Lekéri változások

A mai község a réginek Garamdamásddal és Garamvezekénnyel való egyesítésével jött létre. Ez nem volt kényszerházasság, hiszen az idők során egybeépültek, így kézenfekvő volt az egyesülésük. Egy biztos: a kacskaringós Garam mellett fekvő falu történelme során szebb napokat is megélt. A krónikák arról számolnak be, hogy Lekér gazdasági központ volt: szeszfőzde, vágóhíd, üzletek egész sora, téglagyár, két malom, továbbá a jó hírű Fekete Sas vendéglő működött itt. Két temploma is volt – a plébánia- és az apátsági templom. A ma is állót 1700 és 1706 között emeltette Okolicsányi János lekéri apát, tornyát 1759-ben fejezték be. 1945 elején a hátráló német hadak szétlőtték a tornyot. Galgóczy János apát 1759-ben kastélyt építtetett a településen. A második világháborút követően a munkaképes magyar ajkú lakosság jelentős részét Cseh- és Morvaországba hurcolták, néhány családot pedig a lakosságcsere-egyezmény értelmében Magyarországra telepítettek; eközben a határ túloldaláról 132 szlovák család költözött ide.

Nehéz döntés volt

Visszatérve a hét év előtti állapotokra: azóta sokat csinosodott a falu. A lakosok száma huzamosabb ideje 1500 körül mozog. A nemzetiségi összetétel azonban változik: napjainkban a szlovákok aránya, ha kicsivel is, de meghaladja az őshonos magyarokét. Köztudott, hogy egy-egy település lelke az iskola. Ebből a szempontból Lekér súlyos helyzetbe került. Három évvel ezelőtt az önkormányzat nehéz döntést hozott: bezárta a helyi alapiskolát. A szülők egy része nehezményezte a döntést, és tiltakozott ellene. Az igazság azonban az, hogy a község költségvetése nem bírta viselni az intézmény fenntartásának terheit. Másrészt azokon a szülőkön kellett volna számon kérni az iskola megszűnését, akik elhordták gyermekeiket a községből Zselízre, Csatára vagy Oroszkára. A bezáráskor például a faluban élő 56 kisiskolás közül mindössze 18 tanult helyben, így az önkormányzatnak nem maradt más lehetősége. Ráadásul ez a szám a magyar és a szlovák iskola tanulóinak összessége volt, akik egy-egy összevont osztályban tanultak. „A magyar iskolában akkor hatan voltak – mondja Csudai Róbert, aki kilenc éve polgármestere a településnek. – Volt olyan hónapunk, hogy az átlagos iskolalátogatás két és fél tanulóra jött ki. Ennyi gyerekhez volt két pedagógus, egy szakácsnő és egy takarítónő. Az iskolát ugyanúgy kellett fűteni, mint ha teljes létszámmal üzemelt volna. Ez tarthatatlan volt. Községünk gyermekei azóta a közeli, négy kilométerre fekvő Zselízre, a két kilométerre levő Oroszkára és Csatára járnak iskolába. Ezek közül Zselízen és Csatán magyar, míg Oroszkán szlovák iskola van.” Tegyük hozzá, hogy az iskola iránti csökkenő igényt egyrészt a roma gyerekek növekvő aránya is okozta, sok szülő emiatt döntött más iskola mellett. Az óvoda ugyanakkor nem panaszkodhat gyermekhiányra, napjainkban 35-en látogatják. 

Beruházások, tervek

A polgármester elmondja, hogy az utóbbi években hét pályázaton sikerült támogatást nyerniük, és ez meg is látszik a falu arculatán. Egyikük volt a közterület-felújítási: új autóbusz-megállók, hulladékgyűjtő udvar épült. Utóbbihoz több gépet (traktor, pótkocsi, rakodó) is sikerült vásárolniuk, és az összes háztartás komposztálóberendezést kapott. Sikerült létrehozniuk egy többfunkciós sportpályát. A fiatalok helyben maradását segítendő bérházakat építettek, amelyekből a nehezebb helyzetben élő családok tizenhat alacsonyabb komfortfokozatú lakáshoz jutottak, míg a többi harminc hagyományos kivitelben készült. S mert a lakások iránt továbbra is nagy az igény, Csudai Róbert elmondja, hogy újabb húszat építenek. Többek közt felújították a közvilágítást is. A tervezett 13 hektáros ipari park egyelőre kihasználatlan, de bíznak benne, hogy hamarosan érkezik valamilyen befektető. Ez persze kérdéses, hiszen a Garamszentbenedek és Párkány közti gyorsforgalmi út nem valószínű, hogy egyhamar megépül. 

A legfontosabb tervek közül a szennyvízhálózat kiépítését említi a polgármester. A mintegy tizenhat és fél millió eurós költségű beruházásra három község (Csata, Oroszka, Lekér) pályázik közösen. Most a hitelkeretet igyekeznek bővíteni, hogy elő tudják teremteni az önrészt. Az ivóvíz- és a gázvezeték-hálózat egyébként ki van épülve a faluban.

Lekéren is sok, körülbelül 180 ember van munka nélkül, közülük 35-nek tud közmunkát adni a községi hivatal. A szakképzett munkaerő az esztergomi, csolnoki, galántai és verebélyi ipari parkokban talál álláslehetőséget, helyben a volt apátsági kastélyban levő pszichiátriai intézet a legnagyobb munkáltató: helyi lakosnak nyújt megélhetést.

Beszédes múlt, mozgalmas jelen

Lekér múltja, mint fentebb említettük, mozgalmas volt. Kevesen tudják, hogy az apátsági kastélyban annak idején Jókai Mór és Petőfi Sándor is megfordult. Azzal viszont mind a helyiek, mind a környékbeliek tisztában vannak, hogy ki volt Zelenyák János. A Szepességben született lekéri plébános 1908-ban publikálta A gyógynövények hatása és használata című könyvét. A „szegények plébánosaként” vagy „mindenki lelki és testi orvosaként” is emlegetett természetgyógyász pap kultuszát híven ápolják, és 2000-ben emléktáblát is avattak emlékére a lekériek. A múltból visszabillenve a jelenbe: a község társadalmi és kulturális élete elég mozgalmas. A Csemadok helyi szervezete (amely saját székházzal is rendelkezik) például éneklőcsoportot működtet, amely sok fellépést vállal a környéken, míg a Nőszövetség Arizona nevet viselő tánccsoportja a country műfajában öregbíti a község hírnevét. A sportklub életében azonban negatív fordulat állt be: ebben az idényben nem tudott benevezni a focibajnokságba. Kevés a játékosuk, annak pedig nem sok értelmét látják, hogy idegenlégiósokra pazarolják a költségvetés nagy részét. A polgármester kezdeményezésére nyolc éve polgárőrség alakult, s azóta is sikeresen működik. Különösen a közrend fenntartásában és a községi rendezvények biztosításában látják hasznát. Ugyancsak ők vigyázzák az üdülőkörzetet és a Garam-parti csónakházat.

A látogatás végén természetesen kiballagunk a Garamhoz is, ahol a falu szülöttét, Kurucz Sándort van módunkban meglesni, hogyan pecázik. A magyar film egyik nagy öregje, a híres operatőr, akivel a Vasárnapban nemrég jelent meg beszélgetés, tavasztól őszig inkább tölti itt az idejét, mint otthonában, Budapesten. Panaszkodik, hogy nincs kapás. Kevés a hal, már ez a folyó sem a régi. Mint ahogyan egyéb sem, hiszen az idő halad a maga útján. Lekéren is, ahol az emberek sorsa, akárcsak egyebütt, egy átgondoltabb országos régiópolitika függvénye. Merthogy – Tamási Áron Ábeljével szólva – az ember azért születik a világra, hogy valahol otthon legyen benne.