Archívum

Miért jó jónak lenni?

Adni sok mindent lehet: pénzt, szeretetet, figyelmet, időt, megbecsülést. De akármit adunk, mindig jobb embernek érezzük magunkat utána. Sokan ezért adakoznak, főleg a karácsony előtti időszakban, amikor a levegőben is benne van, hogy figyeljünk oda a szegényekre, elesettekre, adjunk azoknak, akiknek nincs.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2016. január 8. 00:19

Csak az a kár, hogy ünnepek után a legtöbben megfeledkezünk arról, hogy adni sokkal jobb, mint kapni. Nemcsak azért, mert másoknak örömet szerzünk vele, hanem azért is, mert ezáltal jobbnak érezzük magunkat.

 

Jobb adni, mint kapni

„Amikor a megajándékozott ember örömét érzékeljük, mi is örülünk – mutat rá Michal Patarák pszichiáter. „Felemelő érzés látni, hogy jót tettünk valakivel, legyezgeti az egónkat, növeli önbecsülésünket. Általa magunkat emeljük feljebb, tehát nincs mit szépíteni: azért szeretünk ajándékozni, mert jó érzéseket kelt bennünk. Büszkeséggel, elégedettséggel tölt el minket. Nincs ezzel semmi gond, hiszen mindenki jól jár: az is, aki ad, és az is, aki kap. Ez egy teljesen tiszta és kölcsönösen előnyös üzlet” – magyarázza a szakember.

Saját jó érzésünkön és a megajándékozott örömén túl az adakozásnak társadalomfenntartó funkciója is van. A hajéktalanok, szegények és rászorulók sokszor csak adományokból képesek fenntartani magukat. Jól tudták ezt régen az egyházak, ezért alapítottak szegény- és árvaházakat, engedték a koldusokat a templomok előtt letelepedni és buzdították a híveket adakozásra. Ma már sok mindent hallani arról, hogyan élnek vissza az adományokkal az álkoldusokat futtató bűnözők vagy a kis dobozokkal úton-útfélen kéregető bérmunkások, és már abban sem lehetünk biztosak, hogy a Vatikán valóban a szegények megsegítésére, nem pedig a bíborosok luxuslakásaira költi a hívek jótékony adományait. Ezért ajánlatos célirányosan és konkrétan adakozni: olyan rászoruló családnak, amelyet ismerünk, adott intézmény számlájára vagy hiteles szervezetek által meghirdetett akciókban. Az sem árt, ha nyomon követjük a pénz felhasználását – a tisztességes adománygyűjtők mindig elszámolnak, nem pedig a társulásukat számolják fel, miután bezsebelték a pénzt.

 

Adakozás mint függőség

Mint mindennek, az adakozásnak is vannak szélsőséges, olykor beteges formái – az ilyen ember abban leli örömét, hogy mindenét szétosztja, tekintet nélkül a saját maga és családja érdekeire. Michal Patarák szerint ilyenkor az agyban lejátszódó folyamatok zavaráról van szó, mert ezeknél az embereknél nem csak a szociális döntésekben részt vevő homloklebenyek, hanem az agy örömöt és jutalmazást érzékelő részei is aktiválódnak. „Ezek az emberek függőségként élik meg az ajándékozást: az agyukban ilyenkor keletkező, kéjérzést okozó dopamin olyan zsigeri örömöt szerez nekik, mint másnak a szex vagy a drogfogyasztás. Ez egyébként proszociális, tehát mások érdekében hozott döntéskor nem fordul elő.”

És így is van jól, mert a jó érzés és a kéjérzet között nagy a különbség. Előbbi megfontolt adományozáshoz vezet, utóbbi esetben az ember nem ura a cselekedeteinek. „Agyunk fasciculus medialis telencephalinak nevezett része a felelős azért, hogy ellenőrizni tudjuk azokat az impulzusokat, amelyek boldoggá tesznek bennünket. Vagyis van önkontrollunk, nem tesszük mindig azt, ami jólesne, mert tekintettel vagyunk a társadalmi szokásokra, mások elvárásaira és saját hosszú távú érdekeinkre. Akinél ez rész balesetben, agyvérzés után vagy más okból megsérül, annak az agya semmilyen örömforrásra nem mond nemet. Van, aki szexmániássá válik, vagy az evés-ivásban leli örömét, más szenvedélyesen vásárol, és olyanok is vannak, akik ész nélkül adakoznak. Vagyis a túlzott nagylelkűség nem mindig jó tulajdonság: mint mindenben, ebben is megfontoltan kell cselekedni” – int a szakember. Már csak azért is, mert az ilyenek nagyvonalúságával gyakran a rászorulók is visszaélnek (a kevésbé rászorulók pedig még inkább).

 

Mindenki segítsen magán

Persze mindez nem jelenti ezt, hogy az adakozás is csak szeszély, vagy valamiféle modern kori búcsúcédula reményében történik. Az emberek többsége szívből és meggyőződésből ad. Leggyakrabban olyanok, akiknek maguknak is kevés van; talán mert ők érzik át igazán, milyen is a szükség. De ne áltassuk magunkat, az ilyenek Szlovákiában nincsenek túl sokan: a Charities Aid Foundation (CAF) nevű brit karitatív szervezet és a Gallup Intézet által évente készített lista szerint a 145 vizsgált ország közül a 123. helyet foglaljuk el abban a tekintetben, mennyire hajlunk a jótékonykodásra. Magyarország sem lehet büszke polgáraira, ugyanis a 122. helyen van. A felmérésben három szempontot vizsgálnak: az ismeretlen embereknek nyújtott segítséget, a jótékony célokra adományozott pénzt és a valamilyen szervezetben végzett önkéntes munkát. Utóbbinak nálunk egyáltalán nincs hagyománya, az ismeretlenekkel szemben pedig – lásd a menekültkérdést – eleve bizalmatlanok vagyunk, úgyhogy csak az adakozás marad. Ebben sem vagyunk túl bőkezűek, szívesebben adunk használt ruhát, játékot, bármit, amire már nincs szükségünk, mint pénzt.

Ha pénzt adományozunk, akkor leggyakrabban olyan intézménynek, szervezetnek adjuk, amelyet ismerünk, mellyel tapasztalatunk van. Ez alól kivételt képeznek a tragédiák: természeti katasztrófák áldozatainak vagy beteg gyermekeknek szervezett gyűjtések – de ezek is csak akkor, ha nincs belőlük egyszerre túl sok. A CAF megállapításai szerint a 100. helynél lejjebb került országok lakossága úgy gondolja, épp elég a saját baja; akinek anyagi gondjai vannak, az maga is tehet róluk, segítsen magán, ahogy tud.

 

Nő az adakozási kedv

Ilyen felfogás mellett valóban csak az erős impulzusok, nagy tragédiák nyitják meg az emberek szívét és pénztárcáját. Nem úgy, mint a lista első helyén álló Mianmarban, ahol a buddhista vallásnak köszönhetően mindenki természetesnek veszi, hogy segítse a szegényeket. Ez a kötelesség a muszlim vallásnak is alappilére: minden hívő legalább évente egyszer köteles úgy adakozni, hogy a megajándékozott nem tudhatja meg, kitől érkezett a segítség. Nyilván a vallási indíttatásnak is köszönhető, hogy Kirgizisztán a tavalyi 83. helyről a 18.-ra, Kazahsztán pedig az 101.-ről az 56.-ra került. A felmérés azt is kimutatta, hogy ezekben a posztszovjet országokban egyre inkább előtérbe kerül az adakozás és háttérbe szorul a szervezett önkéntes munka, amelyet sokan ma is úgy fognak fel, mint az egykori kommunista szombatok örökségét.

Világviszonylatban azonban egyáltalán nem elkeserítő a helyzet, a CAF tanulmánya szerint az utóbbi három évben három százalékkal nőtt az emberek adakozási kedve, és egyre többen hajlandóak idegeneknek is segíteni. A felmérés azt is kimutatta, hogy a nők inkább hajlandóak adakozni, mint a férfiak, de a különbségek egyre csökkenek. Ahhoz, hogy mindenki jó szívvel és bizalommal segítse a rászorulókat, leginkább arra volna szükség, hogy a nonprofit szervezetek átlátható módon működjenek, és az adományozók érzékeljék, hogy a társadalom értékeli önzetlenségüket. A nagyvállalatok karácsony előtti jótékonysági hajráját tekintve úgy tűnik, nálunk még sokak számára fontosabb az adóengedmény, mint a jó cselekedet, de ez senkinek ne szegje kedvét. Adományozni, segíteni egész évben lehet, kevés pénzzel is. És főleg személyes jelenléttel, biztató szóval, előítélet nélkül – mert ez minden pénznél többet ér.

 

A vándor és az indián asszony

„Egy bölcs indián asszony, amikor a hegyekben járt, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy vándorral, aki éhes volt, így hát a bölcs indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját az ismeretlennel. Az éhes ember meglátta a drágakövet az indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül nekiadta a követ. A vándor örvendezve jó szerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.

Ám néhány nappal később visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. ,,Gondolkodtam... – szólalt meg. – Jól tudom, milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb.  Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”

„Lám, jó: jónak lenni. Megemelni a kalapot annak is, aki elesett, annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent, de mindent visszakap az ember: az ütést is, meg a simogatást is.” Fekete István

 

Hogyan ajándékozzunk?

Az adakozás különleges módja, ha szeretteinket ajándékozzuk meg. Itt nem a segítés, hanem a kapcsolatok ápolása és az örömszerzés a fő szempont, ezért a Harvard Egyetem tanulmánya szerint ajánlatos teljesíteni a megajándékozott kívánságát. Ez főleg a gyermekek esetében érvényes; a felnőttek azt is értékelik, ha az ajándékozó személyiségét tükrözi az ajándék, mert ezzel önmagából is ad. Az ilyesfajta lelepleződés erősíti a két ember közötti köteléket, és főleg akkor ajánlatos, ha szeretnék kapcsolatukat szorosabbra fűzni. Aki csak gesztusként, a szokás miatt ajándékoz, az inkább személytelen dolgot válasszon.

A felmérésből az is kiderült, hogy többet ér egy nagy ajándék, mint sok kicsi. A tárgy értékét növeli, ha önmagában adjuk, és csökkenti, ha apróságokkal egészítjük ki, mert ezek által megoszlik a megajándékozott figyelme, és csökken az öröme. A legnagyobb örömet a saját kezűleg készített dolgok szerzik – nem véletlen, hogy az emberek 20-30 százalékkal többet hajlandóak fizetni a kézművestermékekért, mint a bolti áruért. A Harvard Egyetem tanulmányának szerzői szerint ez a jelenség az esszencializmus filozófiájával magyarázható, amely azt vallja, hogy egy tárgynak vannak lényegi és esetleges tulajdonságai: ha valaki csak egy mézeskalács szívet ajándékoz nekünk „Szeretlek” felirattal, azt is úgy értelmezzük, mint érzelmei megtestesülését. A legjobb ajándék azonban a közös élmény. A tárgyakat hamar megszokjuk, egy idő múlva már nem emlékeztetnek az ajándékozó személyére, de a közös kirándulás vagy wellnesshétvége emléke sokáig megmarad. Nem kell tartani a készpénz ajándékozásától sem – az emberek kilencven százaléka ezt úgy értékeli, hogy aki adja, megbízik bennük, és rájuk hagyja, mire fordítják.

 

 

 

 

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič pénzügyminiszter a családokat segítő csomag és a Slovnaft-adó parlamenti szavazása előtt. (TASR-felvétel)

Adóvita a parlamentben: Matovič ötleteihez a fasiszták nyújthatnak segítő kezet

vendéglő

193 ezer állástalan, 87 ezer betöltetlen munkahely

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij: Ki kell űznünk a megszállókat, akik foszforbombával gyilkolják népünket

vangelis

Meghalt Vangelis

új szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

d

KVÍZ: Felismered a híres magyar versek szlovák fordítását?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.