Művészet, ahol a tűz az úr

Tavaly novemberben a dunaszerdahelyi Csemadok-székházban volt fotó- és kerámiakiállítása. Majd szintén Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeum kiállítótermében idén februárban Tóth Helennel közös tárlatuk. Munkájáról azt mondja, örökké tanulni kell, és persze teszi is ezt, ha csak módja van rá.

Már Krascsenits Dániel is látta, hogy a kerámia lesz az, amivel foglalkozni fogsz?

Igen, ő is észrevette, hogy ebben tudom leginkább kifejezni magam. Már akkor tudtam játszani az agyaggal, s érdekes dolgok születtek a kezem alatt. Persze gyerekként mindezt még nem tudatosan műveltem. Mindig is szerettem festeni, rajzolni, de amikor eljött az ideje, hogy középiskolát válasszak, rövid gondolkodás után a kerámia mellett döntöttem, és Bazinban kezdtem a M. R. Štefánik Művészeti Középiskolában művészi kerámia szakon.

Azért közben más iránt is érdeklődtél?

Természetesen, érdekelt például a fotózás, ezért 1998-ban a spórolt pénzemből megvettem az első fényképezőgépemet, egy Prakticát. Akkor azon még nem volt automatikus beállítás, mint a mostani gépeken, de könyveket olvastam a témával kapcsolatban, és képeztem magam. Mindemellett festészettel is foglalkoztam, idősebb Jozef Dóka nagyszombati festőművész volt a kritikusom és segítőm, a keramikusok közül pedig Jozef Franko, Ivan Setnicky és Juraj Polkorab.

Hogy tudtál egyidejűleg mindennel százszázalékosan foglalkozni?

Sehogy, mert mindegyikbe csak bele-belekaptam, semmiben sem tudtam kiváló lenni. Választanom kellett hát, és maradtam a kerámiánál.

Miért?

A fotós lefényképez valamit, beviszi a gépbe, esetleg egy kis digitális javítást végez, és kész. A festő fest egy napig, egy hónapig, akár hosszabb ideig, és befejez egy művet. A kerámia viszont furfangos technológia. Vizes állapotában a massza plasztikus. Az ember kimodellez belőle valamit, azt nagy odafigyeléssel kiszárítja, mert ha túl gyorsan szárad, tönkre is mehet. Amikor megszáradt, jöhet a tűz ereje. A kerámiákat 1100 Celsius fokon kiégetem, és csak a kihűlés után látom, túlélték-e a tüzet. Aztán festés után ismét a tűz dönt arról, jó-e az a kerámia. Amikor kinyitom a kemencét, hogy megnézzem, mi van benne, minden alkalommal olyan, mintha születésnapi csomagot nyitnék ki. Mindig valami újdonság, valami meglepetés vár. Ez a jó a kerámiában, hogy nem igazán csak a művészen múlik a mű. A tűzön is.

Adja magát a kérdés, mennyit dobsz ki belőlük?

Míg beletanultam, rengeteget ki kellett selejteznem, és ez még ma is megtörténik. Ha a 10 százalékuk tökéletes, akkor már örülhetek. Folyamatosan elégedetlen vagyok, a kiállításokon is, ha már installálva látom a munkáimat, azt nézem, mi az, amit másként csinálok majd legközelebb.

Milyen anyaggal dolgozol?

Hagyományos, ám jobb minőségű német agyagot használok. Mindent egyenesen Németországból szerzek be, a színezéket is természetesen. A kiégetett agyagot egyfajta nagyon finom üvegporral festem meg, vagyis fújom be, amit 1100 fok feletti hőmérsékleten ráégetek. Ettől lesz olyan a hatás, mintha üveg volna.

Kik a vásárlóid?

Vásárolt már nálam gyermek és nyugdíjas, jómódú és kispénzű is. Amellett hogy a művészetet próbálom terjeszteni, a legtöbb alkotásom használati tárgy. Nem az a célom, hogy kitegyék a polcra és ott porosodjon, hanem hogy tehessenek bele gyümölcsöt, salátát, virágot, vagy egyenek, igyanak belőle.

A boltban, ahol ülünk, többféle stílus, többféle tárgy látható, szinte mindenki talál magának valót.

Igen, a színeken is sok múlik, vannak olyan új színeim, amikhez lassan tanulom a technikákat, és fokozatosan bemutatom majd őket. Jelenleg kerámiaképeket készítek. Fogok egy-egy régi képkeretet, s beleteszek egy modern kerámiát. Nagyon jól mutat a régi és az új találkozása a falon is.

Milyen technikákkal próbálkoznál még?

Terveim közt szerepel a porcelán vagy például a raku, egy Japánból származó égetési technika, amit leginkább csak a szabad ég alatt lehet alkalmazni. 1000 fokra felmelegítünk például egy vázát. Mikor eléri a kívánt hőfokot, hogy szó szerint világít, kivesszük, és faforgács vagy újságpapír közé tesszük, ami persze meggyullad. Abban a pillanatban megvonjuk tőle az oxigént, a tűz elalszik, és a tűznyelvek mintegy ráégnek a kerámiára. Olyan gyönyörű mintát kap az anyag, amilyet ritkán látni. Tervem, hogy ezt bemutatnám közönség előtt is, hogy aki szeretné, kipróbálhassa velem.

Hol, itt a műhelyedben?

Nem éppen. A Cséfalvay Alapítvánnyal közösen létrehozunk egy központot a Csallóköz szívében, Nagyabony mellett, ahol különböző művészeti technikákat workshop és fesztivál keretében mutatunk majd be a nagyközönségnek.

Konkrétabban?

Például kerámiakurzusokat indítunk gyerekeknek, felnőtteknek, tehát az egész családnak, profiknak, félprofiknak és amatőröknek egyaránt. Természetesen teljes felszereltséggel. Szeretnék mindenkinek lehetőséget adni az alkotásra, aki nyitott rá. Festészet, grafika, zene, tánc, fotóművészet, de a gasztronómia is belefér a profilunkba. Kinti kemencét építünk, amit fával felfűtünk, ott dolgozunk majd…

Más művészeket is hívnátok tehát, s nem csak a kerámiakészítést mutatnátok be.

A tervünk az, hogy összefogjuk a környékbeli művészeket. Szeretnénk az alkotó emberek számára helyszínt, hátteret, eszközöket biztosítani, hogy megmutathassák művészetüket az érdeklődőknek az évnek mind a 365 napján.

Mikor kezdenétek?

Pontos dátumot még nem tudok. Ez nemcsak rajtunk múlik, hanem a művészeken is, akiket megszólítunk, s az embereken, akik reményeink szerint érdeklődnek irántuk. De ebben az évben… igen, még 2015-ben.