Mátyusföld tenyerén szépül Hidaskürt

<p>Szavak helyett a tettek beszélnek, illetve a megannyi küzdelem árán elvégzett munka, amit az utóbbi években valósított meg Hidaskürt önkormányzata. A Mátyusföld tenyerén fekvő, dinamikusan fejlődő község polgármestere, Rózsár Tibor körbevezet a faluban.</p><p>&nbsp;</p>

Egyetlen alkalommal sem felejti el kiemelni, milyen sok segítséget kapott a hidaskürti önkormányzattól, a községi hivatal alkalmazottaitól, valamint a helyi vállalkozóktól és a közmunkában résztvevő, községet szépítő dolgozóktól. 

 

Modern szertár, lelkes csapat

Elsőként a tűzoltószertárba indulunk, az eredetileg is erre a célra szolgáló épületben korszerű tárgyalóterem, konyha és garázs, mindezt önerőből, mintegy 26-28 ezer euróból valósították meg. Rózsár Tibor elmondta, két éve kapták a belügyminisztériumtól az új, azóta már több bevetésen és gyakorlaton átesett tűzoltókocsit, valamint egy árvízvédelmi pótkocsit. Van egy régebbi típusú Škoda 706-os tűzoltóautójuk is, mintegy háromezer literes tartállyal, és további terveik között szerepel egy újabb garázs építése. Hidaskürtön 15 személyes ifjúsági csapata van az önkéntes tűzoltó-egyesületnek és 24 aktív felnőtt tagja. Átvágva a falu utcáin megtudjuk, sikerült önköltségből felújítani a Téglaház és a Dudvág utcát. A temetőkertbe új kovácsoltvas kapun át lépünk be. Teljesen felújították a halottasházat, az imahelyiségbe fűtőtest került, két hűtőboxot vásároltak, mintegy 15 ezer eurót fordítottak erre a célra. Néhány évvel ezelőtt egy 150 éves fát csavart ki a szél a ravatalozó előtt, emiatt fel kellett újítani a járda egy részét, a temető bejáratánál új lámpákat szereltek fel az út mentén. Amikor rákérdezünk arra, miből tellett minderre a község költségvetéséből, azt a választ kapjuk, hogy bizony összébb kellett húzni a nadrágszíjat, átütemezni a költségvetést. Átértékelni, felmondani a község számára előnytelen szerződéseket. Azt is megtudjuk, 2015. december 14-én a gazdasági minisztérium értesítette Hidaskürt vezetését, hogy 182 ezer euró támogatást kaptak pályázat útján a közvilágításra, ám a projektet még az adott évben meg kell valósítaniuk, és elszámolni a kiadásokkal. „Sikeresen vettük ezt az akadályt, 212 darab LED-lámpatestet szereltünk fel. A pályázat jóvoltából mintegy 50-60 százalékos az évi energia-megtakarításunk a közvilágításon. Azóta további 22 lámpát vásároltunk saját költségen, hogy biztonságosabbá tegyük a falut a késő esti órákban” – mondta Rózsár Tibor. Pályázati úton szeretnének pénzt szerezni a térfigyelő kamerarendszer kiépítésére.

 

A múlt tisztelete

Komoly adatgyűjtő munka előzte meg annak a templom melletti emlékműnek az átadását, amellyel Hidaskürtön a kitelepített és deportált lakosokra emlékeznek. Rózsár Tibor elmondta, a magyarországi községek vezetői készséggel segítették ezt a gyűjtőmunkát. Az emlékművet egy 25 éves besztercebányai kőfaragó készítette, az emléktábla színe, formája az egykori marhavagonokra emlékeztet, a jelképes vonat ütközőin lévő LED-lámpák megvilágítják a tábla előtti, jelképes sínpárt. Új padokat helyeztek ki, járdákat újítottak fel az emlékmű közelében, ahol egy kürti útszakasz is található, a fémtáblákon azoknak a községeknek és vezetőiknek a neve olvasható, akik büszkék arra, hogy településük megnevezésében szerepel a kürt szó. Tavaly első alkalommal rendezték meg a kürti ízek nemzetközi fesztiválját, amelynek nagy sikere volt, és hagyományt teremtettek vele. „Felújítottuk a zsidó temetőt 2016-ban, a zsidó hitközség ajándékozta a bejáratához illő kovácsoltvas kaput, a többi munkálatot önerőből végeztük el. Teljesen benőtte a gaz a ledöntögetett sírokat, 1985-ben felsőbb pártutasításra elszállították Hidaskürtről a márvány emlékművet Dunaszerdahelyre.”

 

Több óvodást és iskolást

A helyi óvodánál és magyar alapiskolánál fejezzük be körutunkat. A község mintegy 130 ezer eurót fordított a tornaterem és szociális helyiségek felújítására mindkét pavilonban, az első épületrészben az óvoda és az étkező, a hátsóban az alapiskola található. Az iskolát 127 tanuló látogatja, bár több száz gyermek fogadására készült. Csaknem 50 azonban a közeli járási székhelyen, vagy más térségbeli iskolában tanul. Rózsár Tibor elmondta, az óvodát 32 gyerek látogatja, van utánpótlás, mégis sokkal jobban örülnének annak, ha még több gyerek élvezhetné a felújított iskolaközpontjukat. Kevés község büszkélkedhet ilyen egészségügyi központtal, ahol gyerekorvos, körzeti orvos, nőgyógyász, fogorvos rendel, és gyógyszertára is van, a komplexum 1984–85-ben épült. Tavaly megkezdték a felújítását, lecserélték a régi fakeretes ablakokat, kifestették a belteret, új fűtőtesteket szereltek fel. Hidaskürtön a szennyvízcsatorna megépítésének befejezése után néhány utcában alapos felújításra szorulnának az utak és a járdák. A pénzügyi minisztériumtól 9900 eurót kapott a község, a pályázati önrész mintegy 20-21 ezer euró volt. Rózsár Tibor elmondta, sikeres lett egy másik pályázatuk is, amellyel egy biológiai és építkezési hulladék tárolására, osztályozására, feldolgozására alkalmas udvart nyitnának, és talán újat vásárolhatnának az 1985-ös gyártmányú traktor helyett. Ágdarálóval, homlokrakodóval, pótkocsival felszerelt járművet vásárolnának a környezetvédelmi minisztériumtól érkező pályázati támogatásból.

Állami támogatással két lakóházban 12 bérlakásuk van, és további 16 a régi óvoda épületében. Még így is több mint 36 kérvényezőjük van a várólistán. A területfejlesztési terv módosítását követően új utca megnyitását tervezik, ahol 12 családi ház épülhetne meg.

 

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen

Rózsár Tibor a belügyminisztérium alkalmazottja volt korábban, tolmácsvizsgája van, otthonosan mozog a gazdasági ügyekben és a törvényalkotásban. Édesapja is polgármester volt egykor, beszélgetésünkből nyilvánvaló, hogy ilyen alázattal végezhette munkáját a község érdekében, mint ahogy ma a fia teszi. Nem felejt el újra meg újra köszönetet mondani a közvetlen kollégáinak és az őt mindenben támogató családjának. „Édesapám mindig azt szokta mondani, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Független jelöltként kerültem a polgármesteri posztra, és nem igazán kedvező gazdasági helyzetben vettem át a falut. Nem sok választott el attól, hogy kényszerfelügyelet alá helyezzék” – mondja. Számos népszerűtlen intézkedést kellett bevezetnie a testületnek, ilyen volt a szemétdíj emelése, mivel korábban a hulladék elszállításáért a lakosoktól kapott évi, mintegy 20 ezer euró alig fedezte az ezzel kapcsolatos kiadásokat, az éves összeg ezért a szolgáltatásért 54 ezer euróra rúgott. Hosszas tárgyalások eredményeképpen új közbeszerzési pályázatot írt ki az önkormányzat, és egy új szolgáltatóval kötöttek szerződést. Jelenleg a lakosoktól kapott 28-29 ezer euróból és a költségvetésből elkülönített pénzből már ki tudják fizetni a szemétszállítási díjért kiszabott évi 35 ezer eurót. A takarékoskodás eredménye, hogy újabb nagy terveket szövögetnek. Szeretnék felújítani az egykori szlovák iskola épületét pályázati pénzből és némi önrészből. Itt kapna helyet a közösségi ház. Helyiséget nyitnának a jól működő nyugdíjasok klubjának, és nappali foglalkoztató központot az idős lakosoknak. Lenne hol találkozniuk a fiataloknak, foglalkozásokat tartani a kismamáknak, ismeretterjesztő előadásokat szerveznének a közösségi házban, és megnyitnák a falumúzeumot. A melléképületeket felajánlanák vállalkozóknak, szolgáltatóknak, itt kaphatna helyet a víz- és a gázművek helyi kirendeltsége. Felújításra vár továbbá a községháza épülete, amely egykor moziként szolgált. Nagy szükség van a tetőcserére, a hőszigetelésre, a fűtésrendszer cseréjére.

Számos sikeres rendezvényről tesz említést a polgármester, s november 19-én újabb nagyszabású eseményre készülnek, amivel szeretnék felújítani az egykori nótaestek hagyományát. Ezt követően karácsonyi vásárba várják a lakosokat, és az óévzáró batyubálba.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?