<p>Aki egyszer is látta, nehezen szabadul tőle, mindig vissza akar térni hozzá. Nem, nem nőről van szó, uraim, egy fesztivál most a téma, de nem akármilyen. Fennállásának negyedik évtizedét ünnepelte június elején a Duna Menti Tavasz, a gyermekbáb- és -színjátszócsoportok seregszemléje.</p>
Mint minden évben, idén is, mint Mekkába, úgy zarándokoltak a gyerekek a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ előtti térre június 2-án, ugyanis ekkor nyitották meg a 40. Duna Menti Tavaszt. És elkezdődött a csoda.
A gyerekek átvették a város kulcsát a polgármestertől, s ettől fogva egész héten ők uralkodtak… „A megnyitókon mindig nagyon sok volt a gyerek, ugyanúgy szólt a zene, mint most. Nagy volt a nyüzsgés. Minden jel arra mutatott, hogy itt valami történik. Nagy transzparens hirdette, hányadik Duna Menti Tavasz zajlik éppen, és persze hatalmas felirat köszöntötte a résztvevőket” – emlékezik a régi időkre Molnár László egykori főszervező.
Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy van egy ember, aki megálmodta, majd megvalósította ezt a népszerű gyermekfesztivált, mégpedig Héger Károly, aki 1973-tól a Dunaszerdahelyi Járási Népművelési Központ élén teljesített szolgálatot. „Nagyon jó alapok voltak a járásban erre, hiszen sok óvodában működtek már bábcsoportok, így nem volt nehéz bábfesztivált rendezni – meséli. – Ekkor ötlött belém, hogy nincs országos magyar gyermekmozgalom Szlovákiában, pedig ez az alapja mindennek. Megtartani a magyaroknak magyarságukat. Ha a gyerekeket bekapcsoljuk egy báb- vagy színjátszó csoport munkájába, meghatározza egész életüket.” Héger Károly nem tagadja érdemeit, nem volt egyszerű létrehozni a fesztivált, ám azért azt hangsúlyozza, hogy megtartani és évről évre megszervezni még nehezebb.
A rendezők
A negyven év alatt rengeteg csoport jött és ment, sokan eltűntek, ám vannak, akik még mindig, évtizedek óta vissza-visszatérnek a Duna Menti Tavaszra. „1990-ben jöttünk először. Én is, a gyerekek is nagy izgalommal érkeztünk. Főleg azon izgultunk, hogy zsűrizni fogják a bábdarabunkat, és mindenre figyelnek. A hangulat azonban fantasztikus volt. Az a sok gyerek, az a nézőközönség, az leírhatatlan” – mondja Ágh Erzsébet, a pozsonyeperjesi Ugri-Bugri bábcsoport vezetője, aki szerint a csoportok vezetői egy személyben több munkakört is betöltenek: képzőművészek, dramaturgok, rendezők és pedagógusok. Ahhoz azonban, hogy ezt bárki hosszú távon csinálni tudja, kell, hogy egy kicsikét gyermekes is legyen, legalábbis tudjon azonosulni csoportja tagjaival.
Jarábik Gabriella 45 éve vezeti a dunaszerdahelyi Fókusz gyermekszínpadot; azóta a DMT szinte összes országos versenyén jelen voltak. „Nagyon-nagyon szép emlékeim vannak azokról az időkről, amikor az ember még csak ismerkedett az egésszel. Itt mindenki megtalálja, amit keres: gyönyörű, hatalmas rendezvénnyé nőtte ki magát az elmúlt évtizedek alatt.”
Az örök visszatérők
Persze mindenki elkezdte valahol, és bár kevesen, de akadnak a rendezők közt olyanok is, akik a színpadon kezdték. „A Duna Menti Tavaszra 1992 környékén jöttünk először a pozsonyeperjesi Ugri-Bugri bábcsoporttal. Tízéves lehettem, kikiáltó szerepem volt, úgyhogy paraván mögött játszottunk. Hatalmas bábokat kellett tartani, arra emlékszem, hogy jó megerőltető volt, de nagyon nagy élmény is” – emlékszik vissza Gazdag Nagy Anikó, aki jelenleg a komáromi Tekergők vezetője.
Ugyanígy van vele Laboda Róbert is, aki alapiskolásként a füleki Zsibongók csapatát erősítette, majd amikor pedagógusi pályára lépett, színjátszó csoportot alapított. „1997–1998-ban jöttem először mint gyerekszínjátszó, Szvorák Zsuzsa és Kerekes Éva voltak a rendezőink. Hát nagyon kicsi voltam, és olyan óriásnak tűnt ez a rendezvény, hogy ekkora óriással szerettem volna barátkozni. Annyira a lételememmé vált, hogy nem is volt kérdés: egyszer lesz színjátszó csoportom. Most már harmadik éve itt vagyunk” – mondja Robi, aki jelenleg szintén egy komáromi csapatot, a Pogácsakedvelőket edzi.
Megszülni sem könnyű…
De felnevelni is komoly feladat. Bár igaz, hogy a negyvenedik életévébe lépett, szervezni kell, segítőkre van szüksége. Jelenlegi pótapja Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, aki két évtizede azon dolgozik, hogy a fesztivál minden évben olyan legyen, hogy a gyerekek és a látogatók a következőig emlegessék. „A 40. évfordulón a Duna Menti Tavasz életműdíját nevesítettük, Dusza István-díjra. Héger Károly kapta, aki tudatosan és csalafintán irányította a dolgokat különböző helyeken, hogy ebből ilyen országos fesztivál kerekedett ki. A díj nem véletlenül kapta Dusza István nevét, hiszen ő volt az, aki minden évben végigcsinálta a rendezvényt a szervezőkkel, fellépőkkel, és nagy szakmai hozzáértéssel tudósított róla” – magyarázza a főszervező.
A következők
De ne csak azokról beszéljünk, akik szervezték vagy éppen most is szervezik, beszéljünk azokról is, akik fellépnek. Hiszen legyen bárki a főnök, legyen bármennyi pénz a megvalósításra, ha nincs, aki felálljon a színpadra, felesleges minden erőfeszítés. „Amikor először érkeztem ide, eléggé izgultam, de idén már negyedszer veszek részt a fesztiválon, és ez az izgulás elszállt. Nagyon élvezem az előadásokat, sok új emberrel ismerkedtem meg, kitűnő a hangulat is” – meséli az ipolysági Csillag-szóró színjátszók Sztranyák Zoltánja. Králik Máté sem első ízben érkezett a Pogácsakedvelőkkel. „Az a legjobb benne, hogy nem vagyok iskolában, sok a barát, a csoportom is nagyon jó. Szerintem az egész olyan gyerekcentrikus, és amikor először voltam itt, akkor az ugrálóvár és az ingyenfagyi volt a legjobb” – mondja. „Jó a hangulat, vidám, izgalmas. Megnézünk más csoportokat is. Én ezekért szeretem a Duna Menti Tavaszt” – teszi hozzá a nyárasdi Tekergőcök Tóth Gábor Istvánja.
És ki ne szeretné, aki csak egyszer is részt vett rajta? Hangulata leírhatatlan, megfogalmazhatatlan és megfoghatatlan. Ha valaki tudni akarja, milyen ez a négynapos rendezvény, látogasson el egyszer Dunaszerdahelyre olyankor, amikor június elején a gyerekek uralják a várost.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.