Mit főzzek kora tavasszal a kertből?

leves
Érdekes

Tavaszi retekleves

Hozzávalók: 30 dkg sörretek, 10 dkg hónapos retek, 2 ek. olívaolaj, 1 sárgarépa, 2 ág kakukkfű, csipetnyi szerecsendió, 1 zöldségleveskocka, 1 ek. liszt, fél marék aprótészta, só, darált bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 gerezd fokhagyma.

Fazékban felforrósítjuk az olívaolajat, beletesszük a finomra vágott fokhagymát, aztán fél perc múlva a felkockázott sárgarépát, felkarikázott hónapos és meghámozott, kockára vágott sörretket.

Rádobjuk a kakukkfüvet, szerecsendióval, kevés darált borssal fűszerezzük, sóval és a leveskockával ízesítjük. Közepes lángon, lefedve öt percig pároljuk, majd megszórjuk liszttel, összekeverjük, és felöntjük másfél liternyi vízzel. Negyed órán keresztül főzzük, aztán beletesszük a levestésztát. Öt perc múlva hozzákeverjük az összevágott petrezselyemzöldet.

Pár evőkanál tejszínnel vagy tejföllel tehetjük krémesebbé.

Érdekes

Mascarponés sóska

Hozzávalók: kb. 80 dkg sóska, 1 ek. olaj, 20 dkg mascarpone, só, cukor/méz (édesítőszer), 6 db újkrumpli, 10 dkg vaj, negyed citrom reszelt héja.

A sóskát kislábasban pici olajon megpároljuk. Amikor összeesett, hozzákeverjük a mascarponét, továbbá sót és cukrot; ha túl sűrű, egy kis vízzel lazítjuk.

A krumplit 2-3 milliméterenként bevagdossuk, kevés vizet öntünk alá, sózzuk, borsozzuk. 230 fokos gőzös sütőben, lefedve sütjük 15 percig, majd fedő nélkül addig, míg piros és puha nem lesz. A vajat kislábasban felforrósítjuk, beleszórjuk a citromhéjat, és a kész krumplira öntjük. Főtt tojást is adhatunk hozzá.

Érdekes

Spenótos pite

Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott leveles tészta, 25 dkg ricotta, 30 dkg spenót (télen fagyasztott), 3 ek. olívaolaj, 1 tojás, 1 csokor petrezselyem, 3 szál fodormenta, 4 zöldhagyma (csak a zöld része), 3 gerezd fokhagyma, fehér bors, só, lestyánlevél, tojássárgája a lekenéshez.

A kiolvasztott leveles tésztát liszttel 40 x 40cm-es négyzetté nyújtjuk. Rátesszük a kapcsos tortaforma alját, és nála 3 cm-rel nagyobb kört vágunk belőle éles késsel. A megmaradt tésztát félretesszük.

A spenótot (zsiradék nélkül) megfonnyasztjuk, s miután kihűlt, botmixerrel pürésítjük. A zöldfűszereket és a fokhagymát apróra vágva összekeverjük a spenóttal, majd a villával összenyomkodott ricottával. Belevegyítjük a tojást, sózzuk, borsozzuk.

A tésztát a formába helyezzük, peremet képezve belőle, s villával megszurkáljuk. Belekanalazzuk a spenótos masszát, lesimítjuk, majd a megmaradt tésztával berácsozzuk. Megkenjük tojássárgájával, aztán 5 percig 200, majd további 25-30 percig 180 fokon sütjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?