Menjünk vándorútra…

Világgá azért mégsem mentem, de vándorútra ma is szívesen indulok. Ez is egy kicsit „világgá“ van, csak talán néhány faluval, erdővel, berekkel visszább, és rövidebb ideig tart. Induljunk tehát el egy nyári vándorútra! Pakoljunk a hátizsákba egy kis elemózsiát, egy nagyítólencsét (fényképészeti szaküzletekben olcsón beszerezhető), tompa ollót, zacskót. Csavarjunk össze egy kis méretű pokrócot – ne legyen nehéz –, kössük fel a hátizsákunkra, és már indulhatunk is. A kisebb vándoroknak édesapa készíthet igazi vándorbotot. A bot végén kis tarisznyában lapulhat néhány „hamuban sült pogácsa“. Többen induljunk, mert több szem többet lát – mondja a magyar közmondás. S persze biztonságosabb is. Jó ötlet, ha a nyári szünetben felnőtt – a baráti körből, akinek éppen szabadnapja van – vállal ügyeletet egy-egy napra a többiek gyereke fölött is. Most olyan kísérőt válasszunk, aki ismer fűt-fát, s netán annak idején a természetismeret órákon is remekelt. Ha módunk van rá, akkor dűlőutakon menjünk, ahol nincs forgalom, s a növényzet is megmaradt saját természetes szépségében. Meg aztán az sem utolsó dolog – ahogyan az igazi vándorok tették annak idején –, hogy alkalmas helyeken mezítláb is mehetünk. Micsoda élvezet, amikor talpunk melegszik az út porában, vagy a lapuló pázsit hűti éppen! A vándor nem siet, mert ha siet, elmegy a szép dolgok mellett. Márpedig akkor sok mindent nem vesz észre. Például azt sem, hogy hangyáék éppen nagygyűlést tartanak. Azon vitatkoznak, lesz-e vihar estig, vagy sem. Néhány hangyamama meg sem várja a végső döntést, hangyabábját felkapva már menekíti is biztonságosabb helyre. Na, most kell elővenni a nagyító lencsét! Micsoda óriásivá nőnek ezek az apró teremtmények! Szinte ijesztő, de milyen érdekes! Órákig el lehetne nézni őket, mekkora a nyüzsgés! Kárt tenni persze nem szabad a bolyban. Egyrészt durvaság, másrészt a hangyacsípés nem kellemes dolog. S egy pillanat múlva már a virágzó kamillán csodálkozhatunk, a szorgalmas méhecske munkáján, aki alig bírja cipelni a lábán összegyűjtött sárga színű virágport. Őt még óvatosabban kell a nagyítóval meglesni, mert védekező csípése napokig sajog. Közben kincseket találunk az út szélén. Elárvult, megüresedett csigaházat, s micsoda madártollakat! Kunkorit, egyeneset, színeset, pöttyöset, kicsit, nagyot. Ezeket gyűjtsük be a zacskóba, tegyük hátizsákba, nagyon jól felhasználhatók otthoni dekorációhoz is.

Ritkaságszámba menő a koronázótövis-fa. Az akáchoz hasonló, csak tövisei sokkal nagyobbak. Ezzel „koronázták“ meg Jézust. Istenem, milyen óriási kínokat állhatott ki ezektől az óriási tövisektől! A fának a hüvelyes termésében apró magvak lapulnak. Nyáron a hüvely zöldes, ősszel nagyon szép barna színű. Igen dekoratív virágkompozíciók készítéséhez. Most falatozzunk egyet kis pokrócunkon a hűs fa lombja alatt. Pihenés közben tűnik szemünkbe a közeli csodálatos, virágos tisztás. Csak úgy illatoznak nyári virágaink. Vegyük elő ollónkat, és válogassunk közülük! Méretüktől függően, vagy csak a fejét, vagy rövid szárral, levéllel együtt vágjuk le, és rakjuk zacskóba. Válogassunk különféléket színben, méretben. Otthon majd „lepréseljük“ őket. A szirmokat szépen kisimítva vastag újságpapír (nedvszívó) közé rakjuk, s végül nehezéket teszünk rá. Naponta megnézhetjük, megszellőztethetjük, hogy be ne fülledjenek. Ha jól csináljuk, akkor a színe is megmarad, és szép sík formája lesz. Később gyönyörű virágkép-kompozíciót készítünk belőle. Bámészkodhatnánk még a végtelenségig, de úgy tűnik, szaporáznunk kell a lépteinket, mert a hangyanépség jól érezte az eső közeledtét. Bár egy könnyű kis nyári zápor még érdekesebbé és feledhetetlenebbé teheti ezt a mi kis vándorutunkat. *