Milyen tervei vannak a nyárra?

bf

Kérdésünkre Lantos Borbély Katalin, Tari Annamária, Récsei Noémi és Culka Ottó válaszolt

Lantos Borbély Katalin, a ForYou énekese

Már csak pár hét maradt az iskolából és az óvodából, úgyhogy a nyarat legjobban a gyerekek várják, ez biztos. A családdal több programot tervezünk, minden évben igyekszünk részt venni a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség által szervezett Családos cserkésztáborban, amit idén Füleken és környékén tartunk majd, három családdal közösen szervezzük. Általában több mint 150 cserkész vesz részt rajta, egész Szlovákiából. Olyanok, akik valaha fogadalmat tettek, de már azóta családosok. Ezt várjuk a legjobban. A táboron kívül 1-1 napra elmegyünk a Balatonra, idén sátorozást, kempingezést tervezünk. A For You-val a nyári időszak is zsúfolt, rengeteg fesztiválon és falunapon zenélünk majd, például Tardoskedden, a szülőfalumban is adunk idén koncertet. Alig várjuk, hogy saját dalainkat a közönséggel együtt énekelhessük egy-egy eseményen.

Culka Ottó színész

Szinte végig dolgozom a nyáron, aminek most kivételesen nagyon örülök. Remek rendező- és színészkollégákkal van szerencsém együttműködni két független produkcióban, amelyeket szeptemberben mutatunk majd be. Szeretnék ellátogatni a kedvenc zenei fesztiválomra is Trencsénbe, és ha az időm engedi, legalább tíz napig kirándulnék. Visszalátogatnék a szívemhez legközelebb álló Brazíliába, ahol eddig ötször jártam, vagy Délkelet-Ázsia tengerpartjain lazsálok majd, ha sikerül.

Tari Annamária pszichoanalitikus, a VasárnapLélek munkatársa

Idén nyáron alkotói szabadságra megyek, könyvet írok majd. De gondot fordítok arra – mint minden alkalommal –, hogy érzelmi feltöltődéssel is töltsem az időt. Szakmámban az önismeret és szaktudás, amit nap mint nap használunk a munkánkban, egyet jelent azzal, hogy nem szabad félni a negatív érzelmektől, azok kezelését meg lehet tanulni, sőt muszáj is, mert így lehet aztán elsajátítani a konténerelés képességét, hogy elbírjuk a nehézségeket, és segíteni tudjunk. De ez azt is jelenti, hogy figyelni kell ennek a konténernek a kezelésére, a rekreációra. Ebben segít, ha „tökéletes” napokat élhetek át: ez lassan csordogáló időt jelent, olyan élményekkel, amelyek feltöltenek, sok nevetéssel és olvasással, meg komolyzene hallgatásával. A legmegnyugtatóbb érzés, ha nézhetem a tengert órákig, ahogy a hullámok fodrozódnak, és ahogy a horizonton összeér a víz az éggel.

Récsei Noémi televíziós és rádiós műsorvezető

Igyekszem nem túlszervezni, annyi viszont biztos, hogy ez a nyár a magánéletemben fordulópont lesz. Többet erről nem szeretnék elárulni.

Ezenfelül tervezek egy vízparti nyaralást, aktív feltöltődést, digitális eszközök nélkül. Szeretném idén is megtalálni a módját, hogy erőt merítsek a további aktív hónapokra. Nyári terveim közt szerepel, hogy sort kerítsek az év közbeni, halogatott, félretett dolgokra. Általában a terveim megvalósíthatósága meghaladja a lehetőségeimet, és augusztus végén felocsúdom: túldimenzionáltam a forró hónapokat. Mielőtt rám törne a lelkiismeret-furdalás, még a vakáció beállta előtt rendszerezni fogom a szeptemberi-októberi teendőimet, hogy kizárólag a nyári feladataimra tudjak koncentrálni.

Július és augusztus folyamán a munka sem fog elkerülni, karnyújtásnyira leszek: hol a rádióban, hol a televízióban.

A teljes írás a Vasárnap Nyári Kalauz mellékletében jelent meg

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?