiaknázásának módjára és ma már olyan képeket „fest” hogy az csoda! Készségesen mutatja a fehér „vásznat”, majd rákattint az egyik ikonra, és sebesen mozgatva „ecsetjét” lassan kialakul fantáziájának szüleménye, ottjártamkor épp egy repülő sárkány. Majd azt mutatja, miként színezi, alakítja a rajzot. Egy-egy munka időigényes fáradozás eredménye, a sziklán pózoló oroszlánt például 8 órányi „festegetés” után nyilvánította befejezettnek a Whiluna művésznevet használó tini.

Kreációi hűen tükrözik érdeklődési körét, bevallása szerint szereti a „sötét, gótikus cuccokat, a vámpírokat, a klasszikus horrorfilmeket, esős napokat, a palacsintát, rajzolást, olvasást, és így tovább…” Leggyakrabban a természet és a zene inspirálja, kedveli a telet, és büszke snowboardozó, amint azt honlapja hirdeti. Rengetegen figyelik rajzmappáját, és csakis pozitív visszajelzéseket, elismerést kap. Nem is csodálom. Ígéretes jövő vár erre a tehetséges lányra, aki Prágában vagy Bécsben szeretné folytatni tanulmányait, mindenképpen művészeti szakon a digitális illusztráció és az ún. concept art felé tekingetve.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?