<p>A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa és a somorjai Csalló zenekar októberben, eleget téve az amerikai magyar református egyház meghívásának, háromhetes turnén vett részt Kanadában és az USA-ban, Torontótól Chicagóig.</p>
A körutat a Gömörből elszármazott Poznán Béla, a Krisztus egyesült egyházához tartozó Kálvin egyházkerület püspöke szervezte. A torontói repülőtéren Vass Zoltán tiszteletes, az ottani magyarok lelkipásztora fogadott egy Chicagóból érkezett autóbusszal, mely aztán a kórus rendelkezésére állt három héten át.
Jómagam szponzorként vehettem részt a körúton. Hogy mi késztetett a támogatásra? Elsősorban az, hogy a Vass Lajos kórus komoly tradícióval rendelkezik. Idén ünnepelte megalapításának 50. évfordulóját, s ez alatt az idő alatt külföldön is terjesztője volt a szlovákiai magyar kultúrának. Továbbá hogy a szakmai színvonalat illetően is átlagon felüli, hiszen a kórust irányító trió: Józsa Mónika művészeti vezető, Tóth Árpád karmester és Hecht Anna igazgató-menedzser a magas szintű szakmai és anyagi háttér biztosításával úgy összekovácsolta a kórust, hogy az a profikkal vetekszik. Pedig bár országos kórusról van szó, az állam kiemelten nem támogatja, működéséhez a szükséges anyagiakat pályázatok, szponzorok és adományok révén tudja előteremteni.
E körútnak a nemzeti identitás szempontjából is óriási jelentősége volt. A nagyszámú közönség, a szeretetteljes fogadtatás volt a bizonyítéka annak, hogy a fellépések erősítették az Amerikában élő magyarok öntudatát. A kórus és a zenekar 17 alkalommal lépett fel, konkrétan Torontóban, Manchesterben, Fairfieldben, New Yorkban, Carteretben, New Brunswickban, Ligonierban, Lorainban, Clevelandben és végül Chicagóban: református és katolikus templomokban, iskolákban, városházán, New Yorkban a magyar főkonzulátuson, de idősek otthonában és szeretetotthonban is.
Kanada
Az alig több mint kilenc órát tartó Bécs–Toronto repülőút után már az autóbuszra akartunk felszállni, amikor várakozásra kértek mindnyájunkat. Csoportunk egyik tagjának bőröndje összetörve érkezett meg, egy másik bőröndjét a kábítószerekre kiképzett kutya szimatolta ki. Tudni kell, hogy Kanadába és az USA-ba nem szabad élelmiszert bevinni. Ebben a bőröndben pedig alma volt, ezt érzékelte a kutya. Szerencsére a vámosok eltekintettek a büntetéstől. Toronto Ontario tartomány fővárosa. Egy ötvenhatos magyar megjegyezte, hogy amikor ő ideérkezett a betelepültek aránya 2 százalék volt, s ez az arány mára már 52 százalékot tesz ki. Toronto a világ legmultikulturálisabb városa, 5,5 milliós lakossága közel 100 nációból áll. A rendszerváltás előtt itt élt és alkotott Faludy György. Jelképe, a CN Tower több mint 500 méter magasságával világelső volt 2007-ig. A kilátóból tiszta időben a 160 km-re levő Niagara-vízesés is látszik. Torontói szereplésünk után három nappal már mi is a vízesés zuhatagában gyönyörködtünk. Onnan már közel volt az amerikai határ, ahol egy kicsit tartottunk a beléptetéstől, mint később kiderült, nem ok nélkül.
USA
Az ötven emberből álló csoport beléptetése több mint két órán át tartott, nem kis bonyodalmakkal fűszerezve. Olyan érzésem volt, hogy úgy bánnak velünk, mint a bűnözőkkel. Szemünkbe világítottak, fotót készítettek rólunk, mindkét kezünk minden ujjáról ujjlenyomatokat vettek. A késés következtében jóval éjfél után érkeztünk meg Fairfieldbe, ahol Poznán Béla református püspök és csapata várt jó szívvel és meleg étellel. Már hajnali három is elmúlt, mikorra szállásadóinkhoz kerültünk. Nekem Jónás Kálmán 56-os szabadságharcos, főgondnok volt a vendéglátóm.
A fairfieldi és a manchesteri fellépés után New York következett. Az Empire State Building kilátójából megszemléltük a várost és a Szabadság-szobrot. Torontóban az utcák jóformán üresek voltak, ezzel szemben New Yorkban tolongott a tömeg. Meglátogattuk a hatalmas Metropolitan Múzeumot, sétáltunk a Central Parkban, ahol találkoztam és beszélgettem egy 92 éves New York-i magyar asszonnyal, aki közvetlenül a háború után érkezett az USA-ba, és még emlékezett a szintén akkor emigrált két magyar filmcsillagra, Jávor Pálra és Karády Katalinra. Meglátogattuk a Világkereskedelmi Központ 13 éve felrobbantott ikertornyainak helyét, ahol most két négyszögletes emlékzuhatag található, mementóként az elhunytak emlékére. Az egyik mellett az énekkar elkezdte énekelni Kodály Esti dalát. Az ott strázsáló őr felháborodva rohant felénk, követelte, hogy hallgassunk el. Amikor Poznán püspök elmagyarázta, hogy ez a dal tulajdonképpen tisztelgés az elhunytak emléke előtt, az őr sírva fakadt. Erre aztán sírt a püspök, a művészeti vezető, az énekkar, sírt mindenki, aki a közelben volt. Így sirattuk meg mi, felvidéki magyarok a Világkereskedelmi Központ felrobbantott tornyainak háromezer áldozatát. Már ottlétünk után, november 3-án nyitották meg a Világkereskedelmi Központ új épületét, a One World Trade Centert. Az új torony 104 szintes. Az amerikai függetlenségi nyilatkozat kiadásának évére emlékeztetően 1766 láb (541 m) magas. Ez az USA legmagasabb épülete.
Dél felé haladva megálltunk New Jerseyben a Beach nevű tengerparti kirándulóhelyen, hogy legalább lábfürdőt vegyünk az Atlanti-óceánban. A bátrabbak meg is fürödtek. Aztán következett New Brunswick, az egyetemi város, ahol vendéglátóm Dózsa György egyetemi oktató, biokémikus volt. Tőle nagyon sokat megtudtam az amerikai magyarok életéről. Ligonier kis városába a 19. század végétől sok magyar érkezett, főleg a bányákban dolgoztak. Mivel gyakoriak voltak a bányaszerencsétlenségek, a magyarok árvaházat alapítottak az elhunyt bányászok gyermekeinek. Ma már a bányák bezártak, a magyarok is megfogyatkoztak, így az árvaház helyén a Bethlen szeretetotthon működik, ahol nyugdíjasokat ápolnak.
Clevelandben házigazdám Pállfy Aladár építkezési nagyvállalkozó, főgondnok. Itt található a Szent Erzsébet-templom, Amerika első római katolikus magyar temploma, amely 1992-ben ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját. Befogadóképessége 1100 fő. Mindszenty bíboros, Magyarország hercegprímása 1947-ben látogatott ide, majd Magyarországról való kiutasítása után 1974-ben újra. Innen vettük az irányt utunk végállomása, Chicago felé.
Chicago, végállomás
Ez a világváros nekem a látottak közül a legkedvesebb. Az egyik református templomban Trufán Áron és kedves felesége fogadott bennünket. A kórusból tízen ott is laktak, az étkezést pedig az egész közösségnek utunk végéig ők biztosították. A püspök úr úgy mutatta őt be, hogy az egyetlen lelkész, akit nem a gyülekezet tart el, hanem ő tartja el a templomot, hiszen egy taxivállalat tulajdonosa. Korábban két magyar katolikus temploma volt Chicagónak, ma már csak egy, a Szent István király római katolikus magyar templom, ahol a kórus és a zenekar is szerepelt. Idén ünnepelte megalapításának 80. évfordulóját. Augusztustól lengyel papja van Maciej Matej atya személyében. Az általa celebrált szentmise egyben az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékét is szolgálta. A liturgia egy része és az énekek magyarul hangzottak el, a lengyel pap angolul prédikált az 56-os eseményekről. A kórus fellépését óriási ováció és taps fogadta. Az utolsó fellépést a magyar baptisták gyülekezetének tartottuk, ahol Poznán Béla hirdette az igét. Közvetlenül a hazatérés előtt is ő búcsúztatta a kórust. Ő, aki három héten át szervezte az utaztatást, az elszállásolást, az étkezéseket. Félszáz embert három héten át így mozgatni nem kis teljesítmény. Püspök úr, köszönjük!
Utóirat
Hálás vagyok a Mindenhatónak, hogy ennek az óriási sikernek, amelyet a Vass Lajos kórus és a Csalló zenekar aratott Kanadában és az USA-ban, tanúja lehettem. Alkalmam volt beszélgetni papokkal, magyar értelmiségiekkel, vállalkozókkal, mesteremberekkel, akik elmesélték kezdeti nehézségeiket, de a jelen gondjairól is tájékoztattak. Kanadában a becslések szerint 143 ezer magyar él, a hivatalos statisztika szerint 80 ezer. Az USA-ban 1 582 000 magyar származású emberből állítólag még 148 ezer beszél magyarul. A magyar emigránsok több hullámban érkeztek az Újvilágba: a 19. század végén, majd a két világháborút követően, de legtöbben 1956 után, amikor több mint 200 ezer ember hagyta el Magyarországot. Sokuk, leküzdve a nehézségeket, néhány év alatt „megcsinálta a szerencséjét”. Gyárakat alapítottak, tudományos intézmények vezetői lettek, politikai pályát futottak be, meghódították a filmművészetet, az üzleti világot. Intézményeket alapítottak, nyomdát, a Bocskai rádiót, amely az Észak-amerikai magyarok hangja, vasárnaponként 14 és 17 óra között sugároz. Amerika magyarsága Kossuthnak több szobrot állított, de az 56-os forradalom emlékét is kőbe és márványba foglalja. Az amerikai magyar emigránsok a hátrányból előnyt kovácsoltak. Felemelkedtek, és meghaladták korábbi önmagukat. Megmaradásuk feltétele – mint mindenhol a világon – az anyanyelv használata. Csak vele, benne és általa tudják megőrizni identitásukat. Ennek hathatós eszköze a hitbéli közösség. A reformátusoknál, a katolikusoknál és a baptistáknál is volt alkalmunk e közösségeket megismerni. Minden templom mellett szociális létesítmények és kultúrterem található, van itt vasárnapi iskola, könyvtár, de sok helyen még külön múzeum is. Egy más nemzeti magatartást, nemzettudatot ismertem meg. Nem egyszer hallottam hangsúlyozni, hogy: „Szégyenletes dolog, ha valaki apját-anyját, származtató nemzetét megtagadja, nyelvét elhagyja.” (Szomorúan gondoltam arra, hogy nálunk a megtévesztett magyar szülők önként, tömegesen, szinte dalolva adják idegen nyelvű iskolába gyermekeiket, megtagadva őseik nyelvét, kultúráját és hagyományait.)
Igaz, fizikailag óriási megterhelésnek voltunk kitéve, de ami lényegesebb: a fáradtságot elfelejtjük, az élmény viszont megmarad, melynek révén világunk kitágul. Hiszen megannyi a különbség, más-más a kultúra, a vérmérséklet, eltérőek a szokások, s az ember ezeket megtapasztalva mindenhol felfedezheti és magáévá teheti azokat az értékeket, amelyeket ez az izgalmas, bonyolult és gyönyörű élet kínál a számára.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.