Műhely: Százötven éves tulipánok

iylen lett

Ha Valentin-nap táján felmerülne bennünk a dilemma, hogy valamelyik régi párkapcsolatunkat restauráljuk-e, vagy inkább egy tulipános ládát, ne habozzunk a második lehetőség mellett dönteni.

A tulipános láda egykori funkciójával és díszítőelemeivel egyébként is a szerelem egyik régi népi szimbóluma volt, ráadásul érvényes rá, ami a párkapcsolatra: ha rendeltetésszerűen használják, nagyon sok időt kibír. Az a példány, amelyikről most szó lesz, festett és vésett motívumai alapján nagyjából százötven éves lehet. Ami teljes biztonsággal állítható róla, hogy valamelyik komáromi ládakészítő műhelyből került ki, amit pedig valószínűsíteni tudunk, hogy Párkányban vagy Esztergomban értékesíthették. Ez utóbbira abból következtetünk, hogy az Alsó-Garam mentén, a Párkánytól 8 kilométerre fekvő Kicsinden teljesített szolgálatot majd pihent egy fészerben, de tegyük is gyorsan hozzá, hogy Kicsinden a fészert úgy hívják: féhaj.

Beszédes motívumok

Szóval a láda a féhajban várta, hogy egyszer csak valaki észrevegye. Kérdeztem a mamát, míg élt, kié volt a láda, talán a dédmamáé? „Dehogy az övé, kisfiam, akkor már nem voltak ládák. Ez az én nagyapámnak az anyjáé volt.” Kis visszaszámolással ez már a 19. század dereka időben, kis utánanézéssel pedig ezt a láda motívumai is megerősítették. A kelengyeládák kora általában pontosan beazonosítható az egyes korszakokban használt motívumok alapján. K. Csilléry Klára A magyar nép bútorai című, 1972-ben megjelent munkájában a ládadíszítésben is gyakori, úgynevezett 2. komáromi stílus kapcsán pontosan leírja azt, ami ládánkon is látható. Egy vagy két mezőre osztott, gyakran két palmettalevélből összetett, vésett keretezésbe foglalt, szintén vésett tulipánok alkotják a motívum szerkezetét. „Az alapszín sötétkék. Általában nem hiányzik a több-kevesebb festett virág sem, korábban a 2. periódus modorában, később foltszerű megoldásban, ezek idővel nem vagy alig igazodtak a vésett díszítményhez (19. sz. eleje– 19. sz. dereka)”.

Átfesteni vagy konzerválni?

Ennyit a múltról, a kérdőjeles jövő érdekében azonban el kellett dönteni, hogyan tovább. A láda állapota statikailag stabil volt, elő- oldal- és hátlapjának fenyődeszkái viszonylag jó állapotban, a fedél egyik szegélyléce le volt szakadva. A legnagyobb gond a fenekével volt, amely szinte teljes egészében ki volt rothadva (lásd a képen). De azért persze találtunk egy asztalost, aki akkoriban restaurálással is foglalkozott. Megígérte, hogy a cserélendő deszkák esetében nem új, hanem régi, jó állapotú alapanyagot használ majd, a láda fenekét pedig kicseréli. Kedvesen felajánlotta azt is, hogy lecsiszolja az egészet a fáig, lefesti, és megmondhatjuk, miket fessen rá, mert festegetni is szokott. Rémülten tájékoztattuk, hogy ez az a verzió, amelyiket semmiképp nem szeretnénk. Célunk ugyanis, hogy minimum a láda épen maradt előlapjának mintázata megőrződjön. Vagyis akkor itt nem komplett felújításról, hanem részleges felújításról és állapotkonzerválásról lenne szó. Szabad kérdeznem, hogy annak mi értelme? Miután ezt is sikerült elmagyarázni, megegyeztünk a munkamenetben és az árban.

Galéria

Az alja megy, a virágok maradnak

Ami a felújítás munkamenetét illeti, először a kidobásra ítélt ládafenék eltávolítása, majd a kimozdult fedélszegély leszedése és kitisztítása következett. Utóbbi érdekes történet, ugyanis a kimozdulásnál látható, hogy az akkori asztalosok ahol lehetett, még faékekkel dolgoztak, azzal erősítették össze a részeket, ha meg is tapasztották némi enyvvel. A felújításkor enyv helyett ragasztó került alkalmazásra, de a faékek kifogástalanul működtek. Következett a láda külső felületének teljes portalanítása. Ezután több fázisban érkezett a szúirtó folyadék, hiszen szújáratok is voltak a ládatestben, de szerencsére csak a külső részeken, és talán már élő szú sem volt benne. Mindenesetre a hátlap szújárta részei fagittet kaptak, így ismét simák lettek, elöl pedig szerencsére nem volt szükség ilyen beavatkozásra. A fedőlap és az oldallapok sötétkék festése viszonylag ép maradt, a láda egyik oldaldeszkájának cseréjekor is sikerült eltalálni az eredetitől el nem ütő, feketébe hajló kékes árnyalatot.

A nagy kérdés az volt, hogy a festett virágmotívumokat meg lehet-e menteni. Az illetékes személy ugyanis nem vállalt ezért garanciát, azt mondta, ha így szeretnénk, megpróbálja, de ha a lakkrétegek hatására az eredeti festék elkezd leválni, azért ő nem vállal felelősséget. És itt látszott meg, milyen jól dolgoztak a komáromi asszonyok a 19. században (a ládás műhelyekben az ácsmunkát a férfiak, a díszítést az asszonyok végezték), hiszen a festékanyagokhoz a tartósság végett csontenyvet is kevertek. Szóval nem dobta le.

A láda egykor zárható volt, azonban a zár és az előlapon nyomokban még látható helyű kerek kulcspajzs már nincs meg, a zárnak a fedőlaphoz erősített nyelve viszont igen. A fémtartozékok közül a két oldalsó, kovácsoltvas fogantyú kifogástalan állapotban őrződött meg, a fedőlapot a hátlaphoz fogató két szegecselt pánt közül csak az egyik szorult kiegészítésre, a másikat (a két oldalsó fogantyúhoz hasonlóan) elég volt a rozsdától megtisztítani és újrakenni.

Hová tegyük?

A láda használható, a láda szép, a láda alkalmas beltéri használatra. Elhelyezésénél hasonló korú bútorok esetében érdemes figyelni arra, hogy a lakás azon részébe kerüljenek, ahol erős és egyenes napfény nem éri (vigyázunk a festett motívumokra). A legszebb akkor, amikor úgy esik rá a lámpa vagy a kintről beszűrődő délutáni nap fénye, hogy a vésett tulipánok kontúrjai is kiemelődnek, és a rajtuk-köztük virító piros-sárga virágfürtök is látszanak. Persze gyakori kérdés, hogy miért nem voltak képesek a ládafestők pontosan kiszínezni a vésett tulipánok alakját. Ilyenkor el lehet mondani, hogy könnyebb dolguk lett volna, ha így tesznek, azzal viszont, hogy foltszerűen, illetve fürtökben festették fel a virágokat a vésett díszítményekre, nem igazodva pontosan azokhoz, olyan hatást értek el, hogy ha szemből nézzük, az apró virágok dominálnak, ha oldalfényben, akkor a vésett tulipánok. Vagyis egy teljesen eredeti, mondhatni, duplafedelű motívumkezeléssel ajándékozták meg vásárlóikat, na meg az utókort. Ezt nevezzük harmadik komáromi stílusnak.

A teljes cikk a VasárnapHáztartás mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?