Megosztó és megosztott szerelem

lll

„Idegeneknek belépni tilos!” – olvasható a matricán egynéhány kamaszszoba ajtaján. Nem szívesen látott vendégként máris hátrányos helyzetben vagyunk, de azért csak próbálkozzunk tovább szelíden, megannyi tapasztalattal felvértezve sikerülhet szót értenünk, ha elég nyitottak és tisztelettudóak vagyunk egymással. Előfordulhat, hogy időnként majd úgy érezzük, más-más hajóban evezünk, hiszen az egyik egy útját kereső kamasz, a másik meg az a felnőtt, aki a lehető legjobbat szeretné a gyermekének.

Nincs durvább vetélytárs, mint egy szerelmes kamasz. Az úgynevezett Instagram-generációnak rengeteg ezzel kapcsolatos története van. Amikor ugyanaz a fiú tetszik két kamasz lánynak, mi sem könnyebb, mint ellehetetleníteni a vetélytársat a közösségi oldalon. Nem durvaságokra gondolok, hanem olyan kifinomult praktikákra, amelyekkel szemben nehéz felvenni a harcot, ha egyáltalán lehetséges. „Először a bizalmamba férkőzött – mondta el egy másik lányról a beszélgetőpartnerem –, és különféle közös programokat ajánlott. Kedvelte, kedvesen kommentelte a fotóimat, és egy-egy közös shoppingolásról, kávézásról ő is feltett néhány felvételt. Természetesen arról is szó esett, hogy kinek melyik srác tetszik; teljesen gyanútlanul mentem bele a lelkizésbe” – mesélte a kamasz lány. Elmondta, hogy aránylag kevesebbet posztol, mint az a másik. Időnként feltűnt neki, hogy a közösségi hálóra felkerült közös fényképeik az ő számára jóval előnytelenebbek, mint a másikuk számára. Amikor újdonsült barátnője a fiúkról faggatta, elárulta neki, hogy hol szoktak időnként, nagy ritkán találkozgatni az egyik sráccal az iskolából. Mint derült égből a villámcsapás, úgy érte őt az egyik megosztott kép az Instagramon, amelyen barátnője pont az említett helyen, pont azzal a fiúval… Kérdőre vonta. Azt állította, hogy véletlenül futottak össze, és teljesen ártatlan, baráti felvételről van szó. A „barátnő” újabb ötlete nyomán a még mindig naiv tinilány belement egy játékba, hogy közös trikókat vásároljanak, és mint a testvérek, úgy fotózkodjanak az egyik pláza előtti padon. A begyűjtött lájkoknak nem volt se szeri se száma. Egyetlenegy közös barátjuké hiányzott csak, azé a fiúé, akiére titkon mindketten számítottak. A srác kerülni kezdte a furcsa tiniket, egy idő múlva csendesen törölte mindkettőt az ismerősei közül, nem kívánta őket versenyeztetni.

Azt hitte, mindketten gúnyt űztek belőle, ki így, ki úgy. A történetét velem megosztó lány elmondta, hogy sokat tanult az esetből, ritkán beszél a magánéletéről, és meggondolja, mit posztol. Mostani kedvesével nem is jelölték be egymást az Instagramon. Nincs szükségük arra, hogy a világ elismerően „kedvelje” a szerelmüket, így nincsenek irigyeik, de ellenségeik sem.

A szerző az Új Szó munkatársa

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?